Orbán Viktor: A következő találkozásunk lehetne egy békemenet október 23-án

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A következő találkozásunk lehetne egy békemenet október 23-án – mondta a miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombaton Budapesten, a Digitális Polgári Körök első országos találkozóján. Figyelmeztetett arra is, az EU hajója már az oldalára dőlt, a pénzügyi válság, a migráció, a háború és az óriás bajok árnyékában liliputinak bizonyuló európai vezetők csődtömeget csináltak belőle.
Vágólapra másolva!

Olyan sokan vannak a  Digitális Polgári Körök első országos találkozóján, hogy lassan kinövik az összes konferenciatermet és sportcsarnokot, mivel sokan nem fértek be – mondta Orbán Viktor a rendezvényen. Úgy folytatta, napról napra „százával és ezrével vagyunk többen”, legközelebb már csak a Jóisten szabad ege alatt férünk el, „ezért a következő találkozásunk lehetne akár egy új békemenet, mondjuk október 23-án”.

Orbán Viktor, DPK
Orbán Viktor új békemenetet hirdetett, volna miért és alkalom is rá
Fotó: Facebook/ Orbán Viktor 

A miniszterelnök úgy fogalmazott, megvagyunk, itt vagyunk, és készen állunk, úgy látom, agyonütni sem lehet bennünket. Azt mondta, 

a találkozón látott többeket, akik a 2006-os októberi lovasroham és gumilövedék-zápor idején álltak helyt, de lát rengeteg fiatalt is,

akik nem akarnak úgy járni, mint a szüleik, akiknek „a gyurcsányos, IMF-es és devizahiteles csőd” után mindent elölről kellett kezdeniük. Szólt arról, hogy látott vidéki polgári körösöket is, hiszen a falusiak is számíthatnak a rájuk, „elvégre a vér nem válik vízzé”, de látott budapestieket is. 

Úgy folytatta, „Budapestet sohasem adjuk föl. Sohasem törődünk bele, hogy a liberálisok meg a tiszások migránssimogató, kábítószerfészek LMBTQ-paradicsomot csináljanak a nemzet fővárosából”.

Digitális Polgári Körök Első Országos Találkozója, DigitálisPolgáriKörökElsőOrszágosTalálkozója, Papp László Budapest Sportaréna, PappLászlóBudapestSportaréna, 2025.09.20.
Képeken a Digitális Polgári Körök Első Országos Találkozója
Fotó: DPK/Kaiser Ákos / DPK/Kaiser Ákos

Orbán Viktor elmondta azt is: egy nemzedék életében elegendő legfeljebb egy korszakos változás. 

A korszakváltás, az új fejezetek inkább felkavarodást, viszontagságot hoznak. A nagy változások gyakoriságáról azonban nem mi szoktunk dönteni, mert Mohács óta nem vagyunk hozzá elég nagyok és erősek

– jegyezte meg.

Kiemelte: ha tetszik, ha nem, már évszázadok óta minden magyar nemzedék élete, életének minősége és boldogsága is azon múlik, hogyan navigáljuk Magyarország hajóját a birodalmak keltette hullámverésben. Emlékeztetett, nagyszülei generációjától elpártolt a szerencse, nekik nem egy, hanem két korszakváltás is jutott: az első világháború és országvesztés, a második világháború és kommunizmus.

Mikor a saját életemre gondoltam, úgy képzeltem, hogy egy vesztes országba születtem, de egy győztes országban fogok meghalni. Azt gondoltam, majd mi naggyá tesszük Magyarországot 

– idézte fel.

Digitális Polgári Körök Első Országos Találkozója

Hangsúlyozta, hogy nem háborús győzelemről beszél: „Mi nem akarunk háborút, mi egyetlen magyar életet sem akarunk elveszíteni”. Hozzátette: a győzelem békeidőben minden népnek mást jelent. 

Ha magyarnak születtél, a győzelem az, ha képes vagy megváltoztatni a mások által neked szánt sorsot – jelezte.

A 20. században az akkori ellenségeink azt a sorsot szánták nekünk, hogy kicsik legyünk és szegények. 

Örökre. Az idők végezetéig. A mi nemzedékünk úgy döntött, hogy a 21. században nem így lesz. Most úgy lesz, ahogy mi akarjuk. Mi azt akarjuk, hogy Magyarország és mi, magyarok, nagyok legyünk és gazdagok. Egyszerűen naggyá tesszük Magyarországot" – fogalmazott Orbán Viktor. Kiemelte: felbecsülhetetlen érték minden Nobel-díj, minden új világszínvonalú kutatóközpont, újabb magyar űrhajós és Oscar-díj, minden olimpiai arany, magasba kúszó magyar zászló, a nemzetközi szakmunkás verseny érmei.

Digitális Polgári Körök Első Országos Találkozója, DigitálisPolgáriKörökElsőOrszágosTalálkozója, Papp László Budapest Sportaréna, PappLászlóBudapestSportaréna, 2025.09.20.
Képeken a Digitális Polgári Körök Első Országos Találkozója
Fotó: DPK/Kaiser Ákos / DPK/Kaiser Ákos

Orbán Viktor úgy fogalmazott: az „Európai Unió hajójának bordázata nem bírta az ütéseket, és beszakadt, ömlik be a víz”, az EU már az oldalára dőlt, a pénzügyi válság, a migráció, a háború és az óriás bajok árnyékában liliputinak bizonyuló európai vezetők, „Wéber nagyúr és társai” együtt csődtömeget csináltak az Európai Unióból. Az európai vezetést egy rossz GPS-hez hasonlította, amely mindig újratervez, de sosem ér célba. Felidézte: az ő nemzedékük egy korszakváltást 1990-ben már megcsinált, a hidegháborúnak véget vetettek, a Szovjetuniót vér nélkül felszámolták. 

A kommunistákat polgárháború nélkül elzavartuk – bár visszamásztak az ablakon – és Magyarországot kimentettük a kommunizmus lehulló gerendái alól egyetlen emberélet elvesztése nélkül. Azt gondoltam, megcsináltuk, jöhet az egyszerű és unalmas kormányzás

– tette hozzá.

Ugyanakkor kijelentette: a rendszerváltás után 35 évvel szertefoszlott az a remény, hogy a biztonságos és boldog élethez elegendő lesz egy korszakváltás, ezt a lehetőséget az európai vezetők elszúrták. Ebben a helyzetben – folytatta Orbán Viktor – intellektuális, politikai és személyes bátorságra van szüksége a magyaroknak. Ki kell mondani, hogy a magyar migrációs politika jobb, mert Magyarország migránsmentes ország maradt, a magyar családtámogatás jobb, mert a munkát ötvözi a gyerekvállalással és a magyar adórendszer jobb, mert itt, aki dolgozni akar, talál magának munkát.

Hangsúlyozta: nyíltan meg kell mondanunk Brüsszelben, hogy elutasítjuk azt az utat, amelyet ott ajánlanak nekünk, mert  szuverenitást csonkol, háborúba visz, ránk kényszeríti, amit nem akarunk, és előírná, hogyan éljünk. Arra figyelmeztetett: ha Magyarország a brüsszeli útra lép, akkor a magyarok pénze Ukrajnába kerül, és a brüsszeli út magasabb vállalkozói adókat, magasabb jövedelemadót, és a családi adókedvezmények megkurtítását jelentené.

Saját fantasztikus tervek

A miniszterelnök arról is beszélt, vannak saját fantasztikus terveink, van előttünk biztató perspektíva, széles látóhatár, és van bennünk mérhetetlen tettvágy és ambíció, hogy nagy dolgokat vigyünk véghez.

Kiemelte, Magyarországon Európa legvonzóbb otthonteremtési programja, a kontinens legnagyobb adócsökkentése indult,

megkétszerezik a gyerekek utáni adókedvezményt, adómentessé tesznek számos juttatást, és a legalább két gyermeket vállaló anyáknak életük végéig nem kell személyi jövedelemadót fizetniük.

Asztalon Magyarország következő tíz évének fantasztikus országépítési terve is, és közben megvédjük a határainkat, nem sumákolunk, nyíltan vállaljuk, hogy migránsmentes Magyarországot akarunk – jelentette ki Orbán Viktor, megjegyezve, Magyarországon már megszervezték az unió központjának híveit, akik ugrásra készen várják, hogy végrehajthassák Brüsszel utasításait. Elmondta: a következő választáson a brüsszeli és a magyar út között kell választani, és akkor személyes bátorságra is szükség lesz. 

Ezért vagyunk most itt, ezért alapítottuk meg a Digitális Polgári Köröket – tette hozzá, jelezve, a brüsszeli út hívei már berendezkedtek a digitális térben, elfoglalták és kisajátították azt, megszervezték magukat, saját képükre formálták azt, és megfélemlítik a velük egyet nem értőket. Ezért árad az agresszió, az erőszak, a durvaság, ezért hordanak fegyvert a gyűléseken, ezért dübörög a rágalomhadjárat a nemzeti és keresztény művészek, a nemzeti média, a nemzeti pártok és vezetőink ellen − jegyezte meg. Hozzátette, ezen csak akkor lehet változtatni, ha a hazaszerető magyarok kivívják méltó helyüket a digitális világban, megmutatják magukat, „ha megtámadnak, nem hátra lépünk, hanem előre”. 

orbán viktor
Orbán Viktor kiemelte: eddig 72 ezren csatlakoztak a digitális polgári körökhöz és 46 ezren a Harcosok Klubjához

Orbán Viktor kiemelte: eddig 72 ezren csatlakoztak a Digitális Polgári Körökhöz és 46 ezren a Harcosok Klubjához, így mintegy 120 ezer tagot számlál a patrióták digitális hálózata. A gyűlöletet építő globalista hálózat monopóliumát ezzel megtörtük, vége a jóérzésű és hazaszerető magyarok digitális kiszolgáltatottságának. A Digitális Polgári Kör biztos védelmet nyújt az online térben tomboló baloldali őrjöngéssel szemben, és másfelől hatalmas építő energiákat szabadított fel; ez a digitális honfoglalás − fogalmazott Orbán Viktor. Ma ország-világ megláthatja, a digitális teret sem engedjük át a brüsszelitáknak. A digitális tér is Magyarországhoz tartozik, itt is megvédjük a hazánkat, megvédjük a szabadságunkat, itt is dolgozik már a nemzeti algoritmusunk, ez Magyarország 21. századi végvárrendszere – jelentette ki a pártelnök, miniszterelnök. 

Hallgatóságát erejük megkétszerezésére biztatva hangsúlyozta: mindenhol jelen kell lenni a Digitális Polgári Körökkel, és el kell mondai, hogy Magyarország új korszak határán áll, és hogy abban hogyan kell a jó úton haladni, elkerülni a tévutat. A kormányfő kiemelte: 

mindenkit várnak, aki szereti a hazáját, akinek fontos Magyarország 

és aki nem akar Brüsszel alázatos szolgája lenni. Mindenkit várnak, aki bízik magában, segít a társának, büszke a hazájára és készen áll, hogy lelkéből és szívéből szolgálja Magyarországot. Útravalóként arra kérte a jelenlévőket, hogy soha ne felejtsék el: „Mi továbbra is hiszünk a szeretet és az összefogás erejében, igaz ügyet szolgálunk. Fontos dolgokban egység, mellékesekben szabadság, mindenekben szeretet” − fogalmazott. Nagyok vagyunk, sokan vagyunk, erősek vagyunk, győzni fogunk és naggyá fogjuk tenni Magyarországot, ha ti is úgy akarjátok – mondta. „A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenekelőtt. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” − zárta beszédét a miniszterelnök.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!