Ön tudta, hogy vezetés közben nem csak telefonozni nem szabad? Mutatjuk, mire figyeljen!

Vágólapra másolva!
Vezetés közben nem csak a mobiltelefon használata lehet szabálytalan – a cigarettázás, evés-ivás, sőt bármilyen figyelemelterelő tevékenység is járhat bírsággal. A KRESZ ugyan nem tiltja konkrétan ezeket, de a közlekedés biztonságát veszélyeztető viselkedés igenis szankcionálható.
Vágólapra másolva!

Sokan úgy gondolják, hogy amíg nem nyomkodják a telefonjukat vezetés közben, addig nem sértik meg a KRESZ-t. Pedig ez nem így van, a valóság jóval árnyaltabb.

VEDA, KRESZ
A VEDA a KRESZ alapján büntethet
Fotó: Vida Márton Péter/Haon

A KRESZ szerint minden olyan tevékenység tilos, amely elvonja a sofőr figyelmét a jármű biztonságos vezetésétől, és ezzel veszélyezteti a közlekedés többi résztvevőjét. 

Ilyen lehet például az evés, ivás, dohányzás – és igen, az elektromos cigaretta használata is – írja a Haon.

A VEDA mindent lát

A rendőrség nem feltétlenül azt figyeli, mit csinálunk a kezünkkel, hanem azt, hogyan hat mindez a vezetésre. Ha például valaki egy kézzel próbál kormányozni, miközben szendvicset tart a másikban, és emiatt nem reagál időben egy forgalmi helyzetre, az már bírságot vonhat maga után. Ugyanez igaz azokra, akik vezetés közben szívják el a cigit – hiába tűnik ártalmatlannak, ha ez elvonja a figyelmet, máris szabálytalanságnak minősülhet. Ha balesetveszélyesen vezet valaki, azt már a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózat is látja, így gyakorlatilag elkerülhetetlen a büntetés.

A KRESZ-t nem árt betartani

Tehát, ha nem muszáj, ne az autóban együnk-igyunk. Pláne, ha egy VEDA mellett megyünk el. A kézben tartott mobiltelefon használata esetén a szabályszegés egyértelmű: aki így telefonál, legalább 26 000 forintos helyszíni bírságra számíthat, de ez akár 52 000 forintra is emelkedhet, ha nem rendezi a helyszínen.

Fontos tehát észben tartani: a biztonságos közlekedés nemcsak azt jelenti, hogy betartjuk a sebességhatárokat vagy megállunk a stop táblánál. A sofőr figyelme, reakcióideje és teljes koncentrációja kulcsfontosságú. Vagyis a KRESZ-t sosem árt betartani.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!