Kútba ugrottak a magyar felfedezők: vagyonokat érő római kori lelet után kutatnak

Dézsy Zoltán a Seuso-kincs megszállottja. A páratlan római kori lelet a '90-es évek elején bukkant fel, és minden jel arra mutatott, hogy Magyarországról származik, végül hosszas jogi előkészítés és néhány millió dollárnyi „kompenzációs díj” kifizetése után, a 2010-es évek közepén került vissza. A Balázs Béla-díjas rendező majd’ tíz év különbséggel két filmet is forgatott a kincs krimibe illő megtalálásáról, „el- és feltűnéséről”. Most pedig már a harmadik rész forog, melynek forgatókönyvét valószínűleg átírja a nyáron, a Polgárdi melletti kőszárhegyi bánya közelében található mély kút felderítése.

Origo: Miért lett igazi „becsípődése” a Seuso-ügy? Sokan őrültségnek tartják az ügyben tanúsított megingathatatlan hitét. Persze, Heinrich Schliemannt is gúnyolták, mert a fejébe vette, hogy megtalálja Tróját. Aztán megtalálta. Ön is hasonló végkifejletre számít?

– A világért sem akarnám magam Schliemannhoz hasonlítani, de már harminc éve foglalkozom az üggyel, két nagy dokumentumfilmet és rengeteg riportot készítettem ezzel kapcsolatosan. Sőt, részese voltam a kincs visszaszerzésének, és hiszem, hogy előbb, utóbb további darabok is előkerülnek majd, és tovább gazdagodik azokkal a Nemzeti Múzeum. Egyébként nem érdekel, ki mit gondol, van jó néhány hozzám hasonló megszállott, akik hisznek benne, hogy megtaláljuk a lelet többi darabját.

Dézsy Zoltán a Seuso-kincset keresi

Origo: Valószínűleg nem az az egyetlen régi kút a környéken, miért pont arra esett a választása, milyen nyom vezetett el odáig?

– A kincs eredeti megtalálója, Sümegh József a kőszárhegyi bányában dolgozott. A hajdani Gorsium környékén nem ő volt az egyetlen „amatőr régiséggyűjtő”, de 1976 körül tényleg kincsre lelt. Több, az inkognitóját a következményektől való félelem miatt megőrizni kívánó tanú legalább 45-re teszi a Sümegh által megtalált, majd eladott és egy részét elrejtett római kori ezüsttárgyak számát. A bizonyítékok arra utalnak, hogy a sorkatonai szolgálata megkezdése előtt dughatta el a kíváncsi tekintetek elől az általa megtalált kincseket. A barátja, Lelkes Ferenc emlékei szerint 1977-78 tájékán a bányából egy ezüstkancsót és „vödröt” hoztak el, egy arra járó autót azonban rendőrkocsinak véltek, így hirtelenjében a közeli kútba dobták azokat. A sebtében elrejtett tárgyakért soha nem mentek vissza. Egyrészt a kút egy működő állattartó telepen volt, másrészt pedig a leszerelés előtt álló kiskatonát meggyilkolták, a barátjának pedig – finoman szólva – kétes ügyletei miatt „más irányú elfoglaltságai” támadtak. Arról nem beszélve, hogy nem nagyon akart a kinccsel bármiféle kapcsolatba kerülni, mert barátja halála ügyében többször is kihallgatták. Lelkes tíz éve beszélt erről, és alaposan ellenőriztem minden szavát, és a szerzett adatokat összevetve a környék kútjainak alapos vizsgálatába kezdtem. Nem volt könnyű, hiszen legalább félszáz, de a szűkebb területen is kb. tucatnyi kút volt, illetve van. Három évvel ezelőtt kitakarítottunk egy 28 méter mély, régi kutat, de sajnos csak szemetet találtunk.

 

Origo: Ezúttal több szerencsével járhat? Miért és miben bízhat?

– Újraértékeltük az információkat és szinte kizárásos alapon felfigyeltünk egy másik, több mint száz éve létező kútra, amelyet már évtizedek óta nem használtak, beton káváját, gyűrűit összetörték és a mélybe dobták, majd – teljesen szabálytalanul – évekig dögkútként használták. A Lelkes által elmondottak is azt erősítették meg, hogy ott kell szétnéznünk.

Origo: Semmiféle hír nem jelent meg a kút felderítésével kapcsolatban. Nem találtak semmit vagy éppenséggel karnyújtásnyi közelségben már a siker?

– Nézze, az nem úgy van, hogy odamegyünk néhányan, és elkezdünk ásni egy évtizedek óta használaton kívüli, kb. 30-40 méter mély kútban. Engedélyeket kell beszerezni, szakembereket toborozni. Augusztusban – hosszas előkészületek után – végre összeállt a csapat, tapasztalt barlangi- és hegyimentők, katasztrófavédelmisek voltak a munkatársaim. Gyurkó Gábor mentésvezető irányításával negyvenöten álltunk neki. Hála és köszönet a Budapesti Mentő Szervezetnek, és mindenkinek, mert borzalmas körülmények között dolgoztunk. A kút szája, alig másfél méteres, és hamar kiderült, hogy ez embert próbáló feladat lesz, mert rengeteg szemetet, dögmaradványokat kellett eltakarítani. Egyszerre csak egy ember mehetett le, mérgező gázokra is számíthattunk, oxigénpalackkal dolgoztak a mélyben. Arról nem is beszélve, hogy a tikkasztó hőség sem könnyítette meg a dolgunkat.

 

Origo: Mire, azaz meddig jutottak? Vannak biztató jelek, a kincs ottlétére utaló egyértelmű jelek?

– Sajnos, a munkát félbe kellett hagynunk, nem jutottunk le a kút fenekére. Úgy 16-17 méternyi mélységet értünk el, és ezzel nem tudtunk egyértelmű bizonyítékot szerezni arra, hogy ott van a két ezüsttárgy. Három nap sajnos kevés volt a kút kitakarításra, az utolsó méterek előtt le kellett állnunk, idén már nem is folytathatjuk.

Origo: Dicséretes az optimizmusa, de mi lesz, ha mégsem kerülnek elő a Seuso-kincs eddig ismeretlen darabjai?

– Akkor a kútba ugrok... Nyilván nem leszek boldog, de nem adom fel. A tárgyaknak ott kell lennie, szerintem jó nyomon vagyok, és változatlan elszántsággal dolgozom a Seuso-film harmadik részén, amely reményeim happy enddel végződik. Más forgatókönyvet el sem tudok képzelni.