Kapu Tiborral meglepő dolog történt, erre nem számított

Vágólapra másolva!
Az űrkutatás iránti hazai érdeklődés látványosan megerősödött az utóbbi hónapokban, amit a fiatalokat megszólító kezdeményezések is jól tükröznek. Kapu Tibor űrutazásához kapcsolódó országos rajzpályázat különösen nagy visszhangot váltott ki, több mint hatezer diák részvételével. A program célja az volt, hogy játékos formában közelebb hozza a tudomány világát a gyerekekhez, és inspirálja őket az űrkutatás iránti nyitottságra.
Vágólapra másolva!

Kapu Tibor még júliusban, nem sokkal a sikeres űrexpedíció után adott interjújában mesélte el, hogy elhagyta egyik zokniját az űrutazás alatt. Ez adta az ötletet az Orion Űrnemzedék Alapítvány számára, hogy játékos rajzpályázatot hirdessen általános és középiskolás gyermekek számára, ahol a feladat az volt, hogy ők találják ki és rajzolják le: hová tűnt Kapu Tibor zoknija? A pályázat óriási siker lett, több mint 6000 pályamű érkezett a felhívásra, az ország minden részéről és a határon túlról is. A pályázat eredményhirdetésére a II. Hazai Űrkongresszuson került sor november elején. “Minket is meglepett a hatalmas érdeklődés, ám ebből is látható milyen sokan követték Kapu Tibor űrutazását, és a nagysikerű, teltházas konferencián is tapasztaltuk, hogy az emberek figyelme újra az űrkutatás felé fordult” - mondta a pályázattal kapcsolatban Fenyőfalvi Anett az Orion Űralapítvány elnöke.

Kapu Tibor
Kapu Tibor és Fenyőfalvi Anett a zokniátadás pillanatában a Nemzeti Múzeumban
Fotó: ORION Űrnemzedék Alapítvány

Sajnos a rendezvényen Kapu Tibor végül nem tudott részt venni, így a megtalált zokni jelképes átadása akkor elmaradt. Ezt pótolták tegnap (december 2-án) a Nemzeti Múzeumban, ahol egy nyilvános eseményen találkozott egymással az Anett és Tibor. Az elveszett zokni tehát visszakerült és azt is biztosan állíthatjuk, hogy a pályázaton részt vevő valamennyi gyermek életre szóló élménnyel gazdagodott.

A folytatást pedig az élet írja, hiszen ahogy dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos az űrkongresszuson elhangzott nyitóbeszédében elmondta: a kormány úgy döntött, folytatja a programot, így remélhetőleg Cserényi Gyula is a nagyon közeli jövőben megkezdi űrutazását.

Kapu Tibor különleges ajándékokkal kedveskedett Orbán Viktornak

A Mandiner Gála kulisszái mögött zajlott le az a különleges pillanat, amikor Kapu Tibor két, valóban az űrből érkezett ajándékkal lepte meg a miniszterelnököt. Orbán Viktor és a magyar űrhajós között személyes, humoros párbeszéd bontakozott ki gyerekkori álmokról, hivatásról és egy ritka magyar zászlóról.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!