Visszatért a legendás szörny Magyarországon, amely legyőzi a telet

Vágólapra másolva!
Nem mindennapi járművet helyeztek szolgálatba a rendkívüli időjárási körülmények sújtotta dunaújvárosi utakon. A súlyos hóhelyzet miatt a Magyar Közút még egy 55 éves, már-már muzeális értékű ZIL hómarót is bevetett a biztonságos közlekedés érdekében.
Vágólapra másolva!

Az elképesztően kemény időjárás komoly kihívás elé állította a közútkezelőt, ezért a rendkívüli hóhelyzet idején minden elérhető eszközt mozgósítottak. A Dunaújváros térségében szolgálatba állított 55 éves ZIL hómaró különösen ott kapott szerepet, ahol a havazást viharos szél követte, és hófúvások nehezítették az utakon való haladást – írja a FEOL.

55 éves ZIL hómaró, ZILhómaró, időjárás, tél, havazás, hó, hóhelyzet, hómentesítés
Rendkívüli hóhelyzet idején is bevetették az 55 éves ZIL hómarót — a legendás gép ma is hatékony fegyver a tél ellen. Fotó: Magyar Közút

A havazás után viharos szél kerekedett, ami miatt csütörtökön Fejér vármegye északi részén 10 és 16 óra között több útszakaszt is le kellett zárni hófúvás miatt. Az ország délnyugati régiójára eközben vörös riasztást adtak ki az ónos eső veszélye miatt, így a közútkezelő a teljes gépparkot hadrendbe állította.

Muzeális jármű a hóhelyzet frontvonalában

A sárbogárdi állományhoz tartozó legendás ZIL hómaró nem először bizonyít extrém körülmények között. A gépet már az 1987-es, sokak által máig emlegetett nagy havazás során is bevetették, amikor kulcsszerepet játszott abban, hogy az ország útjai járhatóvá váljanak a kritikus hóhelyzet ellenére.

„A tél fél tőle” — nem ő a téltől

A több mint fél évszázados hómaró akár 2–3 méter magas hófalakat is képes lebontani maga előtt. A szakemberek körében nem véletlen a mondás: „a tél fél tőle, nem ő a téltől”. A csütörtöki bevetésnek köszönhetően az érintett térségeket kiszabadították a hó fogságából, az utak ismét járhatóvá váltak, a rendőri felvezetést megszüntették.

A havazást egész Európa megérzi, egy ágazat viszont hatalmasat kaszálhat

Óriási gondokat okoz Európa számos térségében az elmúlt napokban kialakult hóhelyzet. A közlekedési fennakadások mellett a megnövekedett energiafogyasztás is az időjárási helyzet, a havazás közvetlen gazdasági hatásának tekinthető. Van ugyanakkor olyan szegmens is, amely profitálhat a nagy mennyiségben lezúdult téli csapadékból.

Operatív Törzs: a Balaton jege még nem elég vastag a téli sportokhoz

Az Operatív Törzs a somogyi helyzetről is részletesen beszámolt. Mihályka Szabina tűzoltó hadnagy és Orbán Zoltán rendőr alezredes az Operatív Törzs munkája kapcsán kiemelték: elzárt település nincs, a betegellátás és a közműszolgáltatás zavartalan, a gyógyszertárakban megfelelő mennyiségű gyógyszer van. A sajtótájékoztatón kiemelték: a Balaton jege még nem alkalmas arra, hogy rámenjenek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!