Ezekből a kilátókból csodás panoráma nyílik a hazai havas tájra

Vágólapra másolva!
Fehérbe öltözött az ország: a hegyeket, erdőket és völgyeket varázslatos hótakaró borítja, amely egészen különleges arcát mutatja meg a tájnak. Ilyenkor a legjobb útnak indulni, és kilátókról szemlélni a téli csendbe burkolózó vidéket.
Vágólapra másolva!

A legizgalmasabb havas panorámák a kilátókról tárulnak elénk. A Csodás Magyarország összeszedte a legszebb téli kilátókat!

kilátók
Drónnal készült képen havas táj Kékestetőn, érdemes meglátogatni a kilátókat - Fotó: MTI/Komka Péter

Íme a legnépszerűbb kilátók listája

Kékestetői kilátó – az ország teteje

Az 1014 méteres Kékes hazánk legmagasabb pontja, amelyet magaslati klímája miatt 1963-ban hivatalosan is gyógyhellyé nyilvánítottak. A káprázatos látvány mellett így a kristálytiszta levegőért is érdemes felkeresni. A hegy csúcsán álló tévétorony a Mátra jellegzetes építménye, egyben kilátó is. A 180 méteres torony aljából lifttel juthatunk fel a második szinten található zárt kilátóba, majd az egy szinttel magasabban lévő nyitott teraszra. Aki idáig felmegy, 1059 méteres magasságból gyönyörködhet a Magas-Tátráig húzódó panorámában.

 A toronyban kávézó is működik, így akár egy forró tea kíséretében is élvezhetjük a nem mindennapi látványt.

Az ország legmagasabb pontját a torony alatt elhelyezett, nemzeti színű kő jelzi – kihagyhatatlan megálló minden Kékest megmászó kirándulónak. Innen számtalan túraútvonal indul: érdemes felkeresni a gyönyörű kilátást nyújtó Erzsébet-sziklát fakeresztjével, a Sas-követ az első világháborúban elesett turisták emlékművével, a Pisztrángos-tavat a Petőfi-forrással, valamint a Jávoros-forrást. A Kékest érinti az Országos Kéktúra Mátraháza és Sirok közötti szakasza is.

Thuróczy Lajos-kilátó – Galyatető ikonikus építménye

A korábban Galya-kilátóként ismert panorámapont nyár végétől Thuróczy Lajos, az Országos Kéktúra egyik alapítójának nevét viseli. 

A 30 méter magas objektum csúcsára két különálló lépcsősoron, összesen 162 lépcsőfokon lehet feljutni.

 A közel 1000 méteres tengerszint feletti magasságban kialakított kilátóteraszról 360 fokos körkép tárul elénk: a közeli Mátra, Bükk és Börzsöny bérceitől egészen a távolban fehéren csillanó Magas-Tátra csúcsáig. A torony belsejében három hangulatos bivakszállás is helyet kapott, színes ablakokkal és kör alakú ajtókkal, ahonnan valóban a csillagos égbolt társaságában lehet álomra hajtani a fejet. Aki pedig nagyobb kényelemre vágyik, néhány száz méterre megtalálja a Galyatető Turistacentrumot, amely több különböző típusú szálláshellyel várja a természetkedvelőket, étterme pedig kiváló lehetőséget ad egy kis étkezéssel egybekötött rövid feltöltődésre is.

Tar-kő – a Bükk legmagasabb természetes kilátóhelye

A Bükk-fennsík déli oldalán elhelyezkedő Tar-kő 950 méteres magasságával jócskán környezete fölé magasodik, így a Bükk déli vonulata mentén Egerig, sőt, tiszta időben akár a Tokaji-hegyig is ellátni. A csúcsot egy kellemes túrával Bánkútról is megközelíthetjük, de aki inkább rövidebb gyaloglásra vágyna, az az Olasz-kapu parkolójától induló, azonos nevű, mintegy 7 kilométeres tanösvényen is feljuthat a kilátóhelyig. A Tar-kő egyben az Országos Kéktúra 23. szakaszának egyik pecsételőpontja is Bánkút és Bélapátfalva között. 

A kilátóponttól nem messze pedig a Cserepes-kői barlangot is érinti az útvonal, amely kedvelt bivakszállás is a nomád kalandokra vágyó bakancsos turisták körében.

Írott-kő – panoráma két ország találkozásánál

Az Írott-kő páratlan helyet foglal el a magyar hegyvidék térképén: itt találkozik az osztrák–magyar határ, és itt ér össze két hosszútávú túraútvonal is – az Országos Kéktúra Hollóházáig vezető több száz kilométere és a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra, amely egészen Szekszárdig kanyarog. A 883 méter magasan álló kilátóból egyszerre nyílik kilátás az osztrák vidékekre és hazánk dombjaira, délkelettől északkeletig szélesen elterülő panorámával. 

A csúcs a Hörmann-forrástól mindössze 2,5 kilométeres, nagyjából háromnegyedórás sétával elérhető, de Kőszeg, Velem, Bozsok vagy akár az ausztriai oldal felől is számos látványos túraútvonal vezet fel a kilátóhoz.

Vajda Péter-kilátó – kilátás a Bakony szívéből

A Bakony legmagasabb pontján, a 709 méteres Kőris-hegyen álló háromszintes kilátó páratlan panorámát nyújt: láthatjuk a Balaton víztükrét, a Bakony, a Bakonyalja és a Pannonhalmi-dombság falvait, a Kab-hegyet és a Somlót. A távolban kivehető a Pannonhalmi Bencés Főapátság, tiszta időben pedig az Alpok távoli csúcsai is kirajzolódnak, miközben a közeli ősfenyős látvány is felejthetetlen élményt nyújt. A kilátó az Országos Kéktúra útvonal egyik állomása. Mindössze 50 méterre áll a polgári légtérellenőrző radarállomás fehér kupolás tornya, ami futurisztikus látvány a zöld rengetegben. A hegy híres barlangjai is izgalmas célpontok: az Odvas-kői-barlang 3,5 méter magas bejárattal és 30 méter hosszúsággal szabadon látogatható.

Zengő-kilátó – a legendák őrzője

A Kelet-Mecsek vadregényes tájai és zegzugos túraútvonalai bőven kínálnak felfedeznivalót. A kilátóhoz Pécsváradról indulva sűrű erdőn keresztül vezet az út, ami már önmagában is élményt nyújt. A 682 méteres Zengőn, a Mecsek legmagasabb pontján álló kilátóból lenyűgöző panoráma tárul elénk, miközben a környék további látnivalói is felfedezésre csábítanak. Nyugat felé, Mecseknádasdtól nem messze, a Réka-vár romjai találhatók. A legenda szerint ezt az erősséget Attila, a hun király építtette feleségének, Rékának, így a táj nemcsak természeti szépségeket, hanem történelmi érdekességeket is kínál a látogatóknak. 2025-ben a Zengő-kilátó nyerte el az Év kilátója címet.

Pécs, 2026. január 5.
A Misinatető a Kis-Tubes felől fotózva 2026. január 5-én.
MTI/Ruprech Judit
A havas Mecsek - Fotó: Ruprech Judit / MTI Fotószerkesztõség

Prédikálószék – a Dunakanyar egyik legszebb kilátópontja

A Dunakanyar festői, mégis nyüzsgő központjában egymást érik a látnivalók, és különösen igaz ez Visegrád környékére, ahol a táj fölé magasodó Fellegvár uralja a látképet. Innen nem messze található a Prédikálószék, a 639 méteres andezitszikla, amely a Visegrádi-hegység legmagasabb csúcsa. A kilátás lélegzetelállító: alattunk kanyarog a Duna; a közelebbi parton Visegrád látható a Salamon-toronnyal és a Fellegvárral, szemben pedig Nagymaros, valamint a Börzsöny ikonikus csúcsai rajzolódnak ki – köztük a Szent Mihály-hegy, a Csóványos és a Nagy-Hideg-hegy. A Prédikálószék Dömös felől meredekebb ösvényen, Pilisszentlászló irányából pedig viszonylag könnyű sétával érhető el.

Négy csodálatos panoráma Magyarországon, ahol te is készítenél egy fotót

Magyarország olyan sok szép helyszínnel és kilátóponttal büszkélkedhet, hogy már csak ezek miatt is vétek lenne ősszel kirándulás helyett a szobában kuksolni. Akár a bámulatos panoráma, akár a történelmi vonatkozások okán keressük fel ezeket, biztosak lehetünk abban, hogy napokra feltöltődünk energiával. Az Origón összegyűjtöttünk 4 csodás helyet, amelyekhez érdemes kirándulást tervezni, és bekészíteni a fotógépet vagy az okostelefon kameráját.

Ez az Év Kilátója, ahonnan lenyűgöző a kilátás

Az igen mostoha, szeles és fagypont közeli időjárás ellenére sokan vállalták az utat a Mecsek tetejére. Felavatták ugyanis az Év Kilátója táblát a Zengő csúcsán, számoltunk be róla az Origón. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!