Időkapszulát találtak a Hősök terén: százéves üzenet került elő Gábriel arkangyal alól

Vágólapra másolva!
Különleges történelmi leletre bukkantak a restaurátorok a Hősök terén zajló felújítás során. A Gábriel arkangyal szobra alatt egy több mint százéves időkapszulát találtak, amely pénzérméket és egy 1901-ből származó dokumentumot rejtett.
Vágólapra másolva!

Különleges felfedezést tettek a restaurátorok: több mint százéves időkapszula került elő a Gábriel arkangyal szobra a Millenniumi emlékműnél talapzatából. A szakemberek egy összetört üvegedényt találtak a beton gömbben, amelyben egy feltekert papírdokumentum és nyolc fémpénzérme rejtőzött. A kapszulát feltehetően az emlékmű 1901-es avatásakor helyezték el, és egészen 2024-ig érintetlen maradt.

Az időkapszula megtalálása
Az időkapszula megtalálása
Fotó: Liget Budapest

A nedves, erősen sérült papíron elsőre semmilyen írás nem látszott. A dokumentumot ezért speciális vizsgálatoknak vetették alá. 

A speciális ultraibolya vizsgálatokon halványan kirajzolódtak a korábbi írás nyomai, amelyek megfelelő képfeldolgozással jól kivehetővé váltak

– mondta Kónya Béla, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ igazgatója.

Az UVL felvételen kirajzolódó kézírás
Az UVL felvételen kirajzolódó kézírás
Fotó: Liget Budapest

A kutatók végül több nevet is azonosítottak a dokumentumon, köztük az emlékmű építészét, Schickedanz Albert, valamint több korabeli közéleti szereplőt. A töredékesen fennmaradt szöveg az 1901-es avatás pillanatát idézi fel.

A szöveg töredékes és a papír sérülései miatt hiányosan olvasható:

 „Ezerkilencszázegy év október hó huszon[harmadi]kán, midőn az emlékmű nagy oszlo[pát] Isten segítségével befejezik […] követ[…] az alulírottak jelenlétében.” A többi felirat nehezen értelmezhető, azonban Romy Béla, Schickedanz Albert, Aggházy Gyulát, valamint Adriaan Willem Weissmant aláírásokat sikerült azonosítani.

Pénzérme az időkapszulából
Pénzérme az időkapszulából
Fotó: Liget Budapest

Az időkapszula felfedezése a szobor átfogó restaurálása közben történt. A monumentális alkotást 2024 őszén emelték le a helyéről, miután kiderült: a rögzítések és a belső szerkezet kritikus állapotba került. A felújítást koordináló Városliget Zrt. szerint a részletes vizsgálatok ugyan a vártnál súlyosabb károkat mutattak ki, de a legfontosabb kérdésre megszületett a válasz: az eredeti bronzszobor megmenthető.

Magyarország őrangyalának szobra a szakemberek gondos beavatkozásának köszönhetően újjászületik

– mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója. A tervek szerint a teljes felújítás után az arkangyal akár 2026 végéig visszakerülhet eredeti helyére.

Addig sem kell azonban nélkülözni az ikonikus alakot: „Magyarország őrangyala. A Hősök tere Gábriel szobra” címmel kiállítás nyílt a Városliget Látogatóközpontban, ahol az érdeklődők az arkangyal eredeti méretű másolatát is megnézhetik – ráadásul ingyenesen. A tárlaton az időkapszula történetét és a restaurálás kulisszatitkait is bemutatják.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról