Nem jó hír az időjárásunkban, hogy a hét elején még előfordulhat gyenge fagy a derült, szélvédett tájakon. Ugyanis a hajnali minimumok 0 és 3 fok között alakulnak, de a gyors nappali felmelegedés miatt ez nem okoz jelentős kellemetlenséget remélhetőleg.

Fotó: Unsplash
Hétfőn még túlnyomóan napos idő várható, bár időnként több felhő is megjelenhet az égen; csapadék ekkor sem valószínű, a hőmérséklet pedig körülbelül 14 fok körül tetőzik. Kedden folytatódik a felmelegedés, és ismét sok napsütésre számíthatunk. A délnyugati országrészben ugyanakkor gomolyfelhők képződhetnek, és ott elszórtan zápor vagy akár egy-egy zivatar is kialakulhat, de az ország nagyobb részén száraz marad az idő. A reggel hűvösen, 3 fok körüli értékekkel indul, délutánra viszont 14–15 fokra melegszik a levegő – írja a Köpönyeg.
Napos, száraz és enyhe időjárás várható
A hét további részében sem látszik jelentős változás: az előrejelzések alapján a napos, száraz és enyhe idő lesz a meghatározó.
Helyenként ugyan előfordulhat futó zápor – főként a hét elejéhez közel –, de országos csapadékra továbbra sem kell számítani.
A nappali hőmérséklet tartósan 15-17 fok körül vagy valamivel afölött alakulhat, miközben az éjszakák még többfelé fagyosak maradnak. Pénteken a délutáni órákban 14 és 19 fok közötti értékeket mérhetünk. Összességében tehát a jövő hét is igazi tavaszias hangulatot hoz, sok napsütéssel és kellemes hőmérsékletekkel.