Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huÁprilis 11-én ünnepeljük a magyar líra legnagyobbjait. A magyar költészet napja nem csupán egy irodalmi esemény, hanem lehetőség arra, hogy az érzelmeket, gondolatokat és társadalmi kérdéseket a versek segítségével fejezzük ki.
A magyar költészet napja minden évben április 11-én emlékeztet a versek és a lírai hagyományok fontosságára. A dátum nem véletlen: ezen a napon, 1905-ben született József Attila, a magyar irodalom kiemelkedő alakja, akinek életműve a mai napig inspirálóan hat.
Fotó: Wikipédia
A nap célja, hogy a költészet ne csak az irodalmi műveltség része legyen, hanem élő, mindennapokba integrált művészeti forma.
Ezen a napon országszerte programok, felolvasások, versversenyek és irodalmi estek zajlanak iskolákban, könyvtárakban, színházakban, közösségi tereken.
A magyar költészet napja: már 62 éve ünnepeljük a magyar irodalom nagyjait
József Attila életműve páratlan a magyar irodalomban: nyomorban és fizikai, lelki szenvedések közepette olyan költészetet teremtett, amely egyetemes érvényű, és a világirodalom színvonalán is mérhető. Művészetében a lírai hagyományokat mesterien ötvözte a modern törekvésekkel, a versek formailag és tartalmilag is rendkívül gazdagok – írja a vers.hu.
Az első hivatalos magyar költészet napját 1964-ben rendezték meg, és azóta minden évben április 11-én emlékezünk meg a magyar irodalom legkiemelkedőbb alakjairól.
Fotó: Wikipédia
József Attila életútja: a zsenialitás és a szenvedés
József Attila Budapesten, a Ferencvárosban született 1905. április 11-én. Szülei, József Áron szappanfőző munkás és Pőcze Borbála mosónő, korán elváltak egymástól, és a család anyagi helyzete rendkívül nehéz volt. Hat gyermekük közül csak hárman élték túl a korai éveket: Attila, Jolán és Etus. 1910-ben Attilát és testvérét nevelőszülőkhöz adták Öcsödre, ami mély lelki traumát jelentett számára. Ekkor nevezték Pistának, kétségbe vonva nevét és identitását – írja az Arcanum.
A gyermekkori nyomor és a fizikai-lelki szenvedések ellenére Attila korán megszerette az olvasást és a költészetet. Már fiatalon bizonyította tehetségét, és 1922-ben jelent meg első verseskötete, a Szépség koldusa, amelyhez Juhász Gyula írt előszót, és „Isten kegyelméből való költőként” jellemezte az ifjú szerzőt.
Attila iskolai évei alatt többnyire az olvasásra és önképzésre koncentrált, majd a makói gimnáziumban tanult, ahol nyáron különböző munkákat vállalt, hogy segítsen családján. Már ekkor megmutatkozott költői zsenialitása, amelyet később a Nyugat is elismert.
József Attila életének felnőttkori szakasza tele volt közösségkereséssel, politikai és társadalmi aktivitással, ugyanakkor lelki válságokkal.
1925-ben a Tiszta szívvel című verséért tanárai eltanácsolták, majd a bécsi és párizsi egyetemeken folytatta tanulmányait. Párizsban a Sorbonne hallgatója lett, és megismerkedett a kor nagy szellemi alakjaival, például Lukács Györggyel és Hatvany Lajossal.
1929-ben jelent meg a Nincsen apám se anyám című kötete, majd az 1930-as években aktívan kapcsolódott különböző politikai mozgalmakhoz, köztük az illegális kommunista párthoz. Bár költészetében a társadalmi problémák is tükröződtek, a párttal való kapcsolata végül nehézségekbe ütközött, és 1934-ben kizárták soraikból.
József Attila életében jelentős szerepet játszottak a szerelmi kapcsolatok és a pszichoanalitikus élmények. Szántó Judittal való kapcsolata 1936-ig tartott, majd Gyömrői Edit pszichoanalitikushoz járt, aki segíteni próbált neki lelki válságaiban. Ezzel párhuzamosan 1933-ban Marton Mártába szerelmesedett, és ez ihlette az egyik legismertebb szerelmes versét, az Ódát.
A 1930-as évek második felében költői és lelki válsága elmélyült: 1937 júliusában idegösszeomlást kapott, és három és fél hónapig a Siesta Szanatóriumban kezelték. Ekkor született az Íme, hát megleltem hazámat… kezdetű vers, amelyben már a létből való távozás gondolata is megjelenik.
József Attila 1937. december 3-án hunyt el, amikor a szárszói állomáson a 1284. számú tehervonat elgázolta. Halálának körülményei máig vitatottak, de munkássága halála után is hatalmas jelentőségű maradt. Posztumusz Baumgarten-díjat kapott, 1948-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki.
