„Minden elképzelésemet és várakozásomat felülmúlta az április 4-i koncert. A közösségi médiában is csak pozitív visszajelzéseket kapunk, igazából azt hiszem, elképesztően jól sikerült a visszatérésünk. Hatalmas tömeg volt, és ez engem őszintén meglepett. A koncert elején mondtam is, hogy nem is merem kinyitni a szemem. Sőt, bevallom, többször el is érzékenyültem a színpadon. De még most is, ahogy beszélek róla” – magyarázta Kefir a Mandinernek.

Fotó: Facebook
Az énekes hozzátette, hogy 22 év kihagyás után olyan színpadot, hang- és fénytechnikát raktak össze, amit az MVM Dome-ban eddig még nem láttak. Úgy tudja, hogy még Jennifer Lopezt is lekörözték látványban és technikában! A jövővel kapcsolatban elárulta, hogy Szamival közösen járni fogják az országot, sok színpadon találkozhatnak majd velük a rajongók, de lesznek egyéni fellépései is.
Kefir szerint Magyarország a valóra vált álom hazája
A népszerű énekes kiemelte, szerinte a politika nem a színpadra való, de mint mindenkinek, neki is van értékrendje, elvei, amelyek mellett kiáll.
Nagyon szeretem a hazámat, imádok magyarnak lenni. Itt születtem, itt vagyok otthon. Mindent ettől az országtól kaptam. A hagyományaink, kultúránk, az anyanyelvünk, mind meghatározóak számomra. Magyarországon béke van, biztonság, ami manapság rendkívül nagy kincs
– magyarázta, majd hozzátette:
„Éjszaka is nyugodtan sétálhatunk, akár koncert után, nincs migráció, terrorizmus, erőszak. Ez pedig annak köszönhető, hogy 16 éve egy erős, határozott vezetője van az országunknak, aki kiáll a magyar emberek érdekeiért. Nem sok ország mondhatja el magáról, hogy a miniszterelnöke egyszerre van jóban az amerikai, az orosz vagy a kínai elnökkel."
Kefir szerint a jövőnk szempontjából meghatározó választásra készülünk, ezért mindenkit arra biztat, hogy vasárnap menjen el szavazni, és csak a szívére hallgasson.
Én is ezt fogom tenni, mert számomra a biztonság és a béke a legfontosabb, hiszen enélkül nem tudtam volna nyugodtan alkotni az elmúlt 16 évben. Ráadásul mertem nagyot álmodni, és ezt az álmot valóra is váltani.
Erről is írtunk korábban az Origón:
22 év után visszatért a V-Tech – így robbant be a legendás duó
Húsz év után ismét színpadra állt a legendás duó, látványos koncerttel tért vissza az MVM Dome-ban. A V-Tech duója, Kefir és Szamóca több mint tízezer rajongó előtt bizonyította: a dalaik ma is ugyanúgy működnek, mint egykor.
Lebénult a magyar énekes felesége
A kétezres évek elején hatalmas sikernek örvendő magyar együttes, a V-Tech frontembere egy ideje visszavonult a szerepléstől és ritkán beszél magánéletéről. Kecskés Tibor, azaz Kefir korábban beszélt házasságáról, azonban csak most árulta el, hogyan indult a kapcsolatuk és egy súlyos betegségnek köszönhetik, hogy együtt maradtak.