Mesterek nélkül nincs jövő – 18 kitüntetett vette át a MOL – Új Európa Alapítvány Mester-M Díját

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Tizennyolc kivételes pedagógus, művésztanár és edző vehette át 2026. április 16-án Budapesten a MOL – Új Európa Alapítvány Mester-M Díját. A Mester-M Díj azokat a szakembereket ismeri el, akik kiemelkedő munkájukkal segítik a 11–18 éves fiatalok fejlődését a tudomány, a művészet és a sport területén.
Vágólapra másolva!

Budapest, 2026. április 16. - Tizennyolc kivételes pedagógus, művésztanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 16-án, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán. A díjakat Miklósa Erika, a MOL – Új Európa Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint dr. Bacsa György, a kuratórium tagja, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója adták át a MOL Campus Panoráma rendezvénytermében.

Mester-M Díj 2026: tizennyolc kivételes pedagógust, művésztanárt és edzőt díjaztak
Mester-M Díj 2026: tizennyolc kivételes pedagógust, művésztanárt és edzőt díjaztak
Fotó: MOL – Új Európa Alapítvány 

Három kategóriában – tudomány, művészet és sport – 18 tanár, művészetpedagógus és edző vette át a MOL – Új Európa Alapítvány idei Mester-M Díját.

A díjat azoknak a szakembereknek ítéli meg a kuratórium évente, akik eredményes munkájukkal, kitartóan segítik a 11-18 éves fiatalok fejlődését a sport, a művészetek és a tudományok területén. Ritkán kerülnek előtérbe, nevüket ritkán említik az eredmények mellett, pedig nagyban hozzájárulnak egy-egy fiatal képességeinek felfedezéséhez és kibontakozásához. A díjazottak nem csak önzetlen tehetségfejlesztők, sokszor végeznek hátránykompenzációs tevékenységet is, és a szakmai támogatás mellett emberileg is tanítványaik példaképei.

Az egyik legrangosabb hazai tehetséggondozási elismerést 2007-ben hozta létre a MOL, 2023-tól pedig az MOL – Új Európa Alapítvány viszi tovább. 2025 decemberében ismét közel 300 pályázat érkezett, a jelöltek közül idén az eddigieknél több, kategóriánként már 6 díjazott elismeréséről született döntés.

Mester-M Díj
Mester-M Díj
Fotó: MOL – Új Európa Alapítvány 

A Mester-M Díj rangjához hozzájárul, hogy jelenlegi és volt tanítványok, azok szülei, ill. kollégák jelölik az erre érdemesnek tartott oktatókat. Ezáltal a szakmai és emberi hozzáállást, az elkötelezett és támogató munkát és a hosszú távú ill. napi szintű sikereket közvetlen közelből ismerő személyek hitelesen tudják felhívni a figyelmet az országosan is kiemelkedő eredményekre.

A MOL – Új Európa Alapítvány Mester-M Díja ezeknek a szakembereknek a munkáját ismeri el évről évre. Mert mesterek nélkül nincs jövő.

Miklósa Erika, a MOL – Új Európa Alapítvány kuratóriumának elnöke
Miklósa Erika, a MOL – Új Európa Alapítvány kuratóriumának elnöke
Fotó: MOL – Új Európa Alapítvány 

A tehetség nem kész állapot. A tehetség feladat. Munka, küzdelem, akaraterő, elszántság, szorgalom, türelem – és még valami: felelősség. És ezen a ponton válik világossá, hogy a tehetség soha nem önmagában épül fel. Minden tehetség mögött ott van valaki, aki nemcsak felfedezte, hanem komolyan is vette. Tanította, edzette és végig is kísérte az útján. A Mester-M Díj valójában ezt az őszinte, bizalmi kapcsolatot nevezi meg és teszi láthatóvá.

– fogalmazta meg Miklósa Erika, a MOL – Új Európa Alapítvány kuratóriumának elnöke a díjátadón.

Dr. Bacsa György, a sport területét felügyelő kuratóriumi tag
Dr. Bacsa György, a sport területét felügyelő kuratóriumi tag
Fotó: MOL – Új Európa Alapítvány 

Dr. Bacsa György, a sport területét felügyelő kuratóriumi tag, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta: 

A tehetség önmagában még csak lehetőség. Ahhoz, hogy kibontakozzon, irányra, biztatásra és következetes támogatásra van szükség. Kell valaki, aki időben felismeri; kell valaki, aki terelgeti; és kell valaki, aki akkor is hisz a fiatalban, amikor ő maga még talán nem hisz eléggé önmagában. A Mester-M Díj azokat a pedagógusokat, edzőket és mestereket ünnepli, akik nap mint nap ezt a szerepet vállalják, és akik nemcsak kiváló sportolókat, művészeket vagy tudósokat segítenek kibontakozni, hanem erősebb, tudatosabb embereket is nevelnek.

Budapesten adták át a Mester-M Díj 2026-os elismeréseit: 18 pedagógus, művésztanár és edző részesült a rangos díjban és az ötmillió forintos jutalomban
Budapesten adták át a Mester-M Díj 2026-os elismeréseit: 18 pedagógus, művésztanár és edző részesült a rangos díjban és az ötmillió forintos jutalomban
Fotó: MOL – Új Európa Alapítvány 

A Mester-M Díj 2025 pályázat díjazottjai

Tudomány kategória

  • Barocsai Zoltán, a Szekszárdi I. Béla Gimnázium földrajz-történelem tanára
  • Horváthné Fazekas Erika, az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Napközi Otthonos Óvodája matematika-fizika tanára
  • Izing Máté Antal, az SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola földrajz-történelem tanára
  • Dr. Konczné Dr. Jámbrik Katalin, a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium biológiatanára
  • Mestra Ágota, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium angol-történelem tanára
  • Varga Tamásné Pitlik Emese, a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium matematika-fizika tanára és gimnáziumi zenekarvezetője

Művészet kategória

  • Dolgos Éva, a Siklósi Alapfokú Művészeti Iskola hegedű- és kamarazenei tanára
  • Eckhardt Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Tóth Aladár Zeneiskola zongoraművész- tanára
  • Nemes József, a debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ének-zene tanára és karnagya
  • Radóczy Jusztina, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium ének-zene tanára és kórusvezetője
  • Szarvas Ildikó, a budapesti Lauder Javne Iskola képzőművész-tanára
  • Tóthné Páncsics Edina, a Széchenyi István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, VIZU 2-es Műterem Szolnoki Képzőművészeti Egyesület vizuáliskultúra-tanára

Sport kategória

  • Hankó Bálint, a békéscsabai Viharsarok Tenisz Alapítvány teniszedzője
  • Jakobetz László, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) sakk szakedzője
  • Kardos Zsolt, a Debrecen Városi Lövész Egylet koronglövészet edzője
  • Virág Tibor, a City-Gas Tiszafüredi Kajak-Kenu Sportegyesület kajak-kenu edzője
  • Wiesnerné Oravecz Éva, a Budapest III. Kerületi Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon gyógypedagógusa, mesterpedagógusa, úszóedzője
  • Zrínyi Miklós, a budapesti Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia kick-boksz mesteredzője 

A díjazottak 2 perces portréfilmjei elérhetőek a MOL – Új Európa Alapítvány YouTube csatornáján:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!