A Tények életében jelentős változás következett be, miután a műsor két meghatározó arca, Marsi Anikó és Gönczi Gábor határozatlan időre lekerültek a képernyőről.

A Blikk információi szerint a döntés közvetlenül azután született meg, hogy a TV2 bejelentette: megszűnik Szalai Vivien hírigazgatói pozíciója, és a csatorna a továbbiakban ebben a struktúrában működik tovább. A változások gyorsan követték egymást, és rövid időn belül a műsorvezetők helyzete is eldőlt.
Gönczi Gábor megerősítette az értesüléseket, és elmondta, közös döntést hoztak kolléganőjével.
Anikóval közösen azt a döntést hoztuk, hogy a mögöttünk hagyott nagyon kemény időszakot ki kell pihennünk. Kérésünket a TV2 vezetése elfogadta, amiért nagyon hálásak vagyunk
– fogalmazott.
Hozzátette, hogy a nézők még rövid ideig láthatják a képernyőn, ugyanis a hét folyamán a Napló című műsorban még szerepel.
Tíz éve a Tények meghatározó arcai
Marsi Anikó és Gönczi Gábor hosszú ideje a Tények meghatározó műsorvezetői. Gönczi Gábor 2016-ban csatlakozott a csatornához, nem sokkal azután, hogy Szalai Vivien átvette a hírigazgatói feladatokat. Marsi Anikó szintén ebben az évben tért vissza a televíziózáshoz, több év kihagyás után. Azóta együtt vezették a hírműsorokat, és a csatorna egyik legismertebb párosává váltak. A jövőjükkel kapcsolatban egyelőre nem közöltek részleteket, így kérdéses, mikor térhetnek vissza a képernyőre.