Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA kutatók mintegy 500 ezer ember adatait elemezték, és 23 különböző biológiai öregedési mutató segítségével vizsgálták, hogy a szervezetük mennyire tűnik fiatalabbnak vagy idősebbnek a valós életkoruknál. Az eredmények szerint a rövid és a hosszú alvás is összefüggésbe hozható a magasabb biológiai korral, valamint a betegségek és a korai halálozás nagyobb kockázatával. A legkedvezőbb értékeket azoknál mérték, akik nagyjából 6,5–7,8 órát aludtak naponta – írja a Fox News.

Fotó: Unsplash
Az alvás minősége is meghatározó
A kutatás azt is kimutatta, hogy a kevés alvás főként a szív- és érrendszeri, anyagcsere-, idegrendszeri és mozgásszervi problémák kockázatát növelheti, míg a túl sok alvás inkább pszichiátriai betegségekkel mutatott kapcsolatot.
A szakértők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy nem csupán az alvás mennyisége számít. A jó minőségű, megszakítás nélküli alvás legalább ilyen fontos, hiszen a szervezet ekkor végzi a sejtek helyreállítását, szabályozza az immunrendszer működését és dolgozza fel a nap során felhalmozódott információkat.
A kutatók szerint az alvás nem luxus, hanem biológiai szükséglet, amely jelentős hatással lehet arra, hogyan öregszünk és milyen egészségi állapotban élünk hosszú távon.
Hiába alszik 8 órát? Ezek a valódi okok, amiért mégis kimerülten ébred
Sokan azt hiszik, ha megvan a napi 7-8 óra alvás, akkor minden rendben van, mégis rengetegen kelnek fel fáradtan. A szakértők szerint nem az alvás mennyisége, hanem a minősége a döntő, és meglepő hétköznapi szokások állhatnak a háttérben.
Ez az egyszerű szokás akár évekkel is meghosszabbíthatja az életet
Egy nagy brit elemzés szerint egy egyszerű alvási szokás komoly hatással lehet az egészségre. A pihentető alvás a kutatók szerint a szervezet regenerációját is segítheti. A rendszeresség csökkentheti a halálozás és a kórházi kezelések kockázatát.