Veszélyben a jogosítványa? Így ellenőrizheti egyszerűen a büntetőpontjait

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Sok autós csak későn szembesül azzal, hogy komoly gondba kerülhet a közlekedési szabályszegések miatt. A büntetőpontok lekérdezése sok esetben megelőzheti a jogosítvány bevonását.
Vágólapra másolva!

A büntetőpontrendszer célja, hogy a közlekedési szabályszegések nyomon követhetők legyenek, és szükség esetén következményei legyenek a súlyosabb vagy ismétlődő szabálysértéseknek. A pontok számának alakulása akár a jogosítvány elvesztéséhez is vezethet, ezért érdemes időről időre ellenőrizni az állapotot. A büntetőpontok lekérdezése Ügyfélkapun keresztül ingyenesen elérhető, és néhány perc alatt elvégezhető – írja a KEMMA.

A büntetőpontok lekérdezése Ügyfélkapun keresztül ingyenesen elérhető
A büntetőpontok lekérdezése Ügyfélkapun keresztül ingyenesen elérhető – Fotó: police.hu

Hogyan kérdezhetjük le a büntetőpontokat egyszerűen?

A rendszerben a legfontosabb határ a 18 pont: ha egy sofőr eléri ezt az értéket, a hatóság mérlegelés nélkül visszavonja a vezetői engedélyt. Éppen ezért kiemelten fontos a rendszeres ellenőrzés, hogy senkit ne érjen kellemetlen meglepetés.

A folyamat lépései a következők:

  • Lépjen be az Ügyfélkapu rendszerbe a saját azonosítójával.
  • A keresőmezőbe írja be: „Közúti közlekedési előéleti pontok”.
  • Kattintson az „Ügyintézés indítása” gombra.
  • A rendszer azonnal megmutatja az aktuális pontszámot.

A büntetőpontok nem örök érvényűek: az elkövetéstől számított három év után automatikusan törlődnek a nyilvántartásból. Emellett lehetőség van önkéntes utánképzésre is, amely csökkentheti a pontszámot: 13 pontig akár 9 pont, míg 14 és 17 pont között 6 pont levonása lehetséges.

Változnak a jogosítvány kategóriái az új KRESZ-ben - két fontos módosítás is jön

Hónapok múlva, 2026. szeptember 1-jén hatályba lép az új KRESZ-szabályozás, ami nem csupán a sebességhatárokat és a műszaki feltételeket érinti, hanem a jogosítvány-kategóriák rendszeréhez is hozzányúl. A változások első látásra inkább fogalmi jellegűek, ám az új KRESZ hátterében a jogosultságok és tömeghatárok finomhangolása zajlik úgy, hogy a közlekedés biztonsága ne sérüljön.

 

Büntetési kisokos: miért mennyi pont jár?

Nem csak a pénzbírság miatt érdemes tisztában lenni azzal, hogy egyes kihágásokért mennyi előéleti pontot kaphatunk. A jogosítványunk bánhatja, ha elérjük a 18 büntetőpontot.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!