Súlyos betegsége után visszatért Erdő Péter bíboros – megrázó vallomást tett

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Hosszú hónapok után ismét a nyilvánosság elé lépett a katolikus egyház egyik legfontosabb magyar vezetője. Erdő Péter bíboros súlyos betegségen és hosszas lábadozáson van túl, most pedig őszintén beszélt a mögötte álló időszakról, a gyógyulásáról és jövőbeli terveiről is.
Vágólapra másolva!

Hosszú hónapok után ismét a nyilvánosság elé lépett Erdő Péter bíboros. A katolikus egyház egyik legfontosabb magyar vezetője súlyos betegségen és hosszas lábadozáson van túl, most pedig őszintén beszélt a mögötte álló időszakról, a gyógyulásáról és jövőbeli terveiről is, írja a Mandiner.

Budapest, 2025. december 25.Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsonyi éjféli szentmisét celebrál a Szent István-bazilikában 2025. december 25-én.MTI/Kovács Attila
Súlyos betegsége után Erdő Péter pünkösdvasárnap jelent meg először ismét a hívei előtt – Fotó: Kovács Attila / MTI Fotószerkesztõség

Erdő Péter pünkösdkor üzent a híveknek

A bíboros több mint három hónapig nem jelent meg nyilvános eseményen. Utoljára február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén mutatott be szentmisét Esztergomban. Pünkösd ünnepén azonban visszatért: videóüzenetet küldött a híveknek, majd személyesen is megjelent az esztergomi bazilikában, ahol a jelenlévők tapssal fogadták.

A Magyar Kurírnak adott exkluzív interjúban Erdő Péter megrendítő őszinteséggel beszélt arról, milyen volt számára a betegséggel töltött időszak.

Az elmúlt időszakban jó volt megtapasztalnom, hogy a főegyházmegye papságával, híveivel, még ha a fizikai korlátok akadályoztak is, meg tudtuk élni az egységet. Jó volt érezni azt a nagyfokú szeretetet, ami felém irányult 

– mondta a bíboros.

Nem gondolta, hogy ennyien szeretik

A főpásztort különösen meghatotta az a támogatás, amelyet az ország minden részéről kapott.

Őszintén szólva kellemesen csalódtam az emberekben. Persze tudtam, hogy szeretve vagyok, de sosem gondoltam, hogy ennyien, ennyire fontosnak tartják a személyemet

– fogalmazott.

Külön köszönetet mondott az orvosoknak, ápolóknak és minden egészségügyi dolgozónak, akik a gyógyulásában részt vettek.

Mind az orvosok, mind a nővérek és más segítők példáját adták a szolgáló szeretetnek

– hangsúlyozta.

A bíboros szerint a betegágyon fekve különösen világossá válik az ember számára, hogy minden emberi élet egyformán értékes.

A betegágyon fekve azt is jó volt megtapasztalni, hogy amikor betegek vagyunk, még tisztábban láthatjuk: mindannyian egyenlőek és önmagunkban értékesek vagyunk. Mindannyiunk élete érték, és mindenki azért dolgozik, hogy meggyógyuljunk

– mondta.

Lelki útként élte meg a nehéz hónapokat

Erdő Péter arról is beszélt, hogy a nehéz hónapokat egyfajta lelki útként élte meg.

Ez az időszak igazi lelkigyakorlat volt számomra. Az életemet úgy éltem meg, hogy Isten kezében vagyok, ő visel gondot rám és mindannyiunkra. Mindenért hálát adtam, és mindenre fel voltam készülve 

– vallotta be.

A gyógyulás időszakában sem szakadt el feladataitól. Munkatársai segítségével továbbra is ellátta főpásztori teendőit, és rendszeresen imádkozott Magyarországért, valamint XIV. Leó pápa szándékaiért is.

A bíboros felidézte, hogy a legnehezebb pillanatokban korábbi meghatározó élményei adtak neki erőt. Ezek között említette Salkaházi Sára boldoggá avatását és a magyar–szlovák megbékélés történelmi esztergomi eseményeit.

Az esztergomi bazilikában adott hálát a gyógyulásáért

Felépülése után első útja is különleges jelentőséggel bírt: pünkösdvasárnap az esztergomi bazilikában Meszlényi Zoltán vértanú püspök ereklyéjénél adott hálát gyógyulásáért.

A bíboros már a következő hónapok programjairól is beszélt. Részt vesz a püspöki konferencia ülésén, jelen lesz az esztergomi diakónus- és papszentelésen, valamint június végén ötezer szepesi zarándokot fogad majd az esztergomi bazilikában a Szepesi Egyházmegye alapításának 250. évfordulója alkalmából.

Célja, hogy elvigye Isten szeretetét a betegeknek

Szeretném Isten kegyelméből ellátni a főpásztori teendőimet. Fontos számomra, hogy jelen lehessek egyházi, egyházmegyei, plébániai, közösségi helyeken, és közel vihessem Isten szeretetét az emberekhez. Különösen azokhoz, akik betegek, szenvednek

– jelentette ki.

Erdő Péter végül az Eucharisztia (Hálaadás) megtartó erejéről is beszélt. Elmondta, hogy a szentáldozást a betegsége alatt sem hagyta el, mert ebből merített erőt a legnehezebb időszakban.

Életünk útján az Eucharisztia, a szentmise ünneplése a csúcs és a forrás, ez segít, hogy élő kapcsolatban legyünk és maradhassunk Jézus Krisztussal. Betegségem és gyógyulásom idején az Úr adott és ad erőt. Jó lenne, ha mindannyian, mindig ragaszkodnánk hozzá, nem csak betegség idején 

– zárta gondolatait a bíboros.

Erről is írtunk korábban az Origón:

Hangüzenetet küldött a betegségéből lábadozó Erdő Péter

Hangüzenetben szólt a hívekhez húsvét hajnalán a betegségéből lábadozó Erdő Péter bíboros. Erdő Péter üzenetében arról beszélt, hogy a húsvét az egész életet képes megváltoztatni, és segít abban, hogy az emberek boldogok legyenek.

Erdő Péter megszólalt, ezt mondta a Szentatyáról

Az esztergom-budapesti bíboros a konklávé után a Pápai Magyar Intézetben beszélt az új egyházfő megválasztásáról, küldetéséről és személyes benyomásairól. Erdő Péter szerint Jézus Krisztus és a pápa személye elválaszthatatlan élményt jelent a hívők számára.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!