Komáromi földrengés: 263 éve történt az egyik legpusztítóbb hazai katasztrófa

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A földmozgás során 63 ember vesztette életét, és több százas megsebesültek. Az 1763-as komáromi földrengés továbbá 297 házat döntött romba, mialatt 353 súlyosan megrongálódott.
Vágólapra másolva!

1763. június 28-án történt a komáromi földrengés, amelyet a mai napig Magyarország legpusztítóbb földmozgásaként tartanak számon. A természeti katasztrófa 63 ember életét követelte, mialatt több százan megsebesültek, valamint számos ház is romba dőlt, vagy súlyosan megrongálódott.

Korabeli festmény, a komáromi földrengés pusztító következményeiről
Korabeli festmény, a komáromi földrengés pusztító következményeiről / Fotó: Felvidék Ma 

Komáromi földrengés: a nap, amit sosem lehet elfelejteni

A tragédia a Péter-Pál napi vásár hajnalán, 5 óra 15 perckor bontakozott ki: ekkor, mai becslések szerint 6,3-as magnitúdójú rengés rázta meg a vidéket, amely Komárom mellett Győr és Zsámbék környékét is sújtotta. 

Az első és legerősebb lökéshullám nyomán infernális jelenetek játszódtak le a városban: a templomtornyok sorra ledőltek, a városháza óratornya a piactérre zuhant, a lakóházak több mint harmada pedig szempillantás alatt romba dőlt. 

A történtek idején ráadásul a templomok tele voltak hívőkkel: a 63 halálos áldozat jelentős része a rájuk szakadó mennyezet alatt lelte halálát, mialatt 297 ház

 teljesen összeomlott, míg 353 súlyosan megrongálódott. A komáromi vár is súlyos károkat szenvedett el, az utcákon több helyen megnyílt a föld, a katasztrófáról felvett korabeli jegyzőkönyv tanúsága szerint pedig a megnyílt hasadékokból nem egy helyen karvastagságú kénes lángok törtek elő.

A város végül talpra állt

Bár a katasztrófa romba döntötte, Komárom képes volt arra, hogy viszonylag hamar újraépítse magát, amiben nagy segítséget jelentettek az ország minden részéből érkező adományok - írja a Kemma.

Mi okozza a földrengést?

A földrengés a talaj hirtelen megremegése, amelyet a földkéregben tárolt energia gyors felszabadulása okoz. A legtöbb földrengés geológiai vetők mentén, különösen a tektonikus lemezek határai közelében következik be. Nagyságrendjük az alig észrevehető rengésektől a pusztító eseményekig terjed, amelyek képesek akár városokat is a földdel egyenlővé tenni. A földrengések természetes geológiai jelenségek, amelyeknek mélyreható társadalmi, gazdasági és környezeti hatásaik is vannak. A földrengés olyankor következik be, amikor a földkéregben lévő feszültség hirtelen felszabadul, jellemzően egy törésvonal mentén. Ez a felszabadulás szeizmikus hullámokat küld ki a repedés helyéről, áthaladva a Földön és megremegtetve a talajt. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!