Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA nyári zivatar gyakran egyik pillanatról a másikra csap le: a forróság után hirtelen elsötétül az ég, feltámad a szél, majd perceken belül megérkezik a felhőszakadás vagy akár a jégeső is. A mai időjárási helyzetben is több helyen számítani kell hasonló jelenségekre az előrejelzés alapján. Éppen ezért érdemes előre átgondolni, hogyan védekezzünk heves zivatar ellen, mielőtt a vihar már teljes erővel tombol – írja a Köpönyeg.

Zivatar közeleg: így készüljön fel a hirtelen lecsapó viharokra
A zivatar egyik legnagyobb veszélye, hogy gyorsan erősödik fel, miközben sokan még nem számítanak rá. A hirtelen feltámadó szél, a felhőszakadás és a jégeső együtt komoly károkat is okozhat, ha nem tesszük meg időben a szükséges óvintézkedéseket. Néhány egyszerű lépéssel azonban sok kellemetlenség elkerülhető.
Mire érdemes figyelni zivatar előtt?
- a könnyű kerti tárgyakat, például székeket, napernyőt, virágcserepeket és játékokat érdemes elpakolni vagy rögzíteni;
- az ablakokat teljesen be kell zárni;
- az autót lehetőség szerint fedett helyre kell állítani, és kerülni kell a fák alatti parkolást;
- célszerű átnézni az ereszcsatornákat és a vízelvezetőket;
- villámlás idején érdemes kihúzni az érzékeny elektronikai eszközöket;
- gondoskodni kell a háziállatok biztonságáról;
- figyelni kell a riasztásokat és az aktuális időjárási radarokat.
A viharok gyakran a kertekben okozzák a legtöbb problémát, mivel a szél pillanatok alatt felkaphat tárgyakat. Egy felboruló napernyő vagy elszabaduló kerti bútor akár ablakokat és járműveket is megrongálhat. A hirtelen lezúduló csapadék pedig gyorsan túlterhelheti a vízelvezető rendszereket. A zivatar az autósokra is veszélyes lehet, főleg jégeső esetén, amely rövid idő alatt is horpadásokat okozhat a karosszérián. Ilyenkor a legbiztonságosabb megoldás a fedett parkolás, illetve a mélyebben fekvő, könnyen elárasztható területek kerülése.
Otthon szintén fontos az előkészület: indulás előtt érdemes minden ablakot bezárni, a redőnyöket lehúzni, és az erkélyről eltenni mindent, amit a szél felkaphat. A legtöbb probléma ugyanis megelőzhető, ha időben gondoskodunk a védekezésről, és nem a vihar megérkezésekor kezdünk el intézkedni.
Mikor jön a vihar? Ekkor érkeznek meg a zivatarok
Hullámzó frontrendszer alakítja Magyarország időjárását a hét közepén, ezért a lehűlés és a csapadék nem egyszerre érkezik meg az ország minden részére. Azonban az ország több részén heves viharok, zivatarok várhatóak.
Sokan nem tudják: ettől függ, hogy kap-e pénzt a viharkár után
Nem egyszerű eligazodni az útvesztőben. Segítünk tisztán látni a viharkárok tekintetében.