Garázsból indultak, most már Bécset is meghódítanák – magyar házaspár épített sikeres szemüvegmárkát

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Kis Arnold és Kis-Varga Zsófia nemcsak a magánéletben, hanem az üzleti életben is társak. Közös vállalkozásuk egy garázsból indult. Sikereiken felbátorodva már egy bécsi üzlet nyitását tervezik…
Vágólapra másolva!

A házaspár szerint szemüveget választani csakis próbálgatással lehet. Számtalanszor tapasztalták, hogy hiába mondja az ökölszabály, hogy például kerek archoz szögletes forma illik, sokkal fontosabb, hogy a szemüveg passzoljon a viselőjéhez. 

Képünk illusztráció - Fotó: Sohan / Pexels

„Az első pár száz darab viselhetetlen volt”

Arnold 12 évvel ezelőtt indította el a vállalkozását. Az ötlet abból született, hogy nem talált magának olyan napszemüveget, amilyet szeretett volna, és végül arra adta a fejét, hogy saját kezűleg készíti el az áhított darabot.

– Korábban volt egy másik vállalkozásom, ami aránylag sok szabadidőt biztosított – meséli Arnold a Fanny magazinnak. - Közgazdász létem ellenére mindig is érdekelt az alkotás. Úgy éreztem, hogy valami olyat kéne csinálni, amiben szép tárgyakat hozok létre. Volt több opció, végül a napszemüveg lett a befutó. Szó szerint úgy kell elképzelni, hogy apám garázsában kezdtem el szemüvegeket készíteni, akkor még fából, rétegelt lemezből. Az első száz darab borzalmas lett. Tapasztalati úton tanultam ki a szakmát. Akkor még nem volt elérhető ennyi online tudás. Ma már hónapokat lehetne megspórolni. Úgy voltam vele, hogy tudtam, hogy meg lehet valósítani, amit szeretnék, innentől kezdve csak rajtam múlt, hogy ez mikor fog sikerülni. Már nem emlékszem, hogy hány századik darab lett viselhető. Kezdetben a családtagoknak, barátoknak gyártottam, utána budapesti designer shopok árulták a szemüvegeimet, később pedig már optikák is rendeltek tőlem. Magyarországon nem sok szemüvegkeretet gyártó cég van, így rájöttem, hogy erre lehet piacot építeni. Maga a Thinwood, ahol egyénre szabott kereteket gyártunk, 2020-ban indult el. Szerettünk volna kompromisszummentes választást biztosítani ezen a téren, ami szerintem ma, Magyarországon egyedül nálunk érhető el. Anyagok tekintetében is folyamatos a fejlesztés, változás. 

 

„Megszerettem szemüvegesnek lenni”

Arnold felesége, Zsófi hét évvel ezelőtt csatlakozott a vállalkozáshoz, hozzá főleg a sales, a PR, a marketing tartozik.

– Én is közgazdász vagyok, a vállalkozásfejlesztés mesterszakon ismerkedtünk meg a férjemmel – veszi át a szót Zsófi. Amikor a képzésen prezentálni kellett egy ötletet, Arnold a szemüvegeket választotta. Amikor pedig később, a suli után randizni kezdtünk, párszor elejtette ezt a témakört. Emlékszem, hogy mondtam neki, hogy most már találhatna jobb csajozós dumát, de kiderült, hogy tényleg komolyan gondolja az ötletet. 2019-ben házasodtunk össze és abban az évben felmondtam az utolsó munkahelyemen, azóta együtt visszük a vállalkozást. Mindig azon viccelődünk, hogy én vagyok a márka legjobb reklámarca, mert reggelenként az adott szettemhez választok szemüvegkeretet. Nagyon gyakran megszólítanak az utcán, boltban, megdicsérik a szemüvegemet, és vannak, akik meg is kérdezik, hogy honnan van. Érdekes, de régen én kontaktlencsés voltam, mert nehezek voltak a keretek. Amióta van Arnold, ez nem probléma, mert a szemüvegeink egyik lényege, hogy minél könnyebbek, viselhetőbbek legyenek. Azóta sokkal jobban szeretek szemüveges lenni. Azt szoktam mondani, hogy Arnold a művészlélek, ő az, aki álmodozik, én pedig picit visszahúzom a földre, és segítek behatározni, hogy mi az, ami reálisan megvalósítható abból a rengeteg dologból, amit szeretne. Most például a következő nagy tervünk az, hogy külföld felé is nyissunk, az első helyszínnek Bécset választottuk. 

„Itthon könnyű kitűnni egy jó kerettel”

Számukra az év egyik legizgalmasabb időszaka az ősz, amikor új kollekcióval jönnek ki.

– Két éve jelent meg az Art Deco, tavaly az OpArt – meséli Arnold. Nemcsak magában a keretekben mutatkozik meg a kollekció jellege, hanem a kirakaton, bolt designon, a csapattagok kinézetén, sőt a mi öltözködésünkben is. Két éve színes ruhákat hordtunk, idén az elegáns, fekete, fehér, bézs vonalat képviseljük, ősztől pedig áttérünk a barna, vörös, sárga színek metszetére. Itthon könnyű kitűnni egy-egy érdekes színnel, ami eltér a tömeges feketétől, szürkétől, egy jó forma is elég ritka. Körülbelül 2-3 millió szemüvegfelhasználó van az országban, ebből maximum 30-40.000 embernek van érdekes szemüvegkerete, ami elég szomorú arány, Bécshez, Luxemburghoz, de akár Romániához képest is. Ezt az egészet azért csináljuk, hogy kicsit feszegessük a határokat. A kollekciók tervezésén, kísérletezésen túl a gyártás a mai napig hozzám tartozik. Elég bonyolult termékről van szó, nem egyszerű elkészíteni. Nagyon precíznek kell lenni, minden egyes lépésre oda kell figyelni, mert egy rossz mozdulat akár 2-3 hét munkáját is tönkre tudja tenni. Az mindig nagy élmény, hogy a semmiből elkészül egy termék.

– Nem az a célunk, hogy minél színesebb, extrémebb kereteket adjunk el – folytatja Zsófi. Hanem az, hogy megtaláljuk mindenkinek azt a darabot, ami tökéletesen passzol az ő színeihez, arcához, stílusához. Az a legnagyobb öröm, amikor a vásárlók átveszik a szemüvegüket. A csillogás a szemükben többet ér minden kimondott szónál, amikor látjuk rajtuk, hogy teljesült az álmuk, a vágyuk… 



 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!