Megvan a 2026-os Év Fája: egy iskolaudvaron áll 150 éve

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Helyi közösségek, iskolák, önkormányzatok nevezték be idén is kedvenc fájukat az Év Fája versenybe, amelyet az Ökotárs Alapítvány immár 16. alkalommal szervezett meg. Az Év Fája versenyt nem a legöregebb vagy a legszebb fa nyeri, a lényeg, hogy különleges történetét egy egész közösség őrizze. A döntős fákat egy szakmai zsűri választotta ki, a végső győztesről pedig a közönség szavazáson dönthetett.
Vágólapra másolva!

Az idei verseny győztese, és ezzel a 2026-os Év Fája a szegvári öreg tölgy, amely 1976 szavazatot szerzett. Az Ökotárs Alapítvány 16. alkalommal szervezte meg a versenyt.

Év Fája, Szegvári öreg tölgy, Szegvári Forray Máté Általános Iskola
A 2026-os Év Fája győztese
Fotó: Ökotárs Alapítvány

A Szegvári Forray Máté Általános Iskola udvarán álló, legalább 150 éves kocsányos tölgy a település és az intézmény emblematikus szimbóluma.

A legenda szerint a fát három fehér kócsag hozta, majd Forray Máté kántor ültette el az iskola udvarán, hogy ágai a tudásért dolgozó kisiskolásokért növekedjenek.

A monumentális tölgy generációk óta meghatározó értéket képvisel a közösség életében.

Az Év Fája további helyezettjei

Nem sokkal lemaradva, 1417 vokssal második lett Ferenc József fája, amely a Hős Fa címet is elnyerte. Ezt a címet olyan fák nyerhetik el, amelyeknek az élete vagy a természetes élőhelye veszélyben van, és a megmentéséért küzdenek.

A harmadik helyezett fa Gróf Serényi Béla kőrisfája 711 szavazattal.

Minden évben öröm látni azt a szeretetet és gondoskodást, amivel a helyi lakók a környezetük és a közösségük felé fordulnak. Ez a meleg és száraz nyár is megmutatja, mennyire fontos, hogy megóvjuk az árnyékot adó és hűsítő fákat, amelyek nélkül a településeink végképp élhetetlenné válnának

– mondta Tokodi Nóri, az Év Fája verseny koordinátora.

A győztes szegvári öreg tölgy a hazai dicsőség mellett egyúttal arra is jogot nyert, hogy képviselje Magyarországot az európai Év Fája megmérettetésen.

A szavazás végeredménye az összes döntős fával:

  1. Szegvári öreg tölgy, Szegvár, 1976 szavazat
  2. Ferenc József fája Hajdúböszörményben, Hajdúböszörmény, 1416  szavazat
  3. Gróf Serényi Béla kőrisfája, Putnok, 711 szavazat
  4. A Szarvas-kúti rét öreg bükkfája, Bükkszentkereszt (Répáshuta), 425 szavazat
  5. Kiss Ferenc Emlékfa Ásotthalmon, Ásotthalom, 338 szavazat
  6. Sármellék Tölgyfája, Sármellék, 335 szavazat
  7. Bátmonostor zöld szíve és tüdeje, Bátmonostor, 210 szavazat

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!