„A mérkőzéseim után sosem tudok aludni” – férfiak között, kőkemény nyomás alatt fújja a sípot a dögös magyar bírónő

A futballpályán nincs idő gondolkodni, csak dönteni. Molnár Réka játékvezetőként ma már férfi és női meccseken is a legnagyobb nyomás alatt hoz ítéleteket, miközben minden pillanatban bizonyítania kell: nőként is ő uralja a játékot.

Főhősnőnk története nem gyerekkori álomként indult, mégis az egész életét meghatározta. Molnár Réka játékvezetőként ma már olyan világban mozog otthonosan, ahol minden sípszó mögött ott van a felelősség és az állandó önkontroll.

Molnár Réka játékvezetőként ma már férfi és női meccseken is a legnagyobb nyomás alatt hoz ítéleteket.

„Mindig férfi szintekhez készültem” 

Réka nem egy klasszikus játékvezetői álommal indult neki ennek a „játéknak”. Előbb maga is a pályán volt, női NB I-ben futballozott és futsalozott Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. 2013-ban tette le a játékvezetői vizsgát, de az ötlet már jóval korábban megszületett.

– 2012 decemberében indult a tanfolyam, amire csak kíváncsiságból mentem el. Meg akartam nézni, milyen lehet játékvezetőnek lenni. Aztán annyira megtetszett, hogy ott is ragadtam – kezdi a Fanny Magazinnak Réka, akinél a „csak kipróbálom” döntésből néhány hónap alatt életpálya lett.

– A szüleim végig mellettem álltak és ez azóta sincs másképp. Ők a legnagyobb támaszaim. Apukám, ha teheti, ma is kijön a meccseimre, főleg ha a szülővárosom közelében játszom. Ő is focizott és edzősködött, úgyhogy érti, mit jelent ez az egész.

Réka számára első körben a legnagyobb kihívás nem a futás vagy az edzések voltak. Heti 5–6 tréninggel készül, fut, erősít, úszik, vagyis a terhelés számára természetes közeg. Nem győzi hangsúlyozni: a nehezebb rész inkább fejben dőlt el.

– Világ életemben sportoltam és igénylem is a mozgást. Mindig férfi szintekhez készültem. Azt vallom, az edzésen kell szenvedni, hogy a tesztek és a mérkőzések „könnyebben” menjenek magyarázza Réka. Ami igazán nehéz volt számára, az nem a pálya közepe, hanem a külső zaj, amit a pályán zúdul rá.

– Kezdetben nehéz volt kizárni azt, hogy miket mondanak vagy kiabálnak be a szurkolók. De idővel ezt is megtanultam kezelni és kizárni. Már szinte nem is hallom, amikor 1-1 drukker “megdicsér”, hiszen a feladatomra koncentrálok.

„A mérkőzéseim után sosem tudok aludni” 

Réka szerint nem a pályán történő konfliktusok a legnehezebbek, hanem a gyors reakciók állandó kényszere.

– Mindig számítani kell a váratlanra. Ez a játékvezetés része. Nincs olyan szituáció, ami teljesen meglephetne.

A felkészülés számára nem csak fizikai, hanem mentális is.

– Mérkőzés előtti napon szeretem megnézni a csapatok előző heti meccsének a jegyzőkönyvét, hogy mennyi sárga vagy piros lap volt, kik kapták azt. Mérkőzés napján teljesen mással foglalkozom, párommal sétálok, beülünk valahova kávézni és beszélgetni, de szeretek olvasni, illetve főzni, mosni, takarítani, ami elvonja a figyelmemet a meccsről. Azonban, amikor megérkezem a mérkőzés helyszínére, már csak azon van a fókusz, minden mást kizárok.

Mégis a játékvezetői munka egyik legnehezebb része a hibák feldolgozása.

– Természetesen játék közben nem agyalok azon, hogy jól döntöttem-e, hiszen akkor egyik hiba követné a másikat. Azonban a mérkőzéseim után sosem tudok aludni, agyalok azon, hogy mit lehetett volna másképp csinálni, hogyan lehetett volna elkerülni azt, illetve mi vezetett ahhoz, hogy hibáztam. Számomra ez a legnehezebb dolog a játékvezetésben.

A kívülállók sokszor gyanakvással néznek a játékvezetőkre, Réka szerint azonban ez egy félreértett szerep.

„Nőként többet kell letennem az asztalra”

– A szurkolók között az a gondolat is felvetődik néha, hogy direkt hibázunk egy mérkőzés során az egyik vagy mindkét fél kárára, hogy bármilyen irányba részlehajlóak vagyunk és meg lehet minket vesztegetni.

Réka szerint, mivel ők is csak emberek, egy olykor előfordul, hogy nem úgy döntetnek egy adott stresszhelyzetben, ahogy azt nyugalmi állapotban tennék.

– Mi, a játékvezetők vagyunk azok, akik a legjobban sajnáljuk ezeket a hibákat és el akarjuk kerülni ezeket. állok egy mérkőzéshez, hogy az aznapi meccs a legfontosabb a pályafutásom során, mintha egy bl vagy vb döntő lenne. Mindig az adott meccsre készülök és a tudásom legjobbját akarom nyújtani.

A férfiak uralta közegben Réka szerint nincs könnyített pálya.

– Folyamatosan azt érzem, hogy nőként többet kell letennem az asztalra, jelen esetben a pályára. Egy maszkulin sportban nőként többszörösen kell bizonyítani, mint egy férfinak.

Réka azt mondja, ez nem hátrány, inkább állandó hajtóerő.

– Egy erős, magabiztos és határozott nőnek tartom magam, ami a mérkőzések levezetése folyamán nagyon hasznos tud lenni, hiszen ha egy játékos megérzi azt, hogy kicsit is meginogtam és befolyásolható vagyok, akkor ki is csúszhatna a meccs irányítása a kezemből.

A játékvezetői közegben viszont nem küzdelmet, hanem támogatást él meg.

– Ha ezt nézem, akkor csak inspirációt jelent számomra a játékvezetés. Férfi kollégáimtól csak támogatást és biztatást kapok, úgy érzem, egyenrangú félként kezelnek. Kell ennél több?

„A sípszó előtt jön a drukk”

A pályafutása során minden „első” mérkőzés nyomot hagyott benne.

– Az első NB II-es, NB I-es, férfi NB III-as vagy tévés meccsem előtt mindig nagyon izgultam. Ma is ott van a drukk – csak már tudom kezelni – mondja.

A pillanat azonban mindent átbillent.

– Amikor elkezdődik a meccs és megszólal a síp, minden eltűnik. Csak a játék marad. Természetesen a Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottságának köszönhetően a sok mérkőzés levezetésével nőtt a rutinom és megtanultam ezt kezelni. Igaz, a mai napig bennem van a drukk, de amint belefújok a sípba és elkezdődik a meccs, minden feszültség eltűnik belőlem és már csak a feladatomra koncentrálok.

Réka ma már nem csak mérkőzéseket vezet, hanem egy teljesen más szemléletet is képvisel a pályán. És bár a futball világában sokan még mindig kérdőjelekkel figyelik a női játékvezetőket, ő pontosan tudja, miért van ott.