Újabb szúnyoggyérítés kezdődik: több vármegyét is érint a beavatkozás

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A héten több vármegyében is folytatódik a szúnyogok elleni védekezés, elsősorban azokon a területeken, ahol még megjelentek a vérszívók. A gyérítés biológiai lárvakezeléssel és célzott beavatkozásokkal zajlik, miközben a szakemberek a lakosság együttműködését is kérik az inváziós fajok terjedésének megfékezése érdekében.
Vágólapra másolva!

Baranya, Fejér, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lesznek szúnyoggyérítést célzó kezelések. Ugyan az ország több pontján is előfordultak záporok, zivatarok, nagyobb csípőszúnyog lárvatenyészőhelyek továbbra sem alakultak ki. A legtöbb településen alig van szükség szervezett beavatkozásra. A korábbi esőzések után elszórtan létrejött kisebb erdei tenyészőhelyeken kifejlődött szúnyogok jelen vannak ugyan néhány területen, de jelentős ártalmat nem okoznak. Megkezdődött a tavak szegélyeiben, mocsári élőhelyeken fejlődő mocsári szúnyogok rajzása, de nem kell tömeges jelenlétükkel számolni.

Újabb szúnyoggyérítés kezdődik: több vármegyét is érint a beavatkozás
Újabb szúnyoggyérítés kezdődik: több vármegyét is érint a beavatkozás (A kép illusztráció.)
Fotó: Unsplash

Biológiai szúnyoggyérítés indul több helyen

A héten Baranya, Fejér, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lesznek szúnyoggyérítést célzó kezelések. Pest megye déli részén, a Csepel-szigeten, főképp a Duna mellékágainak és holtágainak szegélyeiben fejlődnek szúnyogok. Itt biológiai lárvagyérítést is végeznek a szakemberek, ahogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye holtágain is. Pécs egyes városrészein, valamint két szomszédos településen az inváziós szúnyogok, elsősorban az ázsiai tigrisszúnyog tömeges elszaporodása miatt kell fellépni a vérszívók ellen. Itt érhető el a szúnyoggyérítés aktuális heti programja.

 Az inváziós fajok visszaszorítása és terjedésük megakadályozása érdekében fontos felszámolni a ház körül felgyűlt vizeket és az esővízgyűjtőket szúnyoghálóval lefedni, a magántelkeken ugyanis nem végezhető szervezett lárvagyérítés.

A ház körüli teendőkről a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ egy plakátot és részletes tájékoztatókat készített.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!