Jönnek a felhők, de a meleg marad: ilyen idő vár ránk vasárnap

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Változékony időre számíthatunk vasárnap: az ország fölé északnyugat felől vastagabb felhőtömbök érkeznek, helyenként kisebb eső, zápor, sőt egy-egy zivatar is kialakulhat. A nappali felmelegedés ugyanakkor továbbra is jelentős lesz, a csúcshőmérséklet több helyen elérheti a 31 fokot – írta meg a HungaroMet.
Vágólapra másolva!

Az időjárás előrejelzés szerint vasárnap északnyugat felől vastagabb felhőtömbök érkeznek, amelyekből hajnalban néhol már gyenge eső is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél helyenként megélénkül. Hajnalra általában 11 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.

időjárás
Ilyen időjárás lesz vasárnap
Fotó: AFP

Fordulat az időjárásban: ezt tartogatja a vasárnap Magyarországnak

Vasárnap délelőtt a változó felhőzet mellett általában sok napsütés várható. Helyenként előfordulhat kisebb eső, záporeső, egy-egy zivatar sem zárható ki. Az északnyugati szelet továbbra is nagyobb területen kísérhetik élénk, olykor erős lökések.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.

Kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem valószínű, azonban vasárnap napközben északkeleten, illetve délnyugaton és nyugaton egy-egy zivatar kialakulása nem teljesen kizárt – írta a HungaroMet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!