Tovább folytatódik az IKEA dolgozóinak sztrájkja

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A figyelmeztető leállások után komolyabb munkabeszüntetés jön. Mutatjuk, hogy alakul az IKEA dolgozóinak sztrájkja.
Vágólapra másolva!

Az IKEA dolgozói szerdán 20:30-kor ismét sztrájkoltak, és az előzetes tervek szerint a munkabeszüntetés csütörtök reggel 6-ig tartott volna, ez azonban váratlanul módosult.

Folytatódik az IKEA sztárjk
Folytatódik az IKEA sztárjk, a dolgozók ma is tiltakoznak / Fotó: JEAN-MICHEL DELAGE / Hans Lucas

Így alakul az IKEA dolgozóinak sztrájkja

Az éjszakai szakasz után csütörtök reggel 6 órától 15 óráig a mai napra is sztrájkot hirdetett a KASZ-IKEA alapszervezet sztrájkbizottsága az IKEA valamennyi hazai üzletére és telephelyére vonatkozóan

- Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ).

A bútoráruház magyarországi dolgozói legutóbb szombaton tiltakoztak, miután a vállalat vezetése a csütörtöki, kétórás figyelmeztető sztrájk után is elutasította a szakszervezet ötpontos követelésének béremelésre vonatkozó pontját. 

Karsai Zoltán, a KASZ elnöke a HVG-nek úgy nyilatkozott, hogy a dolgozók kevesellték a hétvégi sztrájk kétórás időtartamát, úgy tűnik, a zátonyra futott tárgyalásokat látva a szakszervezet is úgy döntött, eljött az ideje a komolyabb akcióknak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!