Új igazgatót kapott a WWF Magyarország

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Vetier Márta lett a környezetvédelmi szervezett új vezetője. Munkáját a WWF Magyarország élén szeptemberben kezdi meg.
Vágólapra másolva!

Vetier Márta lett a WWF Magyarország új igazgatója. A szakember több mint húsz év környezetvédelmi tapasztalattal, nemzetközi szakpolitikai, kutatói és civil háttérrel veszi át a természetvédelmi szervezet vezetését - olvasható a szervezet sajtóközleményében.

Veiter Márta lett a WWF Magyarország új igazgatója
Veiter Márta lett a WWF Magyarország új igazgatója. Fotó: Barcza-Vetier Benedek / WWF Magyarország

Veiter Márta lett a WWF Magyarország új igazgatója

Vetier Márta személyében olyan szakember érkezik a WWF Magyarország élére, aki több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a környezetvédelem területén. Doktori fokozatát környezetpolitikából szerezte, pályafutása során pedig a civil szervezeti munka, a szakpolitikai tanácsadás, a vezetői szerepkörök és a tudományos kutatás területén is meghatározó szerepet vállalt.

A civil szférában tizenöt éven át dolgozott szakpolitikai, stratégiai tanácsadói és vezető pozíciókban. Munkája során hazai, közép- és kelet-európai, valamint európai szinten foglalkozott környezetpolitikai kérdésekkel, különös tekintettel az éghajlatvédelemre, a biológiai sokféleség megőrzésére, a fenntartható mezőgazdaságra, valamint a civil társadalom demokratikus döntéshozatalban betöltött szerepére. Ezt követően öt éven keresztül kutatóként dolgozott osztrák és svéd egyetemeken, ahol tovább mélyítette szakmai ismereteit és nemzetközi tapasztalatait.

A WWF Magyarország igazgatójaként Vetier Márta célja, hogy a szakmai hitelességre építve tovább erősítse a WWF Magyarország társadalmi relevanciáját és stratégiai partnerségeit, hozzájárulva a hazai természetvédelmi szakpolitika alakításához.

Vetier Márta 2026 szeptemberében kezdi meg munkáját a WWF Magyarország élén.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!