Állami kitüntetéseket adtak át – fotók

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Állami elismeréseket és kitüntetéseket adott át Baka András köztársasági elnök, Magyar Péter miniszterelnök és Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából csütörtökön az Országházban. Az államfő kiemelte, ez az alkalom nem a politikáról szól.
Vágólapra másolva!

A magyar emberek tudásának, kitartásának és bölcsességének köszönhetjük, hogy bő ezer év után is itt vagyunk – mondta Baka András államfő a köszöntő beszédében.

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából állami elismeréseket és kitüntetéseket ad át. 2026.08.20. Cserhalmi György
Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából állami elismeréseket és kitüntetéseket ad át
Baka András köztársasági elnök, Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke, Cserhalmi György színész és Magyar Péter miniszterelnök
Fotó: MEDIAWORKS

Mint fogalmazott, az országot ma is sokak tudása, kitartó munkája és tehetsége viszi előre, és közülük köszöntik ma azokat, akiknek kiemelkedő teljesítményét állami kitüntetéssel ismerik el – írja az MTI.

Az államfő kiemelte, ez az alkalom nem a politikáról szól

Nem politikai oldalról, világnézetek vagy meggyőződések mentén ismerik el az embereket, hanem annak mentén, hogy mit alkotott, mit fedezett fel, mit tanított, mit gyógyított meg, milyen közösséget épített, milyen tudást adott tovább – mondta.

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából állami elismeréseket és kitüntetéseket ad át. 2026.08.20.
Fotó: MEDIAWORKS / Mediaworks

Az ünnepi nap legfontosabb eseményei percről percre

Augusztus 20-án egész nap ünnepi programok várják a budapestieket és a fővárosba érkezőket. Kövesse velünk az augusztus 20-i ünnep legfontosabb eseményeit, a programokat, a látványosságokat, a közlekedési változásokat és a legfrissebb fejleményeket élőben az Origón!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!