Gázolás Szabolcsban: életveszélyben van a 3 éves kislány, a szülők felelősségét is vizsgálják

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Métereket repült az a hároméves kislány, akit hétfőn kora este ütött el egy autó egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen. A gázolás után a gyermek légzése és keringése is leállt, a mentők traumás újraélesztést végeztek rajta.
Vágólapra másolva!

A súlyos baleset Pusztadoboson történt, amikor a hároméves kislány játék közben kiszaladt a ház elé. Az RTL Híradó információi szerint az autót egy 17 éves helybéli fiú vezette, aki nemrég szerezte meg a jogosítványát.

Gázolás Szabolcsban: életveszélyben van a 3 éves kislány, a szülők felelősségét is vizsgálják
Gázolás Szabolcsban: életveszélyben van a 3 éves kislány, a szülők felelősségét is vizsgálják Fotó: unsplash.com

A gyermek a gázolás következtében több métert repült. A helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak, azonban az csak a településtől távolabb, egy tarlón tudott leszállni. A mentősöket ezért egy helyi lakos a saját autójával vitte el a baleset helyszínére.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a kislány légzése leállt, a keringése összeomlott. A helyszínre érkező mentőegység traumás újraélesztést végzett rajta, amely több életmentő beavatkozás után sikerrel járt. A gyermeket ezt követően mentőhelikopter szállította kórházba.

Az RTL úgy tudja, hogy gyerek koponyája és a medencecsontja is megsérült, állapota pedig továbbra is életveszélyes. A hároméves gyermeket a debreceni kórházban ápolják.

A helyiek szerint a gyerek szülei egyetlen gyermeke. A baleset a családot teljesen megrázta, miközben a helyiek beszámolói szerint a fiatal sofőr is sokkos állapotban van a történtek miatt.

A szülők felelősségét is vizsgálják

A rendőrség büntetőeljárást indított a baleset miatt. A nyomozás során azt is vizsgálják, pontosan hogyan kerülhetett a hároméves kislány az úttestre, illetve felmerülhet-e a szülők felelőssége.

A baleset körülményeit és a fiatal sofőr szerepét is vizsgálják. A hatóságoknak többek között azt kell tisztázniuk, hogyan történt az ütközés, milyen körülmények között vezette az autót a friss jogosítványos fiú, valamint pontosan milyen sérüléseket szenvedett a gyermek.

A család számára most a kislány állapota a legfontosabb. A hároméves gyerek életéért az orvosok továbbra is küzdenek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!