Hidegfront vet véget a kánikulának: a heves esőzés miatt adtak ki riasztást

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Vasárnap még kánikula lesz, ám egy hidegfront kúszik be az országba.
Vágólapra másolva!

Vasárnap még marad a zavartalanul napos, csapadékmentes idő. A délies szél napközben megélénkül, néhol rövid ideig meg is erősödhet. Hajnalban 19, délután pedig 34 fok körül alakul a hőmérséklet a térségben.

Hidegfront, vihar, eső, időjárás
Fotó: Shutterstock / Shutterstock

Hétfőn már nem lesz zavartalan a napsütés, de még mindenhol számíthatunk hosszabb napos időszakokra. Egy hidegfront hatására északnyugat felől megnövekszik a felhőzet és több helyen záporok, zivatarok, helyenként heves zivatarok is kialakulhatnak. A Dunántúlon egyre többfelé fordul északnyugatira a légmozgás, melyet erős széllökések kísérhetnek, keleten pedig még a délnyugati szél élénkülhet meg. Hajnalban 12-21 fok közé csökken a hőmérséklet, délután pedig 27 és 36 fok között alakulnak a maximumok. Délen, délkeleten mérhetjük a magasabb, északnyugaton az alacsonyabb értékeket.

Hétfőre már több megyére is elsőfokú riasztást adtak ki zivatar miatt. Ahogy a HungaroMet írja: elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!