"Még el tudtunk menni a busz mellett" - első szemtanúként haladt el az M3-as buszbaleset helyszínén a Cairo együttes

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Halálos buszbaleset történt szombatról vasárnapra virradó éjszaka az M3-ason. Ekkor egy lengyel zarándokokat szállító autóbusz tért le az útról, majd borult az árokba: a tragédia 12 ember életét követelte. Nemrég megszólalt Skinti Csaba zeneszerző, a Cairo együttes alapítója is, aki a csapatával a sztráda teljes lezárása előtt, szinte az első szemtanúként haladt el el az árokba csapódott lengyel zarándokbusz mellett az M3-as autópályán.
Vágólapra másolva!

Tragikus baleset történt szombatról vasárnapra virradó éjszaka, amikor egy lengyel zarándokokat szállító autóbusz vasárnap hajnalban, egy óra körül letért az útról, majd az árokba borult az M3-as autópályán, Mezőkeresztes közelében. A járművön összesen 59-en, 57 utas és két sofőr tartózkodott. A tragédia 12 ember életét követelte: tizenegyen a helyszínen haltak meg, egy sérült pedig a debreceni klinikára szállítás közben vesztette életét. Skinti Csaba zeneszerző, a Cairo együttes alapítója éppen azon az éjszakán haladt az autópályán a csapatával, amikor szirénázó mentők sora és a leállósávban feltűnő villogók jelezték: valami nagy baj történt.

M3, buszbaleset
Tragikus buszbaleset történt az M3-as autópályán / Fotó: Tóth Balázs / Heol.hu

Éjszaka volt, és csak annyi volt gyanús, hogy nagyon sok mentő és tűzoltóautó haladt el mellettünk. Akkor érkeztünk meg az M3-asra. Szoktunk látni balesetet, de furcsa volt a rengeteg szirénázó autó. Magára a balesetre nem láttunk rá, csak a buszt láttuk befordulva az árokba, illetve néhány személyt a leállósávban és a kerítésnél. Mi az elsők között lehettünk, mert még el tudtunk menni a busz mellett a gyorsítósávban, hiszen akkor még le sem volt zárva a sztráda. Később, Miskolc felé haladva láttuk, hogy még fél órával utána is folyamatosan jöttek a mentők. Sejteni lehetett, hogy valami nagyon szomorú dolog történt 

- mondta el a Blikknek Skinti Csaba, aki a közösségi oldalán egy videót is megosztott a horrorbaleset helyszínről.

Megszólalt a M3-as buszbaleset egyik túlélője

Az M3-as buszbaleset egyik túlélője az RTL Híradónak idézte fel a tragédiát követő döbbenetes perceket. Mint mondta, az ütközés erejétől ülések szakadtak ki a helyükről, miközben a roncsok között rekedt utasok „sikítoztak és segítségért kiabáltak”. A sérült nő puszta kézzel kaparta ki magát a roncsok közül, majd a húgának és egy férfinak is segített a menekülésben. Miután mindketten biztonságba kerültek, összeesett. A túlélőt végül borda- és gerincsérülésekkel szállították az egri kórházba.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!