Fontos változás jöhet a sürgősségi ellátásban Magyarországon

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Átalakítanák a sürgősségi ellátás egyik fontos mérőszámát, hogy pontosabban látható legyen, mennyi idő alatt jut el a segítség a beteghez. A mentők kiérkezési idejét a tervek szerint már a segélyhívás beérkezésétől számítanák, sürgős esetben pedig 15 percen belüli érkezés lenne a cél.
Vágólapra másolva!

Új rendszerben mérnék a mentők reakcióidejét Magyarországon. Jelenleg nem a segélyhívás pillanatától számítják a teljes időt, a tervezett változtatás azonban már azt mutatná meg, hogy a beteg hívásától a mentő megérkezéséig ténylegesen hány perc telik el.

A segélyhívástól mérnék a mentők kiérkezési idejét
A segélyhívástól mérnék a mentők kiérkezési idejét (illusztráció) Fotó: Mediaworks

A segélyhívástól mérnék a mentők kiérkezési idejét

Svéd Tamás politikai államtitkár szerint sürgős esetekben az lenne az elvárás, hogy lehetőleg 15 percen belül elérjék a beteget. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez egyelőre cél, a jelenlegi rendszer még messze van attól, hogy minden esetben teljesíteni tudja.

Az új módszer lényege, hogy a beteg szempontjából mérnék a teljes reakcióidőt. Vagyis nem az számítana, mikor szabadul fel vagy indul el egy mentőautó, hanem az, hogy a segélyhívás után mennyi idővel érkezik meg a segítség – írja a VAOL.

Ennyit kell várni a mentőre: az OMSZ ismertette a kiérkezési időre vonatkozó adatokat

Az OMSZ nyilvánossá tette az úgynevezett kiérkezési időket. Mostantól bárki megnézheti, mennyi idő alatt érnek ki a mentők az egyes sürgősségi esetekhez. Például a legsürgősebb eseteknél 2026 júliusában országosan 26,4 perc, Budapesten pedig 24,1 perc volt az úgynevezett 90. percentilis kiérkezési idő.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!