Közülük kerül ki a következő Miss Balaton, itt a 12 döntős – galéria

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Tizenkét versenyző jutott be az idei Miss Balaton döntőjébe, amelyet augusztus 15-én rendeznek meg. A döntősök már a verseny táborában készülnek a megmérettetésre, amelynek végén Bábel Virág átadja a koronát utódjának.
Vágólapra másolva!

Nyilvánosságra hozták a Miss Balaton top 12 versenyzőjének névsorát. A döntősök már a verseny táborában készülnek az augusztus 15-i döntőre, amelyen megválasztják a szépségverseny új királynőjét.

Miss Balaton top 12 Bábel Virág 2024-ben nyerte meg a versenyt és két évig viselhette a koronát, amelyet szombat este ad majd át utódjának
Bábel Virág 2024-ben nyerte meg a versenyt és két évig viselhette a koronát, amelyet szombat este ad majd át utódjának
Fotó: Racz_Tomi / Red Lemon

A casting zsűrijében Epres Panni, Iszak Eszter, Gelencsér Tímea és Seres Attila koreográfus mellett idén Annoni Zita is részt vett. Ők választották ki azt a tizenkét versenyzőt, aki színpadra léphet a koronáért.

A döntőben ugyanakkor már egy másik zsűri értékeli a résztvevőket, amelynek tagjai akkor találkoznak először a versenyzőkkel.

Kik kerültek be a Miss Balaton top 12 mezőnyébe?

A döntőbe az alábbi versenyzők jutottak be:

  • Antal Emőke
  • Balog Zsófia
  • Balogh Dóra
  • Cervetto Buenavida Leticia Rozália
  • Czeglédi Boglárka
  • Farkas Zsófia Anna
  • Hegyi Zsanett Klaudia
  • Sárközi Hanna
  • Vasvári Boglárka
  • Veress Eszter Emőke
  • Vittmann Larina
  • Zopcsák Hanga Berta

A koronát Bábel Virág adja át az új királynőnek, aki 2024-ben nyerte meg a Miss Balatont, így két évig viselhette a címet. A regnáló királynő azt tanácsolta a döntősöknek, hogy maradjanak természetesek és önazonosak, valamint segítsék egymást a verseny során.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!