Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huSzent István király viaszfigurája köré épülnek a Madame Tussauds Budapest augusztus 20-i ünnepi programjai. Az első magyar király viaszmását fényshow és az István, a király dallamai kísérik.

Szent István figurájával ünnepli az államalapítást a Madame Tussauds Budapest
A Madame Tussauds Budapest augusztus 20-án különleges programokkal várja a látogatókat. Szent István viaszfigurája egy kis dombon áll, és amikor valaki mellé lép, fények villannak fel, miközben az István, a király rockopera dallamai szólalnak meg.
Az államalapítás ünnepén délután négy óráig óriásbuborék-show is lesz az attrakció előtt, a látogatók pedig maguk is kipróbálhatják a buborékfújást.
A viaszfigura elkészítése különösen nehéz feladat volt, mivel az első magyar királyról mindössze egyetlen korabeli ábrázolás maradt fenn. Ez a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött koronázási paláston látható. A budapesti attrakcióban látható Szent István-figura a Madame Tussauds egyetlen ilyen viaszmása. Több hónapon át készült a márka London melletti műhelyében, magyar szakértők bevonásával. A figuránál elhelyezett kardot részben egy Prágában őrzött fegyverről mintázták, amelyről feltételezik, hogy Szent Istvánhoz tartozhatott.

Az ünnepi programok mellett a Madame Tussauds Budapest kedvezményt is kínál. A látogatók a Hauszmann csarnokban Mátyás király, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Liszt Ferenc, Sisi és Karády Katalin viaszfigurájával is találkozhatnak. Az ünnepi hétvégén a történelmi figurák mellett több, kifejezetten augusztus 20-hoz kapcsolódó látványelem is várja a közönséget – olvasható az Astoria Agency sajtóközleményében.
Ön szerint mennyire hasonlít a szobor John Wickre?
Köszönjük válaszát.
Szerinted mennyire hasonlít Szent István John Wickre?
Ezt az ingyenes programot érdemes megnézni a Budai Várban
Ingyenesen, előzetes regisztrációval látogatható augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén a Szent István-terem és a hozzá tartozó kiállítás a Budavári Palotanegyedben, valamint A Szabadság Bástyája című kiállítás a Citadellán.
Közeleg az új kenyér ünnepe
Augusztus 20-án tartjuk az államalapítás ünnepét, de ilyenkor sütjük az új kenyeret is. Cikkünkben minden titkot elárulunk az új kenyér ünnepe, azon belül is az ország legfontosabb cipója kapcsán, illetve megmutatjuk, hogyan lett egy egyszerű, mindennapi élelmiszerből az egyik legfontosabb magyar jelkép.