Piroson átkelő gyalogost gázoltak a Váci úton, majd jött a nem várt fordulat - videó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Tanulságos esetekről osztottak meg videót a Budapesti Autósok. Az első felvételen az látható, ahogy elgázolnak a Váci úton egy szabálytalanul közlekedő gyalogost, aki ennek ellenére a mentők kiérkezése előtt elsétált a helyszínről. A második esetben pedig a felvételt készítő sofőr gyors reakcióján múlt, hogy nem történt tragédia.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Autósok rendszeresen osztanak meg olyan fedélzeti kamerás felvételeket, amelyeken a magyar utakon történt, döbbenetes baleseteket, incidenseket sikerült megörökíteni. Nemrég két beszámolóval is érkeztek, amelyek a közelmúltban estek meg: az első augusztus 31-én a Váci úton. Ekkor egy gyalogos a már piros jelzés ellenére lelépett az úttestre, majd keresztben elindult az úton.

Elsétált a mentők kiérkezése előtt az elgázolt gyalogos / Fotó:  BpiAutósok/YouTube

Elsétált a mentők kiérkezése előtt az elgázolt gyalogos

A gyalogos még átjutott a kamerás autó előtt, a mellette lévő sávban érkező motoros azonban már nem tudta elkerülni az ütközést és elütötte a szabálytalan járókelőt. Ezt követően azonban nem várt fordulat következett be.

Hívtunk mentőt, de a gyalogos elsétált

- írta meg a felvételt beküldő olvasó.

A második felvétel augusztus 10-én, a Szentendrét Pomázzal összekötő úton készült: a videó beküldője szerint a szembejövő Suzuki Vitarával majdnem frontálisan összeütköztek, mivel a Suzuki az út közepén közlekedett a kanyarban is. 

Szerencsére időben sikerült elrántanunk a kormányt, így elkerültük az ütközést

- tette hozzá.

A két eset tanulsága az, hogy igen súlyos következménye lehet annak, ha a közlekedők figyelmen kívül hagyják az alapvető szabályokat.

 


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!