Kézműves vásárral, koncertekkel várja a családokat vasárnap Kékestető

Vágólapra másolva!
Alig kell már csupán néhányat aludnunk, hogy az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával kezdetét vegye az év egyik legjobban várt szakasza, a karácsonyi ünnepvárás és készülődés ideje. Hazánk legmagasabb pontja, Kékestető – csakúgy, mint nyolcadik éve minden decemberben – idén is különleges eseménnyel indítja advent első vasárnapján a várakozást.
Vágólapra másolva!

Advent a keresztény kultúrkörben a karácsony napját megelőző, négy vasárnapot magába foglaló, ünnepváró időszak. Maga az advent szó latin eredetű, az „adventus Domini” kifejezésből ered, melynek jelentése „az Úr eljövetele”. Az adventi időszak egyszerre figyelmeztet tehát minket Krisztus eljövetelére, valamint a lelki elmélyülés jelentőségére is. Az ünnepváró ciklus kezdete minden évben a karácsony napját megelőző negyedik vasárnapra esik, november 27. és december 3. közé. Idén az adventi koszorú első gyertyáját december 3.-án kell meggyújtanunk.

Idén is fellángol az adventi máglya az ország legmagasabb pontján

Az ünnepi készülődés a gyöngyösi régióban is az év egyik legmeghittebb, legjobban várt szakaszának számít. Idén már nyolcadik éve annak, hogy az ország legmagasabb pontján elterülő fennsíkot, az Angyalok Tisztását is ünnepi zsongás és készülődés tölti be advent első vasárnapján. Minden évben ezen a napon kerül megrendezésre a mátrai régió egyik legmeghittebb ünnepváró eseménye, az Advent A Kékesen, mely idén is számos családi programmal, kézműves vásárral, koncertekkel és egyéb látványossággal várja az érdeklődőket.

A programok délelőtt tíz órakor kezdődnek Kékestetőn, ahol a karácsonyi kézműves vásár mellett, mesejáték előadás, koncertek, valamint vicces karácsonyi kellékekkel feldobott interaktív fotózás is várja az Angyalok Tisztására látogatókat. A közönség szórakoztatásáról Singh Viki, valamint a Csík Zenekar tagjaiból alakult Napos Oldal Zenekar (Vendég: Karácsony János James) szórakoztaja majd. Horváth László ünnepi beszéde és Juhász Ferenc kanonok-plébános adventi áldása után 15:00-kor kerül sor a nap fénypontjára, az adventi koszorú első gyertyáját szimbolizáló máglya meggyújtására.

A rendezvény azonban itt még nem ér véget, az advent a gyöngyösi Belváros téren folytatódik tovább, ahol nem csupán az első vasárnapon, de az egész ünnepváró időszakban kézműves vásár és érdekes programok várják a látogatókat.

Az Advent a Kékesen rendezvény fő célja, hogy megállítsa a hétköznapok rohanását, és az ünnepváró izgalmon keresztül közelebb hozza egymáshoz a helyi családokat, barátokat, kollégákat.

A részletes program és a legfrissebb, kapcsolódó hírek folyamatosan elérhetők a rendezvény hivatalos Facebook eseményéhez csatlakozva.

És lőn világosság!

Adventi koszorút a 19. század első fele óta szokás készíteni. Egészen pontosan 1839 óta, ugyanis ekkor alkotta meg a mai koszorúk „prototípusát” egy német evangélikus lelkész, Johann H. Wichern, aki egy felfüggesztett szekérkeréken 20 fehér, és 4 piros gyertyát helyezett el és minden hétköznap eggyel több fehéret, vasárnap pedig eggyel több pirosat gyújtott meg közülük, egészen karácsonyig. 25 évvel később, 1860-ban Berlin-Tegelben született meg a gondolat, a hatalmas, 24 gyertyás változatot kisebb méretű, fonott fenyőkoszorúval történő helyettesítésről. Az azóta hagyományossá vált adventi koszorún három lila és egy rózsaszín gyertya található, melyek a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt szimbolizálják. Az adventi időszak első vasárnapján egy lilát kell meggyújtanunk, melynek színe a bűnbánatot, valamint a reményt és a szent fegyelmet is egyaránt jelképezi.