A pénzügyi felnőttkor kapujában

Vágólapra másolva!
Egyetem előtt már nem érdemes halogatni a pénzügyi ismeretek bővítését.
Vágólapra másolva!
Forrás: MNB

A tizennyolcadik év minden ember életében fordulópontot jelent, hiszen az emberek többsége nemcsak az érettségit teszi le ebben az évben, hanem jogi és pénzügyi értelemben is felnőtté válik. A felnőttkor törvény adta jogai és kötelességei mindenki számára egyaránt garantáltak, viszont a pénzügyi érés jóval hosszabb folyamat, amit nem lehet egyetlen dátumhoz kötni, ráadásul egy egész életen át tartó tanulásra hív. Nem lehet előre megismerni minden pénzügyi helyzetet, hiszen mindenkinek állandó változásban vannak a pénzügyi körülményei, igényei és lehetőségei, de a bankok is folyamatosan módosítanak termékeiken, áraikon, új szolgáltatásokat kínálnak, esetleg a korábbiaknál kedvezőbb ajánlatokkal állnak elő. A tanulás folyamatába azonban valamikor bele kell vágni és erre a legjobb alkalom a nagykorúvá válás időszaka.

Már középiskolás korban, de legkésőbb érettségi után mindenképpen el kell dönteni, hogy az ember melyik banknál nyit folyószámlát. Érdemes utánanézni annak, melyik bank kínálja a legkedvezőbb konstrukciót, hol mekkora a havidíj, a választott bank milyen fiókhálózattal rendelkezik. Vannak olyan bankok, amelyek kifejezetten diákok számára kínálnak számlanyitási lehetőséget, de az is lehetséges, hogy valakinek éppen olyan számlára van szüksége, amely más kedvezményeket ajánl. Minden esetben fontos, hogy a folyószámla megválasztása tudatos döntésen alapuljon, helyesen felmérve, mekkora forgalom mellett és mire kívánja valaki felhasználni a bankszámláját.

Milyen szempontokra érdemes figyelnie egy egyetemi éveit megkezdő fiatalnak számlanyitás előtt? Először is érdemes mérlegelnie, milyen gyakran kívánja bankkártyáját vásárlásra használni és ennek megfelelően hasznos azt is átgondolni, hogy az adott pénzintézet milyen bankautomata-hálózattal rendelkezik, illetve milyen mértékű költséget számol fel a kártyahasználat során. Fontos, hogy a számlaválasztás előtt világos tervei legyenek azzal kapcsolatban, pontosan milyen céllal kívánja használni számláját: rendszeres utalásra számít ösztöndíj, illetve diákhitel formájában, vagy ezen túlmenően közüzemi számlákat is ezen keresztül fizetne (esetleg csoportos beszedési megbízással). Sokak számára kiemelt szempont az is, hogy a választott bank rendelkezzen személyes ügyfélszolgálattal a lakhelyhez vagy a felsőoktatás intézményhez közel, míg másoknak az átlátható, távolról is gyorsan elvégezhető online ügyintézés lehetősége jelent előnyt.

A biztos pénzügyi jövő egyik legfontosabb feltétele a tájékozottság, aminek révén megalapozott döntések hozhatók. A legfontosabb tudnivalókról bővebb információk találhatók a Pénzügyi Navigátor www.mnb.hu/penzugyinavigator címen elérhető honlapján.