Virágba borul az ország: várja a jelentkezőket a Virágos Magyarország

Vágólapra másolva!
Itt a tavasz, lassan, de biztosan virágba borul az ország, eljött hát az idő, hogy minden településen előkerüljenek a virágosládák és az egynyári növények, hiszen újraindul a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny.
Vágólapra másolva!
Forrás: Magyar Turisztikai Ügynökség

Idén 26. alkalommal rendezik meg Magyarország legnagyobb közösségépítő megmérettetését. Az első 25 év tavalyi méltó lezárása után, most új fejezet nyílik a Virágos Magyarország életében, ezért az eddiginél is nagyobb eséllyel nevezhetnek a települések. Érdemes tehát ismét összehozni a közösségeket a települések felvirágoztatásáért.

A saját bőrünkön is tapasztalhatjuk, hogy mennyire jó hatással van a közérzetünkre a rendezett, virágos környezet, de a verseny idén sem csupán a települések esztétikai fejlődését tűzi ki célul. Fontos feladatának tekinti, hogy ne csak szép, de fenntartható, környezettudatos életmódot alakítson ki, és arra sarkallja a közösségeket, hogy együttes erővel tegyenek településük fejlődéséért. A zsűri éppen ezért azokat a projekteket is értékeli, amelyek hosszú távon teszik szebbé, zöldebbé a helyiek életét a szó minden értelmében. Ilyen programok lehetnek akár konkrét környezetvédelmi lépések, környezettudatosságra nevelő programok, de a közösségszervezés felé tett lépések is.

„Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a felkészülés időszaka önmagában változást hoz a helyiek életébe, hiszen az összkép kialakításához mindenki hozzájárulhat saját előkertjének, de akár még balkonládájának felvirágoztatásával is. Hatalmas öröm látni, hogy milyen lelkesedéssel dolgoznak együtt a települések lakói, hogy megszépítsék otthonukat” – mondta el Borbás Marcsi, a verseny fővédnöke, aki toborzó videójában arra buzdít mindenkit, hogy szervezzék újra a közösségeiket, hogy minél szebb, minél zöldebb, minél virágosabb és fenntarthatóbb legyen a településük.

A kezdeményezés hosszú története, töretlen népszerűsége és a jelentkezők hagyományosan magas száma miatt a verseny idén kétlépcsőssé vált, hogy még nagyobb esélyt biztosítson a településeknek, hogy díjazásban részesüljenek. Emiatt az országot hat területi egységre osztották, és a jelentkezők először területi szinten, a környező megyék településeivel mérkőznek meg. A területi győztesek közül pedig a budapesti országos díjátadó eseményen derül ki, hogy melyik város és község nyeri el a fődíjat és képviseli hazánkat a nemzetközi Entente Florale Europe versenyen. Szintén a fővárosi rendezvényen díjazzák a legvirágosabb budapesti kerületeket, és idén először az erdélyi településeket is. Fontos változás ugyanis, hogy a Virágos Magyarország verseny idén hagyományteremtő céllal megnyitja kapuit határon túli magyar lakta települések előtt is. „2019-ben elsőként az erdélyi településeket vonjuk be a kezdeményezésbe, de a hosszú távú célunk, hogy kiterjeszthessük a versenyt az összes magyar lakta településre” – mondta el a Magyar Turisztikai Ügynökség képviselője.

A szervező hozzátette: minden önkormányzatot arra buzdít, hogy jelentkezzen június 1-jéig a megmérettetésre, hiszen ez a verseny abban is egyedülálló, hogy aki elindul rajta, az egészen biztosan nyertes: egy virágosabb, élhetőbb, boldogabb település lesz a jutalma, amely turisztikailag is nagyobb vonzerővel rendelkezik majd.

Jelentkezési határidő: 2019. június 1.

A versenyre való jelentkezésre az alábbi linken van lehetőség:

viragosmagyarorszag.hu/telepules-regisztracio

A regisztráció és a részvétel díjmentes.

További információ:

viragos@tmu.hu