Több mint 800 millió forint a gyermekekért - MVM Élménynap

Vágólapra másolva!
Az MVM élményt, lehetőséget és reményt is nyújt: tízenkét év alatt összesen 800 millió forinttal támogatta a gyermekek oktatását, gyógyítását és fejlődését az Élménynap keretében, illetve közel tízezer gyermeket látott vendégül a „Legszebb napom” elnevezésű rendezvényen.
Vágólapra másolva!
Forrás: MVM Zrt.

A Millenáris Parkban vidáman kacarászó gyerekcsoport tart élete legszebb napja felé. Egy kislány, meglátva a hatalmas üvegfalú épületet, odasúg valamit a párjának. Szemében izgalom és nyitottság látszik, ami némi visszafogottságba csap át, amikor belépnek a forgóajtón. Számára ismeretlen emberek lépnek oda a csoportjához és mosolyognak rá. Érzi azonban, hogy a kedvesség mögött nincs alakoskodás, egyszerűen őszinte, amitől ő is megnyugszik és a félsz helyét ismét átveszi a gyermeki izgatottság.

Az idei Élménynapon nyolcszáz fogyatékkal élő és tartós kórházi kezelésre szoruló beteg, valamint hátrányos helyzetű kisgyermek ismerkedhetett meg a tengerek világával, a kalandos utazáson pedig az MVM Zrt és MVM Partner Zrt. dolgozóiból álló száz fős önkéntes csapat kísérte végig őket. Ám, nem csupán ismereteiket, de élménydobozukat is gyarapíthatták: a szervezők koncertekkel, kézművesfoglalkozásokkal és számos egyéb program várta a gyerekeket.

Forrás: MVM Zrt.

Segíts, hogy mások is segíthessenek!

„Társadalmi felelősségválallásunk alappillérének tekintjük a jövő generációk támogatását. Büszkék vagyunk rá, hogy segíthetjük a nehéz sorsú gyermekek és fiatalok fejlődését, gyógyulását. Az Élménynap története során kiosztott adományok a legjobb helyre kerültek, támogatva ezzel a beteg vagy nehéz helyzetben lévő gyermekek gyógyítását, nevelését vagy fejlesztését hivatásának választó intézményeket, szervezeteket” – mondta Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Forrás: MVM Zrt.

Az MVM Csoport vezetői idén tizenhárom intézmény, kórház és gyermekeket segítő civil szervezet képviselőinek adtak át támogatást:

  • Gyermekleukémia Alapítvány
  • Gyermekotthonunkban Élő Gyermekeink Jövőjéért Alapítvány (Bolyai Gyermekotthoni Központ)
  • „Nem maradsz egyedül” Alapítvány (Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthon)
  • Miklós Téri Gyermekekért Alapítvány (Szent Miklós Óvoda, Általános Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon)
  • Zsótér Pál Alapítvány (Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, EGYMI)
  • Lovasterápia a Fogyatékkal Élőkért Egyesület
  • Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ
  • Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány
  • Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány
  • SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa
  • Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány
  • Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány
  • Bethesda Kórház Alapítvány
Forrás: MVM Zrt.

A gyermekek oktatását, nevelését és gyógyulását segítő alapítványoknak, szervezeteknek átadott adományok nem csupán pillanatnyi megoldást, de hosszabb távú befektetést is jelentenek, hiszen többek közt betegellátó eszközök pótlásában, speciális orvosi műszerek beszerzésében, épületfelújításban, illetve alaptevékenységük ellátásában is segítik a szférában dolgozókat.