PiggyBanx: Hiszünk az élményalapú megtakarítás sikerében

Vágólapra másolva!
A csapat által fejlesztett applikáció a játékélményt ütközteti a pénzügyi világgal. Idén negyedik alkalommal rendezte meg az MVM Csoport az EDISON startup versenyt, amelyre minden várakozást meghaladó, 220 pályázat érkezett a február végi határidőre. A döntőbe jutott hét csapat közül a PiggyBanx nyerte el a második helyezést.
Vágólapra másolva!
Forrás: MVM

A kezdeményezés a jövő ígéretes és egyben piacképes fejlesztéseit kívánja felkutatni, idén több új kategóriában is. A jövő energetikáját meghatározó innovációk mellett a jövő otthonaira, városaira, a digitális infrastruktúrára, illetve a fintech megoldásokra vonatkozó innovációkkal is nevezhettek a fejlesztők. Az innovatív ötletek közül szakmai zsűri választotta ki a legjobb hét pályázó csapatot, ők a második forduló többhetes, a pandémiás helyzet miatt online képzési programján vehettek részt.

A végső megmérettetésen a hét döntős csapat a szakmai zsűri előtt mutatta be projektjét 2020. május 28-án, a Demo Day elnevezésű rendhagyó módon online közvetített záróeseményén. A zsűri tagja volt Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója, Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. csoportszintű technológiai innovációs igazgatója, Márton István, a Smart Future Lab Zrt. vezérigazgatója, Dervalics Ákos, az Innoenergy HUB Hungary country managere, Mikesy Álmos, a Hiventures vezérigazgató-helyettese és Kölkedi Krisztián, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főosztályvezetője

A második helyezett PiggyBanx csapata saját bevallása szerint a klasszikus malacpersely-élményt digitalizálta és a közösségi élménnyel kombinálta azt. Napjaink alapvető problémáként jelölik meg, hogy „a 18 év alatti korosztályra nem jellemző a költségtudatos gazdálkodás, mindössze elenyésző részük van tisztában saját pénzügyeivel, és még kevésbé jellemző, hogy időben kezdene el takarékoskodni.” Az említett a problémára kíván megoldást nyújtani Kovács János, Vesztergom Balázs, Szilágyi Ádám, Szliva Anikó, Szabó Dániel csapata, akik egy egyedi fintech applikációt fejlesztettek, mely a kiskorúak megtakarítási céljait újfajta módon támogatja, természetesen a szülők óvó felügyelete mellett. A PiggyBanx csapat helyezésük értelmében kétmillió forint támogatást kapott.

A fiatal generáció megszólításához a játék- és közösségi élményt ütköztetik a pénzügyi világgal, a megtakarítás pozitív tapasztalását új szintre emelendő. A projekt célja a pénzügyi tudatosság megteremtése egy mobil alapú, digitális malacpersely segítségével, aki kedves interakciókkal hálálja meg a perselybe rakott megtakarítási összeget. Ahogy a döntőben tartott prezentációjukban kiemelték, a csapat az ügyfélélményre épít és jelenleg is élő felhasználókkal tesztelik „Piggy-t”, az applikáció “arcát”. Kovács János, a csapat vezetője kérdésünkre elmondta, a PiggyBanx erőssége, hogy nagyon jó, pozitív szemléletű csapat állt össze, ami egy olyan alap, amire egy igazán sikeres céget tudnak építeni. „Számítottunk a dobogós helyezésre, hiszen bíztunk a termékünkben. A verseny során sokat tanultunk, úgy érezzük, egységben az erő. Erre a szemléletre alapozzuk a jövőbeli sikereinket is. ” – foglalta össze.

A csapat a pénzügyi- mellett a környezettudatosság fejlesztését is nagyon fontosnak tartja. A felhasználók különböző kérdéseket kapnak 2 témakörben és helyes válasz esetén Piggy Érméket kapnak, amit fel tudnak használni a későbbi vásárlásnál, így már fiatalon elérhetőek lesznek számukra többek között olyan környezetkímélő megoldások, mint a napelem.

Forrás: MVM

A PiggyBanx hosszú távú terve, hogy az applikáció nemzetközi szinten ismert legyen, így támogatva fiatalok millióinak a környezettudatos és pénzügyileg megfontolt döntéseit. „Mi egy olyan startup vagyunk, akik keresik a lehetőséget és értékajánlatunk megegyezett az MVM Csoport törekvéseivel.” – foglalta össze a csapat a versenyre jelentkezésük okát.

A csapatok a képzés során betekintést nyerhettek a startupok világába, megismerhették az ott használatos nyelvet és kifejezéseket, üzleti, kommunikációs ismereteket, készségeket sajátíthattak el. A szakértői mentorprogram célja volt, hogy segítséget nyújtson az ötlet továbbfejlesztésében, piacra vitelében. A legígéretesebb ötleteket az MVM Csoport inkubátor cége, a Smart Future Lab Zrt. (SFL) csapata segítette, hogy ötleteik befektetésre érett, „startup-ready” termékekké, szolgáltatássá nőhessék ki magukat. Az ezüstérmes PiggyBanx részt vehet a Lisszabonban megrendezett Web Summit 2020 rendezvényen, illetve tagjai egyéves LinkedIn Premium Business előfizetést is kapnak, továbbá a későbbiekben esélyük lehet egy, legfeljebb 50 millió forint értékű magvető befektetés elnyerésére az MVM Csoport inkubátor cége, az Smart Future Lab Zrt. részéről.
„A mai MVM Csoport minden idők legösszetettebb MVM-je, hiszen gyakorlatilag mindent felölel, ami az energetikához kapcsolódik. Termel, tárol, kereskedik, eloszt, szolgáltat, tervez, épít, szállít, adatátvitelt biztosít, innovál és inkubál. Az elmúlt pár év, de különösen az elmúlt néhány hónap bebizonyította, hogy a változások felgyorsultak ebben a szektorban. Akár napok alatt megváltozhatnak trendek, amelyek azonnali reakciókat kívánnak – mint arra a járványhelyzet is rávilágított. A mostani helyzetben minden eddiginél fontosabb, hogy felkutassuk az innovatív eszközöket, amelyek nagyban hozzájárulhatnak az energiaellátás hatékonyságának növeléséhez, az MVM Csoport működési mechanizmusainak még gyorsabbá tételéhez” – mondta Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. csoportszintű technológiai innovációs igazgatója.

„Bízunk benne, hogy a PiggyBanx olyan élményt nyújt a fiatalok számára, amelynek hatására pénzügyileg tudatosabbak lesznek, és az élményalapú megtakarítás fogalma széles körben ismert lesz.” – tekint a jövőbe a csapat. „Nagyon büszkék vagyunk a második helyezésünkre, úgyhogy a poharunk félig tele van, nem pedig félig üres.”

Forrás: MVM