Lázár elrontott módosítóját is megszavazták a képviselők

2011.12.13. 20:08

Csak négyéves kortól tenné kötelezővé az óvodát az a köznevelési törvényhez érkezett módosító javaslat, amelyet kedden elfogadott a parlament, pedig Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn azt jelentette be, hogy hároméves kortól lesz kötelező az óvoda. A módosítóról szóló szavazáskor a kormányoldal is megosztott volt, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár például nemmel szavazott. Az MTI úgy tudja, hogy a hibát még a zárószavazás előtt korrigálják.

Szavazott az országgyűlés kedden a köznevelési törvényhez érkező módosító javaslatokról. A parlament egy olyan indítványt is elfogadott, amely csak négyéves kortól tenné kötelezővé az óvodát.

Lázár János Fidesz-frakcióvezető a Fidesz-KDNP hétfői frakcióülése után azt közölte, hogy a gyermekeknek - a kormány eredeti javaslatával egyezően - hároméves koruktól kell majd óvodába járniuk. Az MTI információja szerint ez így is lesz - ennek érdekében zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtanak be -, az ezzel ellentétes tartalmú módosítást annak egy másik passzusa miatt szavazta meg a kormánypárti képviselők többsége. Ez azt tenné lehetővé, hogy az óvodáztatás alóli felmentést ne az óvodavezető, hanem a jegyző adja meg, ugyanakkor erre a gyermek ötéves koráig lehetőség legyen.

A kérdéses - a fideszes Pokorni Zoltán, Pichler Imre, Révész Máriusz, Kucsák László, Pánczél Károly és Pósán László kezdeményezte - módosító javaslatra 195-en szavaztak igennel, 123-an pedig nemmel. A kormányoldal is megosztott volt: 17 fideszes és 22 KDNP-s politikus - köztük Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár - nemet mondott rá.

A kormány által támogatott módosító javaslatok elfogadásával - Michl József (KDNP) indítványára - törölték az előterjesztésből, hogy az állami és önkormányzati nevelési-oktatási intézmény nem nyilváníthat ki vallási vagy világnézeti elkötelezettséget. Ehelyett úgy fogalmaz majd a jogszabály, hogy az ismereteket, a vallási, világnézeti információkat tárgyilagosan, sokoldalúan kell közvetíteniük, tiszteletben tartva a gyermek, a tanuló, a szülő, a pedagógus vallási, világnézeti meggyőződését, és lehetővé kell tenni, hogy egyház által szervezett hit- és vallásoktatásban vehessen részt a gyermek.

A Fidesz oktatáspolitikusainak javaslata alapján nem az érettségi vizsga megkezdésének, hanem a bizonyítvány kiadásának lesz a feltétele ötven óra közösségi munka elvégzése. Ugyancsak az ő kezdeményezésükre kiveszik a jogszabályból azt a rendelkezést, amely szerint 3 és 5 éves kor között az óvodába járási kötelezettség családi napköziben is teljesíthető lett volna.

Ahogyan azt már Lázár János bejelentette: nem lesz kötelező központi felvételi a középiskolákba, csak azokban lehet ilyet tartani, amelyekbe túljelentkezés van.

Az oktatási bizottság javaslatára jóváhagyták azt a szabályozást, hogy az egész napos iskola választható iskolaszervezési forma, amelyre speciális szabályok vonatkoznak. Az indítvánnyal egyértelművé tették, hogy ezen iskolaszervezési forma esetén nincs mód arra, hogy a tanulókat felmentsék foglalkozások alól. Szintén az oktatási bizottság javaslatára fogadták el, hogy az a gyermek, akinél azt a szakértői és rehabilitációs bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában maradhat, s ezt követően válik tankötelessé.

KAPCSOLÓDÓ CIKK