A kis pártok nehezíthetik a Fidesz dolgát Budapesten

Vágólapra másolva!
Bár Tarlós Istvánt valószínűleg nem lehet elütni a főpolgármesteri címtől, a jelölés lezárulása után kétséges, hogy képes lesz-e a Fidesz stabil többséget szerezni a fővárosi közgyűlésben. A kormánypártoknak az lett volna az ideális, ha csak az MSZP-vel kell versenybe szállniuk, de ha nehezen is, a Jobbik és az LMP is fel tudott állni a Fidesz számára utolsó kihívást jelentő fővárosban.
Vágólapra másolva!

Már hivatalos, hogy csak a négy parlamenti párt főpolgármester-jelöltjeire, illetve fővárosi közgyűlési listáira szavazhatnak október 3-án a budapesti választók. A Fővárosi Választási Bizottság kedd esti ülésén nyilvántartásba vette az MSZP, a Jobbik és az LMP közgyűlési listáját is (a Fidesz-KDNP listáját már korábban regisztrálták). Fővárosi közgyűlési listát az a szervezet állíthat, amely a 23-ból legalább 12 kerületben kompenzációs listát állítani. A kompenzációs lista feltétele pedig az, hogy az adott kerület egyéni választőkerületeinek legalább felében legyen jelöltje a pártnak.

Az egyfordulós, közvetlen főpolgármester-választás esélyese Tarlós István, a Fidesz jelöltje. Ezt mutatta a Századvég nyáron készült közvélemény-kutatása (e szerint Tarlósra a megkérdezettek 50 százaléka szavazna), és ezt valószínűsítette Demszky Gábor leköszönő főpolgármester is. Korábban az [origo]-nak a Jobbik és az LMP vezetői is azt mondták: szerintük Tarlóst nem lehet legyőzni, inkább az a cél, hogy a fővárosi közgyűlésben a Fidesz ne szerezzen többséget és rákényszerüljön az együttműködésre az ellenzékkel. Erre van is némi esélyük.

Bizonytalanság

Az áprilisi parlamenti választásokon a fővárosi listákra leadott szavazatokkal számolva (feltételezve, hogy az erőviszonyok nem változtak lényegesen) a Fidesz-KDNP szövetségnek 17, az MSZP-nek 9, az LMP-nek 4, a Jobbiknak pedig 3 képviselője lenne a 33 tagú fővárosi közgyűlésben. Ez a nagyon szűk, egyfős többség (amihez még egy szavazat járulna, ha Tarlós István nyerné a főpolgármester-választást) hasonlóan instabil helyzetet eredményezhetne, mint ami 2006-ban alakult ki, amikor az MSZP-SZDSZ koalíciónak csak Demszky Gáborral együtt lett egyfős többsége.

A Fidesz számára az lett volna a jó, ha minél kevesebb párt tud fővárosi közgyűlési listát állítani, mert így nagyobb arányú többséget tudna elérni. Ha csak Fidesz-MSZP párharc lenne, akkor - ugyancsak az áprilisi szavazatokkal számolva - 21:12 arányban nyerhetne. Ha pedig csak az LMP nem tudott volna elindulni (feltételezve, hogy az LMP-szavazók nem szavaznának valamelyik másik pártra) a Fidesznek 19 képviselője lehetne a közgyűlésben, az MSZP-nek 10, a Jobbiknak pedig 4 mandátum jutna.

Tarlós korábban, az [origo]-nak adott interjúban azt mondta: kész tervük van arra az esetre, ha nem lenne meg a közgyűlési többségük, de nem árulta el, mi az. Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje szerint Tarlós már korábban is tett gesztusokat a Jobbiknak. Vona Gábor Jobbik-elnök szerint azonban Tarlós nem tartozik azok közé, akikkel el tudják képzelni az együttműködést. Vona szerint Tarlós, ha külső támogatásra szorulna, az LMP-t választaná. Jávor Benedek, az LMP főpolgármester-jelöltje korábban az [origo]-nak azt mondta: "nagyon érdekes helyzet lenne", ha a Fidesznek nem lenne többsége a közgyűlésben.

Belvárosban a Jobbik, külvárosban az LMP gyengébb

A Fidesz-KDNP szövetségnek mind a 23 kerületben lesz polgármester-jelöltje, és mind a 292 egyéni választókerületben saját képviselőjelöltje. Az MSZP 22 kerületben állított saját polgármester-jelöltet, az egyetlen kivétel a XXIII. kerület (Soroksár), ahol 1994 óta mindig a civil színekben induló, de korábban az MSZP és az SZDSZ által is támogatott Geiger Ferencet választották polgármesternek (idén hivatalosan az MSZP nem kampányol senkinek).

A Jobbik 15 budapesti kerületben tudott polgármesterjelöltet állítani. A párt eleve nem jelölt senkit a II. és az V. kerületben, illetve nem tudta összegyűjteni a szükséges mennyiségű ajánlást a VII., IX., XII., XIII., XIV. és XXII. kerületekben. Kompenzációs listát azonban minden kerületben tudtak állítani, miután a 292 egyéni választókörzetből csak hatban nincs képviselőjelöltjük.

A parlamenti pártok közül az LMP állított a legkevesebb jelöltet: csak 11 kerületben van saját polgármester-jelöltjük (a külső kerületekből szinte teljesen kimaradtak), és a 292-ből 261 helyen állítottak egyéni képviselőjelöltet. Ezek alapján 21 kerületi kompenzációs listájuk lehet (hiányzik a XVII. és a XXII. kerület), ami feljogosítja őket a fővárosi közgyűlési lista állítására.

Nem tudott sem főpolgármester-jelöltet, sem fővárosi listát állítani a parlamentből áprilisban kiesett MDF, amelynek jelöltje Mándi Sándor egykori rendőr lett volna. Mándi állítólag 19 ezer ajánlást gyűjtött, miközben az induláshoz 28 150 érvényes cédula kellett volna. Az MDF rossz szervezeti állapotát jelzi, hogy csak négy kerületben (VIII., IX., XIX. és XX.) tudtak kompenzációs listát állítani. A főpolgármesternek Schmuck Andort jelölő Magyarországi Szociáldemokrata Párt helyzete még rosszabb: csak Kőbányán tudtak listát állítani.

Megismételt párharc Angyalföldön

A legtöbb fővárosi kerületben 3 vagy 4 jelölt verseng a polgármesteri címért. A kivétel a XIII. kerület, ahol csak az MSZP-s Tóth József jelenlegi polgármester és a fideszes Spaller Endre indul. Kettejük összecsapásában megismétlődik az áprilisi parlamenti választás második fordulója, amelyben az MSZP csak a XIII. két választókerületében tudta legyőzni a Fideszt: Tóth József több mint 2500 szavazattal győzte le Spaller Endrét.

Biztosan új polgármestere lesz Újpestnek, hiszen a kerületet a rendszerváltás óta irányító Dercze Tamás nem indul újra. A posztért hárman versenyeznek: a jobbikos Pajor Tibor, az MSZP-s Trippon Norbert és Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje. Nem indul újra a XVIII. kerületben a szocialista Mester László és Csepelen a szintén MSZP-s Tóth Mihály sem. Az MSZP Mester helyet Ternyák Andrást indítja, Tóth helyett pedig Szenteczky Jánost jelölik.

Biztosan új ember vezeti majd a VII. kerületet is, amelynek jelenlegi polgármestere, a szocialista Hunvald György előzetes letartóztatásban van az erzsébetvárosi ingatlanügyek miatt. Megüresedő posztjára négyen pályáznak: a fideszes jelölt Vattamány Zsolt, az MSZP-s Kispál Tibor, az LMP-s Moldován László, illetve Kecskés Gusztáv, a Szövetség Erzsébetvárosért Mozgalom jelöltje, akit négy éve még a Fidesz-KDNP indított.

A fővárosi kerületekben három, korábban pártszínekben megválasztott jelenlegi polgármester indul újra függetlenként. Ferencvárosban a korábban SZDSZ-es (de a pártból már 2008-ban kilépett) Gegesy Ferenc függetlenként próbálkozik újra. Kőbányán az MSZP nem támogatta korábbi polgármesterét, Verbai Lajost (helyette Élő Norbertet indítják). Hasonló a helyzet a XV. kerületben, ahol Hajdu László polgármester a Rászorulókat Támogatók Egyesülete jelöltjeként indul újra, míg a szocialisták Tóth Imrét támogatják.