Zuschlag János és társai ügyvédjei túl gyorsnak találták a másodfokú tárgyalás tempóját, ezért sikerült elérniük, hogy a perbeszédekre csak szerdán kerüljön sor. A tárgyalás elején az egyik vádlott késése okozott felbolydulást. A főügyész a semlegesség nehézségeiről beszélt, és azt  mondta: értelmes társulat Zuschlagéké, de viselniük kell a következményeket, ha csaltak, loptak. Zuschlagot láthatóan megtörte a börtön, le is fogyott az elsőfokú tárgyalás óta. Tudósítás a tárgyalásról.

09.15
Senki sem elégedett a nyolc és fél éves börtönnel

Kedden reggel kezdődik a Szegedi Ítélőtáblán Zuschlag János korábbi szocialista országgyűlési képviselő és társainak másodfokú tárgyalása. Az egykori politikust tavaly 8 és fél év börtönre és vagyonelkobzásra ítélték, ami ellen a fellebbviteli főügyészség súlyosbításért, a vádlott és a védelem pedig enyhítésért fellebbezett. Zuschlag és társai egyesületek és alapítványok fiktív pályázataival biztosítottak az ifjú szocialistáknak pénzt, és 72 millióval károsították meg az államot. Az ügy hátteréről és a tárgyalás előzetesét ide kattintva olvashatja.

09.25
Jövő csütörtökön várható ítélet

A tárgyalás várhatóan hat napig fog tartani. Ezen a héten szerdán, csütörtökön és pénteken lesz, jövő héten pedig kedden, szerdán és csütörtökön. Az utolsó napon ítélet várható.

09.29
Felbolydulást okozott a vádlott késése

Hatalmas sajtóérdeklődés mellett kezdődött meg Zuschlag János egykori szocialista képviselő és társainak másodfokú tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán. Az újságírók, fotósok és operatőrök teljesen megtöltötték a bíróság dísztermét. A vádlottak közül csak Zuschlag járult hozzá, hogy kép- és hangfelvétel készüljön róla. A bíró a tárgyalás első tíz percében engedélyezte felvételek készítését, a folyamatos videofelvételt nem engedélyezte.

A 2007 szeptembere óta előzetes letartóztatásban lévő, megbilincselt Zuschlagot börtönőrök vezették a tárgyalóterembe. A többi vádlott szabadlábon van, maguk érkeztek a bíróságra, csak a nyolcadrendű vádlott, Vámosi Zsolt késett el. Ez felbolydulást váltott ki, mert a bíró korábban úgy rendelkezett, hogy a vádlottaknak mindenképpen jelen kell lenniük, és a tanácsvezető bíró kilátásba helyezte a tárgyalás elhalasztását.

09.35
Kiküldték a tárgyalásról a fotósokat

Az operatőrök és fotósok a bíróság szerint zavarják a munkát, ezért a tanácsvezető bíró kiparancsolta őket a teremből.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

 

09.41
Percekig olvasták a rendelkező részeket
A vádat képviselő Horányi Miklós fellebbviteli főügyész indítványára a bíróság mellőzte az elsőfokú ítélet indoklásának ismertetését, csak a rendelkező részeket olvasták fel, ami önmagában is több percig tartott.
09.44
Iratgyűjtőért kellett elküldeni a titkárt
A vádlottak - köztük maga Zuschlag is - és védőik több bizonyítási indítványt tettek, ezeket átadták a bíróságnak. A tanácsvezető bíró a titkárt küldte ki, hogy hozzon iratnyűjtőket a dokumentumok tárolására.
09.54
Az Alkotmánybíróságot is bevonná az egyik vádlott védője

Az eljárás felfüggesztését és az Alkotmánybíróság véleményének kikérését indítványozta P. László kilencedrendű vádlott védője, aki szerint alkotmányellenes a büntető törvénykönyv bűnszervezetre vonatkozó rendelkezése. Az ügyvéd szerint a jogbiztonság alkotmányos elvébe ütközik, hogy nincs világosan meghatározva az úgynevezett alapcselekmény és a bűnszervezet összefüggése, illetve az, hogy ki számít a bűnszervezet tagjának.

A bíró szerint előbb lefolytatják a bizonytást, utána foglalkoznak majd az indítvánnyal. Horányi Miklós fellebbviteli főügyész szerint az indítvány ismertetése egy perbeszéd részének tűnik. A bűnszervezet problémáját szerinte már más eljárásokban is felvezették, és mindig elutasították az ilyen indítványokat. A főügyész most is ezt kérte. A bíróság meggondolta magát, és azonnal elutasította az indítványt. A végzés ellen nem lehet fellebbezni.

10.04
Hatalmas az érdeklődés - kép

Fotó: Hajdú D. András [origo]

10.05
Megvezették Zuschlag titkárát egy e-mail szerint
P. László védője bizonyítási indítvánnyal is élt: azt javasolta, hogy hallgassanak meg tanúként egy V. András nevű férfit, akinek állítólag Lados István, Zuschlag korábbi titkára, a vád legfontosabb tanúja beszélt arról, hogy mit miért vallott az ügyészségen. Az ügyvéd felolvasott egy e-mailt, amely utalt arra, hogy Ladost "a hatalmasok" megvezették, illetve vádalkura játszott. Az indítványt a bíróság elutasította.
10.07
Nem beszámítható egy vádlott védője szerint

A tizennegyedrendű vádlott, F. Gábor védője szerint ügyfelének paranoid személyiségzavara van, ami miatt korábban már megszüntették ellene az eljárást egy másik ügyben. Az ügyvéd szerint ügyfele nem beszámítható, így nem is büntethető. A bíróság F. Gábor ügyét elkülönítette az eljárástól, a vádlottat és védőjét elbocsátotta a teremből.

10.14
Számlákkal próbálja magát igazolni Zuschlag

A bíróság részletesen ismertette a Zuschlag által benyújtott iratokat. A dokumentumok főleg számlák és hitelszerződések, amelyekkel a vádlott azt kívánja bizonyítani, hogy vagyona törvényes forrásból származik, nem a vádiratban szereplő pályázati forrásokból. Hasonló iratokat - számlákat, szerződéseket, számlakivonatokat és APEH-es iratokat - csatolt több más vádlott is.

10.23
Túl gyors a tempó a védőknek

Gyors tempót diktálna a bíróság, csak délben akar szünetet tartani. Ennek érdekében külön rendelkezett a szellőzőrendszer bekapcsolásáról. A bíróság szerint az ügyészi perbeszéd után délután már az elsőrendű vádlott védője következne, ami azonban meglepte az ügyvédet.
 
"Nem készült a perbeszéddel?" - kérdezte a tanácsvezető bíró az ügyvédet, aki azt válaszolta: "Megvan a fejemben." "Helyes!" - nyugtázta a bíró, aki szerint délután az ügyvédnek perbeszédet kell tudnia tartani. A szintén jelen lévő Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke azonban külön kérte, hogy csak szerdán kezdődjenek a védői perbeszédek, amit a bíróság végül jóváhagyott.

10.30
Nehéz volt függetlennek maradni a főügyész szerint

Horányi Miklós fellebbviteli főügyész szerint nem könnyű úgy perbeszédet mondani, hogy teljesen függetlenítse magát a társadalmi körülményektől és a sajtótól. Horányi azt mondta: ennek ellenére az ügyészség csak a tényekkel foglalkozott. A főügyész szerint az első fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság alapos munkát végzett, a lehető legteljesebben feltárta a tényállást, legfeljebb kisebb hiányosságok vannak az ítéletben.

10.43
A főügyész szerint megalapozatlan a védők fellebbezése

A fellebbviteli főügyész hosszan sorolta azokat a pontosításokat, amelyeket szerinte meg kell tenni az elsőfokú ítéletben, és megalapozatlannak minősítette a védők fellebbezéseit. Horányi indítványozta, hogy az ítélőtábla az 1-9. rendű vádlottakig tüntesse fel a rendelkező részben a bűnszervezetben való bűnelkövetést, illetve súlyosabb, és börtön helyett fegyházban letöltendő szabadságvesztéseket állapítson meg.

10.49
Értelmes társulat Zuschlagéké a főügyész szerint

"Nem kívánok semmilyen erkölcsi prédikációba fogni, nem tisztem" - mondta Horányi, amikor a súlyosbítást indokolta. "Ez a társulat komoly, értelmes emberekből áll" - mondta a vádlottakról, akiknek "nyilván gyerekkorukban megtanították, hogy lopni, csalni nem illik, és ha mégis, annak viselni kell a következményeit". A főügyész szerint valahol érthető, hogy a vádlottak kifogásolják a bűnszervezetté minősítést, de "a törvény az törvény", az elkövetők tette megfelelt a jogszabályi körülményeknek.

10.54
Zuschlag bilincsben - kép

Fotó: Hajdú D. András [origo]

10.58
Vége a tárgyalásnak, a lefogyott Zuschlagot elvezették

A vádbeszéd végével a bíróság bezárta a tárgyalást, amely szerdán a védői perbeszédekkel folytatódik. Az egyik ügyvéd kérdésére a tanácsvezető bíró nem tudta megmondani, hogy pénteken várható-e ítélet, szerinte ez attól függ, a védők tartják-e a menetrendet. A bíró figyelmeztette a vádlottakat, hogy a megjelenésük továbbra is kötelező, kivéve, ha úgy nyilatkoznak, hogy a tárgyalást a távollétükben is meg lehet tartanai.

Az őrök elvezették Zuschlagot, aki az [origo] tudósítója szerint le van fogyva, és láthatóan megtörte a börtön.

12.41
A másodfokon folytatódó Zuschlag-per első tárgyalási napjának összefoglalója

"Ez a társulat komoly, értelmes emberekből áll, akiknek nyilván gyerekkorukban megtanították, hogy lopni, csalni nem illik, és ha mégis, annak viselni kell a következményeit" - mondta vádbeszédében Horányi Miklós szegedi fellebbviteli főügyész kedden délelőtt, amikor a Szegedi Ítélőtáblán megkezdődött Zuschlag János egykori szocialista képviselő és társainak másodfokú tárgyalása.

Zuschlagot - aki 2007 szeptembere óta előzetes letartóztatásban van - tavaly március végén ítélte nyolc és fél év börtönre az elsőfokú bíróság csalás és más bűncselekmények miatt, amelyeket az ítélet szerint társaival együtt, bűnszervezetben követett el. Az elsőfokú ítélet szerint Zuschlag és társai fantom, vagy fantomizálódott egyesületek és alapítványok segítségével, fiktív programokra elnyert pályázatokkal szereztek pénzt szocialista ifjúsági szervezetek működésének finanszírozására, amivel több mint 72 millió forint kárt okoztak.

Az ítélet ellen a vád és a védelem is fellebbeztek. Horányi vádbeszédében azt mondta, az elsőfokú bíróság jól felderítette a tényeket, az ítélet csak kisebb pontosításokra szorul, viszont a korábbinál súlyosabb büntetéseket indítványozott. Zuschlag esetében például hosszabb szabadságvesztést javasolt, amit a legszigorúbb büntetési fokozatban, fegyházban kellene letölteni.

A védők fellebbezéseikben elsősorban azt vitatják, hogy bűnszervezetben valósult-e meg a bűncselekmény. Ha ebben igazat ad nekik az ítélőtábla, a vádlottak a korábbinál sokkal enyhébb büntetésre számíthatnak. P. László védője még azt is javasolta, függesszék el az eljárást, és kérjék az Alkotmánybíróság állásfoglalását. Szerinte ugyanis a bűnszervezet törvényi meghatározása és a kialakult bírói gyakorlat nem egyértelmű, így alkotmányellenes. A bíróság ezt elutasította.

A vádlottak közül kedden kiesett tizennegyedrendű F. Gábor, akinek ügyét a bíróság elkülönítette a többiektől. Védője szerint ugyanis ügyfelének paranoid személyiségzavara van, ami miatt korábban már megszüntették ellene az eljárást egy másik ügyben. Az ügyvéd szerint ügyfele nem beszámítható, így nem is büntethető, ennek bizonyítására becsatolta a korábbi bírósági végzést. F. Gábor vállalkozó, a vád szerint fiktív számlákkal segítette a vádlottakat, hogy el tudjanak számolni a pályázati pénzekkel.

Az ítélőtábla gyors tempót diktál az eljárásban, a tanácsvezető bíró azt szerette volna, ha már kedden délután elkezdődnek a védői perbeszédek. Ez meglepte az ügyvédeket, akiknek érdekében a szintén védőként jelen lévő Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke emelt szót. Közbenjárására a bíróság úgy döntött, csak szerdán kezdődnek meg a perbeszédek. Ilyen tempó mellett lehet, hogy nem is használják majd aki a jövő csütörtökig kitűzött hét tárgyalási napot, és már most pénteken másodfokú ítélet születik.

Zuschlag Jánost az [origo] tudósítója szerint láthatóan megviselte a több mint három éve tartó bezártság. Lefogyott, haja majdnem teljesen kopaszra van nyírva, és már korántsem olyan élénk a viselkedése, mint az elsőfokú tárgyaláson volt. Ennek ellenére az ítélőtábla előtt is öltönyben, nyakkendőben jelent meg, és egy nagy iratcsomó volt nála, ami arra utal, hogy továbbra is aktívan részt vesz a saját védelmében.

Hoppá! A nap mottója:The system cannot find the path specified. (-2147024893)