Kedden tárgyalta a másodfokú bíróság Stohl András perét, a színész első fokon 2 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt. A tárgyaláson Stohl megbánásról beszélt a vele nagyon empatikusnak mutatkozó bírónőnek, aztán szakértők vitatkoztak órákon át arról, hogy maradandó sérülést szerzett-e a baleset egyik sérültje. A kérdést újabb szakértő fogja eldönteni, szeptember hatodikán születhet ítélet az ügyben.

08.00
Várhatóan ítéletet hirdetnek Stohl perében

A másodfokon eljáró Pest Megyei Bíróság kedden tárgyalja az ittasan súlyos közúti balesetet okozó Stohl András színész-műsorvezető büntetőügyét, a bírói tanács várhatóan jogerős ítéletet hirdet.

Stohl András 2010. május 8-án hajnalban, a Budapestről Fót felé vezető úton gépkocsijával áttért a szemközti sávba, és ott összeütközött két szabályosan közlekedő autóval. A balesetben a vétlen sofőrök és utasok közül négyen sérültek meg, egyikük súlyosan. Az otthonából mintavételre és kihallgatásra előállított Stohl beismerte, hogy ő okozta a balesetet. Később kiderült, hogy a színész kokaint is fogyasztott, de ez nem képezte a vád tárgyát, mert Stohl vállalta az úgynevezett elterelést.

A Budakörnyéki Bíróság Stohlt, nem jogerősen, súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt 2 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte, mellékbüntetésként 5 évre eltiltotta a járművezetéstől, 3 évre a közügyek gyakorlásától, és a több mint 650 ezer forintos bűnügyi költségeket is meg kell fizetnie.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

A bíróság azt is kimondta: a színész-műsorvezető a leghamarabb büntetése háromnegyedének letöltése után bocsátható feltételes szabadlábra. Az elsőfokú ítélet kihirdetésének napján derült ki, hogy a Stohl által okozott baleset legsúlyosabb sérültje nem gyógyult fel teljesen, ezért az ügyész  maradandó testi fogyatékosság okozásával egészítette ki a vádat. Stohl András enyhítésért fellebbezett.

A Pest Megyei Bíróság szóvivője, Kende Katalin korábban azt mondta, hogy a másodfokú tárgyaláson bizonyítás már nem történik, csupán az ügyész, a védő és a vádlott kap szót. Stohl András számára nem kötelező a megjelenés.

Petíciót írt hétfőn és azt a bírósághoz is eljuttatta több hazai színész és rendező abban bízva, hogy véleményüket a bíróság is figyelembe veszi majd Stohl András ügyének másodfokú tárgyalásán. Haumann Péter, Kulka János, Egri Márta, Kukorelly Endre, Závada Pál, Alföldi Róbert, Nagy Ervin, Bodrogi Gyula, Hollósi Frigyes, Szarvas József, Molnár Piroska, Makk Károly és Gothár Péter is aláírta a petíciót, amelyben felhívják a bíróság figyelmét arra, hogy Stohl "dolgos, intelligens, érzékeny művészember", aki felfogta tette súlyát, és mélységesen megbánta, amit tett.

08.20
Stohl tárgyalásai képekben

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A képre kattintva megtekintheti a korábbi tárgyalásokon és a balesetnél készült képeinket!

08.43
Bodrogi Gyula és Törőcsik Mari is a helyszínen várja az ítéletet - kép

A tárgyalás kilenc órakor kezdődik, az [origo] tudósítója szerint már most sokan állnak sorban a tárgyalóterem előtt. A várakozók között van Törőcsik Mari és Bodrogi Gyula is.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

08.45
Törőcsik Mari a folyosón beszélget - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

08.52
Stohl András érkezik a bíróságra - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

09.01
Stohl a páternoszterben - kép

Stohl András páternoszterrel érkezett meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalóterméhez. Tudósítónk szerint legalább félszáz újságíró várja a tárgyalást.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

09.05
Stohl gondterhelten beszélget a folyosón - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

09.07
Alföldi és Kulka is a tárgyalóteremben

Stohl András arcán feszült figyelemmel ül a tárgyalóteremben. A közönség soraiban ott van Kulka János, Kern András és Alföldi Róbert is - jelentette tudósítónk.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

09.10
Kern András is eljött - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

09.16
Rágózni nem méltó

Ha valaki tud úgy rágózni, hogy a tanácselnök nem veszi észre, tegye, ha nem, akkor inkább köpje ki a rágót - kérte a tárgyalás elején a tanácsvezető Skubeczki Sarolta a tárgyalás méltósága érdekében.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

09.27
Szünetet rendeltek el tíz óráig

Alig hogy elkezdődött a tárgyalás, a bíróság szünetet rendelt el, és mivel a kis teremben nagyon sokan vannak, inkább a bíróság vonult ki, Stohl András, a közönség és az újságírók pedig bent maradtak a teremben. Stohl az első sorban ülő hozzátartozóival és a megjelent színészekkel beszélget, rózsaszín ing, kék nyakkendő és sötétszürke öltöny van rajta. 

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

09.30
Új szakértői véleményekkel próbálkozik Stohl ügyvédje

A szünetet azért rendelték el, mert Ruttner György, Stohl ügyvédje bizonyítási indítványokat terjesztett elő, amelyek szerinte döntő jelentőségűek, akár annyira is, hogy az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését teszik szükségessé, ugyanis a tényállást érintik. Ruttner "három neves igazságügyi szakértő" véleményét csatolta a bírónak.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

09.39
Újra meghallgatják az első szakértőt is

A bírónő azt mondta, hogy meg fogják hallgatni a mai napon dr. Balogh István orvosszakértőt, aki eredetileg készítette a szakértői véleményt, erre azért van szükség, mert a most benyújtott indítványokkal felmerültek olyan adatok, amelyek az első fokú ügyben feltett tényállás megalapozatlanságára utalhatnak.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

09.45
Alföldivel és Sváby Andrással cigizik Stohl

Stohl András elhagyta a tárgyalótermet, és Alföldi Róbert, Sváby András és mások társaságában cigarettázik - jelentette tudósítónk.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

10.02
Stohl újra vallomást tesz

Folytatódik a tárgyalás, a bíróság újra meghallgatja Stohl Andrást. Megkérdezték tőle, hogy kíván-e újra vallomást tenni, vagy fenntartja a korábbi vallomását. Stohl azt mondta, hogy vallomást akar tenni.

10.03
"Emeljem meg a hangom?"

A bírónő szólt Stohlnak, hogy nem nagyon hallani, amit mond. "Emeljem meg a hangom?" - kérdezte Stohl, mire a bírónő azt mondta, hogy "próbálja meg".

10.04
Italról beszél, drogról nem

Stohl elkezdte vallomását, az előadás végétől meséli az estét. Elmondta, hogy az előadás után a színházban is ivott bort, majd egy szórakozóhelyen is, végül egy harmadik helyen whiskyt fogyasztott. Arról nem beszél, hogy drogozott volna az este folyamán.

10.08
"Ezzel soha nem fogok tudni megbékélni"

Stohl azt meséli, nem emlékszik tisztán a baleset minden részletére, az ütközésből is csak a csattanásra. Elmondja, szerinte mi hogy történt, majd azt mondja, hogy ezek után következett el az a pillanat, amikor mások elmondása szerint felhívta az élettársát, és azt kérte tőle, mondja azt, hogy ő vezette az autót. Stohl szerint erre sem emlékszik, de hozzáteszi: "ezzel soha nem fogok tudni megbékélni". "Jól van, rendben van" - mondta nyugtatólag a kedves hangú bírónő, mire Stohl annyit válaszolt, hogy "nem, nincs rendben". A kis közjáték után folytatta a vallomását.

10.14
A feje és a keze sérült meg

Stohl szerint aznap este csak a nyaka fájt a bal oldalon, megmutatta, hogy hol. Napokkal később kezdett csak fájni a homloka és a feje, valamint zsibbadni a keze.

10.16
Az idős ember ötmilliót kért Stohltól

Stohl András szerint a baleset egyik sérültjével, Pali bácsival, az idős emberrel hosszas tárgyalás után sem tudott megállapodni az ügyvédje, mert olyan összeget kért tőle, amit, úgy érzi, nem tud teljesíteni. A bírónő kérésre Stohl számszerűsítette is az igényt: ötmillió forintot kértek tőle. Stohl szerint ezzel szemben ő másfél millió forintot és havi negyvenezer forintos életjáradékot ajánlott fel, ezt nem fogadták el.

15