"Növelni kell a tempót" - új csomaggal állt elő Orbán

2011.09.12., 11:58

"Országvédelmi tervnek" nevezett újabb intézkedést jelentett be a parlament első őszi ülésnapján Orbán Viktor, aki szerint a válság miatt fel kell gyorsítani az ország megreformálását. Az országgyűlésben a legélesebb vitát a kormány gazdaságpolitikája, illetve a devizahitelek végtörlesztése váltotta ki, az ellenzéki pártok szerint a "matolcsyzmus" zsákutca, Lázár János szerint viszont el kellene dönteniük, kinek az oldalán állnak. Az ülés előtt négy szakszervezeti tömörülés tüntetett az új Munka törvénykönyve ellen.

17.15 |

Közvetítésünk véget ért

Percről percre közvetítésünk véget ért, de továbbra is beszámolunk az országgyűlés fontos döntéseiről, például a Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök mentelmi jogáról szóló szavazásról.

17.05 |

Mi lesz a civil szociális intézményekkel?

A civil fenntartású szociális intézményekért aggódik az LMP-s Kaufer Virág és Szabó Rebeka. Szabó Rebeka szerint évek óta csökken az állami normatíva, és jelentősen csúsznak a kifizetések. A kormány közben úgy tesz, mintha ezért a civil intézmények fenntartói lennének a felelősek - mondta a képviselő, aki azt kérdezte: mit tesz a kormány ezekért az intézményekért.

Soltész Miklós államtitkár megköszönte, hogy a képviselők korrekten fogalmaztak, és nem feledkeztek meg arról, hogy a probléma nem az elmúlt egy évben keletkezett. "Mi is felfigyeltünk erre a folyamatra" - mondta az államtitkár, aki szerint egyes esetekben külön támogatásokkal segíteni tudtak, de van, ahol ez kevés. Soltész szerint már jövőre érezhető lesz a támogatási rendszer átalakítása.

Viszontválaszában Kaufer arra kérte az államtitkárt: mondja meg, hogy miként fogják biztosítani az ellátást, ha a civil intézményeknek be kell zárniuk kapuikat. Az államtitkár szerint az önkormányzati és civil intézmények hatmilliárd forintra pályázhatnak épületfelújításra, ami valódi, jelentős segítség lesz.

16.57 |

Romló bűnügyi statisztikáról kérdezett a Jobbik

2001 óta nem történt annyi bűncselekmény hazánkban, mint tavaly, egy év alatt 13 százalékkal nőtt a számuk - mondta Volner János, a Jobbik képviselője, aki a kéthetes rendteremtés ígéretét kérte számon a kormányon. "Nem látják, hogy mi folyik ebben az országban?" - kérdezte a képviselő, aki arról érdeklődött, mit kíván tenni a kormány.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerint idén háromezer fővel fog nőni a rendőrség állománya, ami nem tudja ugyan pótolni a korábbi vérveszteséget, de segíthet a közbiztonság javításában. A kormányfőhelyettes szerint azért van több feljelentés - tehát több bűncselekmény, mert az emberek jobban bíznak a rendőrségben.

Volner szerint szép dolog, hogy új rendőröket avatnak, de sokan le is szerelnek, vagy nyugdíjba mennek. A képviselő szerint Navracsics érvelése nem magyarázat arra, hogy jelentős mértékben nőtt a személy elleni cselekmények száma, illetve romlott a felderítési arány.

Navracsics azzal vágott vissza, hogy nem érti, ha a Jobbik kifogásolja a rendőrök korai nyugdíjba vonulását, akkor nem érti, miért nem támogatja, hogy az egészséges rendőrök visszatérjenek az állományba, vagy nem szavazzák mneg a böntetőpolitika szigorítását.

16.49 |

Pest megye csődjéről kérdez az MSZP

Véget értek az interpellációk, az azonnali kérdések következnek. Elsőként a szocialista Tóbiás József  kérdezte a nemzeti erőforrás minisztert a csődhelyzetben lévő Pest megyei önkormányzatról, ahol nem tudták kifizetni az iskolai étkeztetést, majd a tankönyveket sem. Felkészült-e a kormány arra, hogy kezelje a vészhelyzetet - kérdezte a képviselő, aki szerint nem csak Pest megyében van hasonló helyzet.

Hoffmann Rózsa államtitkár azt mondta, a tankönyvek problémája már megoldódott, majd a korábbi kormányokat tette felelőssé a történtekért. Hoffmann szerint a jövőben az új köznevelési törvény, illetve az állami szerepvállalás megoldja a gondokat.

Tóbiás szerint 2006-ban a leköszönő megyei önkormányzati vezetés egymilliárd forint hiányt hagyott hátra, ez jelenleg már 16 milliárd. A megye az elmúlt négy évben képtelen volt a gazdálkodását átalakítani - jelntette ki a képviselő, aki szerint azért is halmozták hiányt, mert abban bíztak, hogy majd a kormánymegmenti őket. Lesz-e ősszel tanítás az iskolákban - kérdezte Tóbiás.

Hoffmann szerint a képviselő eltévesztette a kérdés címzettjét, mert pénzügyi, finanszírozási kérdésekben a gazdasági miniszter az illetékes.

16.41 |

A Jobbik megvonná Kertész Ákos Kossuth-díját

Kertész Ákos író Amerikai Népszavában megjelent levele miatt interpellált a jobbikos Farkas Gergely, aki azt kérdezte a kormánytól: kezdeményezik-e a "magyarságot gyalázó" író Kossuth-díjának visszavonását a köztársasági elnöknél. A képviselő gyorsan leltárba vette, hogy a pártok hogy reagáltak Kertész írására, és hiányolta, hogy a kromány tagjai közül nem szólalt meg senki.

Halász János államtitkár szerint Kertész cikke védhetetlen, nagyot hibázik, aki védelmébe veszi (a szocialista Szanyi Tibor tette meg ezt). Halász ugyanakkor azt mondta: a Jobbik mindig csak botrányt kavar, és ebben az ügyben sem a megoldást keresik. "Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni" - idézte Bibó Istvánt az államtitkár, aki szerint Kertész méltatlanná válik, ha nem kér bocsánatot, és ebben az esetben kezdeményezik a díj visszavonását.

A képviselő szerint a visszavonás azonnali kezdeményezése lenne az egyetlen elfogadható reakció, ezért nem fogadta el a választ. A parlament többsége viszont igen.

16.31 |

Mi lesz a rokkantnyugdíjasokkal?

Hogy álla a rokkantnyugdíjak rendszerének átalakítása? - kérdezte az MSZP-s Tóth Csaba, aki arra emlékeztetette a kormánypártokat, hogy az érintettek többsége alacsony képzettségű, illetve 45 év feletti. A képviselő szerint a kormány számára csak a kampányban voltak fontosak a fogyatékos emberek, sőt, azt sugallják, hogy a rokkantnyugdíjasok csalók. Ezzel szemben Tóth szerint az eddigi 1500 felülvizsgálattal mindössze három embert minősítettek vissza munkavégzésre alkalmasnak. A képviselő arról érdeklődött, hogy milyen munkát és megélhetést adnak majd annak, akiktől megvonják a rokkant-ellátást.

Halász János államtitkár szerint az átalakítás nem az ellátások megszüntetését jelenti, hanem igazságosabbá szeretnék tenni azt, illetve az a cél, hogy mindenki a képességeinek megfelelő munkát tudjon végezni. A tervezett átalakítás lényege a rehabilitálhatóság és a munkavégzési képesség megállapítása, illetve változni fog a minősítési rendszer. A rokkantnyugdíjasokat egy új támogatási rendszerrel kívánják a munkaerőpiacra visszavezetni - mondta Halász, aki szerint EU-s pályázatok is szolgálják ezt, illetve anyagi eszközökkel is ösztönözni akarják a munkaadókat. Aki nem képes dolgozni, az továbbra is ellátásban fog részesülni - mondta az államtitkár.

A képviselő nem fogadta el a választ, ami szerinte nem nyugtatta meg a több százezer érintettet. A parlamenti többség viszont igen.

16.21 |

Az egyeztetést hiányolja az MSZP

Az MSZP már több javaslatot is tett arra, hogyan lehetne segíteni a devizahiteleseken - mondta a szocialista Simon Gábor, aki azt kifogásolta, hogy a kormány nem konzultált az érintettekkel vagy az érdekvédőkkel. Cséfalvay egy grafikonnal vágott vissza, amely szerint az ellenzéki képviselők csak akkor aktivizálódnak devizahitelek ügyében, amikor éppen gyengül a forint a svájci frankkal szemben. Szerinte ezzel szemben a kormány szisztematikusan építkezik, és segíti a devizahiteleseket. A képviselő nem fogadta el a választ, de a parlament igen.

16.12 |

Munkahelyteremtési tanácsokat ad az LMP

Akadozik a munkahelyteremtés - jelentette ki az LMP-s Kaufer Virág, aki szerint itt az ideje, hogy a kormány megfogadja pártja tanácsait. A képviselő szerint az igazi zöld fordulat azt jelenti, hogy helyben kell munkahelet teremteni, helyi nyersanyagra építve közösségi fűtési rendszereket kell kialakítani, a helyi mezőgazdasági termékek támogatása pedig munkalehetőséget teremtene.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Cséfalvay Zoltán államtitkár szerint a számok azt mutatják: 42 ezer munkahely jött létre egy év alatt, ami óriási eredmény. Az államtitkár szerint a gazdaság élénkítésének legjobb eszköze az egykulcsos adó, az LMP zöld fordulata viszont inkább vörös, mert az LMP javaslatai nem élnének meg a piacon.

A képviselő nem fogadta el a választ, szerinte nem az ellenzék, hanem a kormánypártok jelölték kicélnak az egymillió új munkahelyet. A parlamenti többség elfogadta a választ.

16.05 |

Már úton van a túlórapénz a tűzoltóknak

Már 93 önkormányzati tűzoltóság megkapta azt a több mint hatmilliárd forintot, ami a tűzoltók korábbi években ki nem fizetett túlórapénzeinek fedezete jelentette be Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára, aki a fideszes Kocsis Máté interpellációjára válaszolt. Az államtitkár szerint ezen kívül egy tűzoltósággal már megállapodtak, eggyel pedig folyamatban van a szerződés megkötése. Kocsis természetesen elfogadta a választ.

15.57 |

"A bankok fizessék meg a kártételük árát!"

A kormányzatnak elképzelése sincs a devizahitelesek problémájának megoldására, csak egy szűk rétegnek kívánnak segíteni - mondta interpellációjábamn Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője, aki szerint a kormány a rögzített árfolyammal csak 2014 utánra tolta a problémát. "A bankok fizessék meg a kártételük árát!" - mondta a képviselő, aki megismételte, hogy a felvételkor érvényes árfolyamon kellene biztosítani a törlesztés lehetőségét.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A magas devizaadósság növeli az ország kitettségét, illetve gátolja a gazdasági növekedést - mondta válaszában Cséfalvay Zoltán államtitkár, aki szerint sokféle adós van, ezért többféle megoldást is kell alkalmazni, nincs egyetlen huszárvágás. A forintosítás a felvételi árfolyamon kivitelezhetetlen, mert tönkretenné a költségvetést és a bankokat is - mondta az államtitkár, aki arra kérte a Jobbikot, hogy ne is emlegessék ezt.

Z. Kárpát nem fogadta el a választ, amely szerinte azt bizonyította, hogy bankárkormány van hatalmon. Az országgyűlés többsége viszont elfogadta a választ.

15.51 |

Czomba szerint munkavállaló-barát a törvénykönyv

Czomba Sándor, a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára szerint az előző kormány idején is egyértelmű volt, hogy módosítani kell a törvénykönyvet, csak korábban "elfogyott a lendület". Czomba azt mondta, hogy miután két szakszervezettel konzultáltak, úgy döntöttek, mégsem változik az alap- és a pótszabadság mértéke. Az államtitkár szerint a törvénykönyv "munkavállaló-barát", és nem igazak az ellenzék állításai.

A képviselő nem fogadta el a választ, de a parlamenti többség igen.

15.45 |

Az MSZP-s Gúr szerint kókler az új Munka törvénykönyve

A napirend elfogadása után, az interpellációkkal folytatódik az ülés. Gúr Nándor MSZP-s képviselő a "kókler" új Munka törvénykönyvéről kérdezi a nemzetgazdasági minisztert. Szerinte "torz élethelyzeteket" idézhetne elő a kódex, ha a nemzetgazdasági tárca által ismertetett javaslatot szavazza meg a parlament. Gúr arra kíváncsi, mikor vonja vissza a tárca tervezetet.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

15.34 |

"Rá kell lépni a gázpedálra" - videó

15.28 |

Rogán: Az egykulcsos adó megállította a fogyasztáscsökkenést

Az új, arányos adórendszer azt a célt is szolgálta, hogy megállítsa a fogyasztás csökkenését - mondta Rogán, aki szerint azok kérik számon a fogyasztás növekedését, akiknek kormányzása alatt csökkent a fogyasztás. Az arányos adórendszer nélkül nem sikerülhetett volna pozitív tartományban tartani a növekedést - mondta Rogán.

15.25 |

Rogán: A magyar állam szolidáris volt a bankokkal

Mire költöttük azt az összeget, amelyet 2008-ben kellett felvenni az IMF-től és az Európai Uniótól? - kérdezte napirend előtt a fideszes Rogán Antal, majd meg is válaszolta: megemelték vele a devizatartalékot, hogy megmentse vele a bankokat, amelyek rövidtávú swapokkal finanszírozta a devizahiteleket. A magyar állam szolidáris volt a bankokkal, most joggal várható el, hogy azok is szolidárisak legyenek - mondta Rogán, utalva a kormány terveiben szereplő, rögzített árfolyamú végtörlesztésre.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

15.20 |

Név nélkül is Kertész Ákosról beszél egy KDNP-s képviselő

Egy "jelentéktelen" lap, "színvonal alatti" cikke ösztönözte napirend előtti felszólalásra Lukács Tamást, a KDNP képviselőjét (aki nem is mondta ki, hogy Kertész Ákos írónagy vihart kavart, az Amerikai Népszavában megjelent cikkéről van szó). Szerinte azért kell mégis erről beszélni, mert a cikk bizonyos része alkalmas az általánosításra, és 20 éve mérgezi a közéletet, mint például az egyenlő mérce hiánya. "Hogyan lehet, hogy ez az ember megkapta a Kossuth-díjat? Újra kell szabályoznuk a kitüntetéseket!" - zárta felszólalását Lukács.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

15.14 |

Az adókedvezményt nem lehet elkorrumpálni

Ha azt mondja, állítsuk vissza a progresszív adót, akkor mondja azt is, hogy állítsuk vissza a szürkegazdaságot, vagy hogy vándoroljanak ki a magasan képzett emberek - reagált Cséfalvay, aki szerint egyáltalán nem biztos, hogy az államnál jobb helyen lenne az az 500 milliárd forint, amit az adófizetők zsebében hagytak, mert azt "nem lehet elkorrumpálni". Az államtitkár szerint nem baj, hogy nem nőtt a fogyasztásm, hiszen mindenki szabadon eldöntheti, mire fordítja a pénzt.

15.11 |

"A szorgalom sajnos nem fizetésfüggő"

A szorgalom sajnos nem fizetésfüggő - mondta Mesterházy, aki szerint főleg Kelet-Magyarországon sokan vannak, akik hiába szorgalmasak, csak nagyon keveset keresnek. A pártelnök szerint az új Munka törvénykönyve egy cselédtörvény, ami nem a munka becsületéről szól.

15.07 |

Mesterházy: Radikális változásra van szükség

Úgy látom, a kicstári optimizmus eluralkodott az államigazgatás minden szintjén - mondta napirend előtt Mesterházy attila, aki szerint a gazdaságpolitika tévúton jár. A gazdasági növekedés gyakorlatilag nulla, és a munkanélküliség sem csökkent - reagált Cséfalvay szavaira az MSZP elnöke, aki szerint radikális változásra van szükség, és a munkahelyteremtést kell a középpontba állítani.

Előző
Következő