"Amekkora volt a várakozás, akkora most a csalódás a kormányban" - a Kossuth téri tüntetés percről percre

2011.10.01., 14:46

Szombaton délután két órától a Kossuth téren tüntettek a szakszervezetek, a tér majdnem megtelt, a rendőrség becslése szerint tízezren tiltakoztak az új adórendszer és a készülő új Munka törvénykönyve ellen. A demonstráció békés volt, az emberek narancsleves dobozokból építenek piramist. Több ellenzéki politikus, például Schiffer András vagy Gyurcsány Ferenc is feltűnt a tömegben. A rapper Dopeman szerint több híres embert is felkértek, hogy mondjanak beszédet, de egyikük sem jött el, mert félnek.

19.45 |

Véget ért a szombatra hirdetett program

Este hét órára a Clark Ádám téren is véget ért a szombati program, addigra már csak a Budavári Sikló előtti teret foglalták el a tüntetők. A szombatra meghirdetett programok befejezése előtt szakszervezetek képviselői mondtak beszédet, köztük Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, aki azt mondta: tiltakoznak a kormány tervei és eddigi jogalkotási gyakorlata ellen. A Clark Ádám téri körforgalomban "országvédelmi" futást tartottak. A szervezők közölték, hogy vasárnap délelőtt menet indul a Clark Ádám térről a Sándor-palotához, majd a Széll Kálmán térre.

A Clark Ádám téren a szakszervezetek csütörtökön kezdtek ülősztrájkba. A tüntetést a demokrácia, a munkavállalói és a szociális jogok védelme érdekében szervezték. Este fél hétkor megnyitották a Lánchídon és a Clark Ádám téren a forgalamat. A rendőrség becslése szerint tízezren vettek részt a szombati Kossuth téri tüntetésen.  (MTI)

19.41 |

Gyurcsány: "Rezeg a léc"

Gyurcsány Ferenc a D-Day napon

Gyurcsány Ferenc a szombati tüntetésen nyilatkozott az [origo]-nak. Azt mondta, azért ment ki a Kossuth térre, mert a kormány nem tárgyal senkivel, és "kutyába venni az embereket mégiscsak disznóság". Nem tudja, hogy meddig marad még az MSZP tagja, azt mondta, "most rezeg a léc".

19.00 |

"Bohóc vagyok" - videó

Árok Kornél záróbeszéde a Kossuth téren

18.30 |

"Mikszáth-regénybe font kommunista kórházi sorozat" - videó


Dopeman a tüntetésen is beszédet mondott, az [origo]-nak a magyar társadalom félelmeiről beszélt.

17.50 |

"Ha kell, hónapokig itt leszünk"

A Clark Ádám térre folyamatosan érkeznek az emberek, és folytatódnak a beszédek is tudósítónk szerint. Árok Kornél az [origo]-nak azt mondta, hogy nagyon pozitívan értékeli a mai tüntetést, "még ha nem is jöttek el kétmillióan, mint egy Fidesz-tüntetésre". Becslése szerint 65 ezren voltak a Kossuth téren, tudósítónk szerint ezzel biztosan túlbecsülte a tüntetők számát. Árok Kornél szerint a Clark Ádám téren még "országvédelmi futóversenyt" rendeznek, illetve "demonstrálók kérték" is lesz, azaz a tüntetők kérésére játszanak zenéket. Azt mondta, addig tart a tüntetéssorozat, amíg a kormány nem enged, és nem teljesíti a követeléseiket. "Ha kell, hónapokig itt leszünk" - mondta.

17.40 |

A Lánchídon vonulnak a tüntetők - fotó

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

17.23 |

"Orbán takarodj, vidd az összes haverod"

Több ezer tüntető vonul a Lánchídon át a Clark Ádám térre tudósítónk szerint, a tünetők a Nádor utcában végig sípoltak, doboltak, kereplőztek, és azt skandálták, hogy "Orbán, takarodj, vidd az összes haverod", vagy hogy "Pintér, takarodj".

17.12 |

A Clark Ádám téren folytatják

A többezres tömeg az [origo] tudósítója szerint a beszédek végén gyorsan oszlani kezdett, sokan a Nagykörút irányába indultak el, többen pedig a Clark Ádám tér felé mentek, hogy ott csatlakozzanak az ülősztrájkhoz.

17.10 |

Hátat fordítottak a Parlamentnek

A beszédek után véget ért a tüntetés. A bemondó arra kérte a résztvevőket, hogy legalább ennyien legyenek majd ott október 23-án a civilek demonstrációin is. A tüntetés végén elénekelték a Szózatot, illetve a bemondó arra kérte a tüntetőket, hogy fejezzék ki a véleményüket a parlamentben folyó munkáról, és fordítsanak hátat az ország házának. Mindenki megfordult, és egy percig néma csendben háttal álltak a Parlamentnek.

17.00 |

A főerők is csatlakoztak a légi deszantosokhoz

Kónya Péter, a tüntetés másik főszervezetője azt mondta, hogy csütörtökön partra szálltak a légi deszantos alakulatok, ma megérkeztek a főerők is, és "csatlakoztunk egymáshoz". Kónya kijelentette, hogy a kormány nem vehet el szerzett jogokat, illetve azt mondta, hogy "teremtsünk közösen egy jobb, élhetőbb, demokratikusabb országot".

16.37 |

Narancsleves dobozok a színpadon - fotó

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

16.36 |

"Nevezzék, aminek akarják, nekünk ez megszorítás"

Árok Kornél, a tüntetés egyik főszervezője bemutatkozással kezdte a felszólalását, azt mondta, hogy "tűzoltó, szakszervezeti vezető és bohóc vagyok. Bohóc azért lettem, mert bohócruhát kell húznom, hogy szóba álljanak velünk". A mai tüntetésről azt mondta, ha Orbán Viktor nem az országot verné szét, akkor "nem kellene partra szállnunk" - utalva ezzel arra, hogy a tüntetéssorzatot D-Daynek nevezték el a normandiai partraszállás mintájára. Árok szerint Orbán háborút folytat az adófizetők, a szegények és a devizahitelesek ellen, és mindenki ellen, aki nem az ő táborában van. Szerinte a magyar kormány egyedül a gazdagok ellen nem folytat háborút. A beszéd közben többször azt skandálta a tömeg, hogy "Orbán, takarodj". Árok azt üzente a kormánynak, hogy "nem kérünk több hazugságot, több megszorítást, mert nevezzék ahogy akarják, nekünk ez megszorítás".

16.23 |

Tüntetők papírcsákóban - fotó

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

16.08 |

"Semmilyen kilátásunk nincs" - videó

16.03 |

Gyűlnek a narancsleves dobozok - videó

15.57 |

"Felülről tojnak ránk"

A színpadon valaki gitárral eljátszotta Máté Péter: Hazám című számát, majd Dopeman szólalt föl ismét: "az a baj, hogy felülről tojnak ránk, de éreztessétek velük, hogy itt vagytok, itt vagyunk, mert ez a mi hazánk".

15.50 |

Orbán mint Rákosi - fotó

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A képre kattintva galéria nyílik!

15.42 |

"A dolgozó a fontos, nem a politikus"

Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke azt mondta, azt kéri a kormánytól, hogy becsülje meg azokat is, akik nap mint nap odaállnak a munkapad mellé, bemennek a boltba, a gyárba, és ne csak azokat, akik a gombot nyomogatják a Parlamentben.

15.36 |

Dopeman: "Nem félünk"

Dopeman a színpadon elmondott beszédében elárulta, a szervezők több híres embert felkértek, hogy mondjanak beszédet, de nem jöttek el, mert félnek. "Ez rossz reflex" - mondta, mert nem lehet következménye a véleménynek. Dopeman ezután elkezdte skandálni, hogy "nem félünk", "nem félünk", és a tüntetők is vele skandálták egy percen keresztül.

Előző
Következő