Kedden fejezték be a hétfői ülést - tudósítás percről percre

2011.11.29., 8:25

A parlamentben kedden szavaznak a jövő évi büdzsé fő számairól, az ülésnek reggel 8 órakor kellett volna elkezdődnie, de a képviselők még a hétfői napirendi pontokat sem tárgyalták meg eddig. Kora hajnalban kezdődött meg ugyanis a Munka törvénykönyvének vitája, amelyet az ellenzéki képviselők nem akartak abbahagyni, így reggel is folytatódott. A Fidesz péntekre akarta napolni a vitát, de az ellenzéki pártok nem szavazták meg. Kövesse élőben a parlamenti eseményeket!

13.39 |

A költségvetésről szavaznak

Miután elmaradt Matolcsy György zárszava, a parlament szavazni kezdett a módosító javaslatokról - az első csomagok közül csak azokat fogadták el, amelyeket támogatott a kormány, az ellenzéki javaslatokat nem. A határozathozatal várhatóan hosszan elhúzódik, a szavazások eredményéről későbbi cikkeinkben számolunk majd be. Percről percre közvetítésünk ezzel véget ért.

13.33 |

A Hende Csabától kapott Doxa órát mutogatja Simicskó István - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Az [origo] tudósítója szerint az államtitkár ötvenedik születésnapjára kapta az órát  a honvédelmi minisztertől.

13.32 |

Nem mondott zárszót Matolcsy korábban

A költségvetéshez benyújtott módosító javaslatok részletes vitája utána Lezsák Sándor állításával ellentétben Matolcsy nem mondott zárszót. Korábban, november 17-én az akkor elnöklő Latorcai János alelnök azzal zárta le a részletes vitát, hogy a kormány majd most kedden reagál az abban elhangzottakra. "Államtitkár úr jelezte, hogy a határozathozatalok előtt kívánnak majd válaszolni a vitában elhangzottakra" - mondta akkor Latorcai.

13.29 |

Matolcsy mégsem mond beszédet

Bár a keddi napirendben külön beírták, hogy a költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról szavazás és javaslat megtárgyalása az előterjesztő Matolcsy György gazdasági miniszter felszólalásával kezdődik, a napirend előtti felszólalások után Lezsák Sándor bejelentette, hogy "az előterjesztő zárszó a részletes vita után már elhangzott", egyből a szavazások következnek.

13.20 |

Wittner Mária az Ufó magazint olvassa - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

13.11 |

"Biztos nyugtatót is találunk itt a teremben"

A szocialist kéivselők folyamatos bekiabálásokkal kísérik Ángyán József államtitkár hozzászólását, aki arra kérte az képviselőket, hogy hallgassák végig. "Biztos találunk nyugtató is itt a teremben" - mondta a bekiabálóknak.

13.07 |

"Ki segíti az asszonykórusokat?"

A magyar falvak sorsáról beszél napirend előtt Tóbiás József MSZP-s képviselő, aki szerint a kormánypártok faluromboló programot kezdett, és ellehetetleníti a 2000 fő alatti falvak életét azzal, hogy a tervek szerint az ilyen településeken nem lesz majd önálló hivatal. "Ki segíti majd az asszonykórusokat, a futballcsapatokat?" - kérdezte Tóbiás. A kormány szerint ilyen megoldás korábban is volt, nem újdonság, amit terveznek, hivatal lehet, csak jegyző nem lesz. "Amikor arról beszél, hogy leáll az élet, legállnak a civil szervezetek, akkor nem tudom mást mondani: riogat és hazudik" - mondta Tóbásnak Ángyán József államtitkár.

13.05 |

Csokival készül a költségvetési vitára egy fideszes - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

13.00 |

Van, aki nem vár választ a kormánytól

"Csodálatos dolog itt beszélni ebben a gyönyörű épületben" - kezdte napirend előtti felszólalását a fideszes Bartos Mónika, de kiderült, hogy nem a saját érzéseiről beszél, hanem a múlt heti tudományos konferencia egyik résztvevőjének mondatát idézte. Arról beszél, mennyire nagyszerű volt a konferencia, majd jelezte, hogy nem vár választ a kormánytól.

12.54 |

"Jó lenne koncentrálni"

A kormány nevében Cséfalvay Zoltán államtitkár válaszol, szerinte a mai nap azt is megmutatta, hogy a képviselők nagyon fáradtak, mert ha már napirend előtti felszólalásra jelentkezik, "jó lenne egy témára koncentrálni", Vágó pedig legalább hármat érintett a beszédében. Az államtitkár elsorolja, hogy a kormány álláspontja szerint mit tettek már eddig a devizahitelesek megsegítésére, valamint azt is, hogy szerintük a piac azt jelezte nekik - a Munka törvénykönyvével kapcsolatban -, hogy végig kell vinni a megkezdett reformokat.

12.52 |

"Matolcsy politikailag halott ember"

Vágó Gábor szerint gazdasági fordulatra lenne szükség, mielőtt végképp dúsgazdagokra és szegényekre szakad szét az ország. "Nem csak Matolcsy Györgyről van szó, mert ő már egy politikailag halott ember" - mondta. Szerinte a mai nap bebizonyította, hogy az ellenzék le tudja törni a kormánypártok úrhatnámságát, és azt, hogy a kormány nem bír az erejével. 

12.50 |

Nem bírja a tempót a kormány Vágó Gábor szerint

Elsőként Vágó Gábor LMP-s képviselő kapott szót, aki a hajléktalanok problémáival kapcsolatban jelentkezett szólásra, de arról beszél, hogy "sokat akar a szarka, de nem bírja a farka": a kormány képtelen tartani a maga által diktált tempót.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

12.48 |

Napirend előtti felszólalásokkal kezdődik a keddi ülés

Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke megnyitotta a parlament keddi ülésnapját. A teremben alig vannak képviselők, szinte teljesen üresek a padsorok. Először a napirend előtti felszólalások következnek.

12.36 |

Elfáradtak a képviselők - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Az LMP-s Scheiring Gábor masszírozza a fejét

12.35 |

Teljesen üres az ülésterem

Lassan letelik a szünetre szánt tizenöt perc, de az ülésterem egyelőre szinte teljesen üres, csak egy-két képviselő és a gyorsírók ülnek a helyükön.

12.34 |

Hibát jelez az információs tábla a szünetben - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

12.25 |

Matolcsy kezdené a költségvetés vitáját

A keddi ülés az eredeti tervek szerint reggel nyolc órakor kezdődött volna. Első napirendi pontként a költségvetéshez érkezett módosító indítványokról fog dönteni a parlament, a törvényjavaslat tárgyalása Matolcsy György zárszavával kezdődik. A fél napos csúszás miatt egyelőre nem világos, hogy tudják-e tartani ezt a tervet.

12.21 |

Lezárták a hétfői ülést

Jakab István megköszönte a képviselők munkáját, és lezárta a hétfőn délben elkezett november 28-i ülést. A keddi ülés 15 perc szünet után kezdődik.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

12.15 |

"Amíg a hajó süllyed, nem lehet a fedélzeten rendet tenni"

A kormány álláspontját Ángyán József államtitkár fejti ki a napirend utáni felszólalás témájáról. "Addig egyet is értünk, hogy egy kirabolt vidékkel van dolgunk" - mondta Ángyán, aki szerint az első másfél év ilyen körülmények között csak a tűzoltásról szólhatott. "Amíg a hajó süllyed, nem lehet a fedélzeten rendet tenni" - mondta, de megírgérte, hogy újjá fogják építeni a vidéket.

Előző
Következő