Európa nehéz helyzetéről és a magyarok lelki alkatáról is beszélt kedden délután 14. évértékelő beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint Magyarország akkor lehet sikeres, ha nem másokra próbál hallgatni, és újszerű megoldásokkal elébe megy az eseményeknek. A beszédet a kormánytagok mellett élőben hallgatta többek között Csányi Sándor, Demján Sándor, Reviczky Gábor és Nemcsák Károly is. Tudósítás percről percre.

.

12.47
Nem lehet megállni a környéken

Már hétfő este megállási tilalmat rendeltek el Budapesten a Millenáris park környékén, ahol kedd délután Orbán Viktor tartja immár hagyományos évértékelő beszédét. A miniszterelnök a  Polgári Magyarországért Alapítvány felkérésére idén már tizennegyedik alkalommal értékeli az ország helyzetét, az első ilyen beszédét 1999-ben mondta el.

12.51
Orbán több egyeztetést ígért

Orbán Viktor egy, hétvégén a francia Le Monde-ban megjelent interjúban arról beszélt, hogy a konszolidáció időszaka következik, és több idő lesz az egyeztetésekre. Hasonló üzenetet fogalmazott meg Lázár János fideszes frakcióvezető is, aki egy hétfői rendezvényen azt mondta, ki fogják javítani a hibákat, amelyeket elkövettek.

14.04
Nagy a rendőri készültség a Millenárisnál

Az [origo] helyszíni tudósítója szerint jelentős rendőri készültség van a Millenáris környékén Orbán évértékelője előtt. A Millenáristól több száz méterre lévő Mechwart ligetnél is rendőrök posztolnak, a Millenárishoz vezető Kisrókus utcát pedig lezárták. Itt egy kis alkudozás után a rendőrök átengedtek egy BMW-t.

14.10
Rendőrök kérdezgetik a járókelőket

A Millenáris túlsó oldalán is rendőrök posztolnak, minden járókelőt megállítanak meg megkérdezik, mi dolguk. Tudósítónk szerint mindenkit átengednek.

14.36
Szigorú biztonsági intézkedések

Tudósítónk szerint ritkán látott biztonsággal készülnek az évérteklőre, a Margit körúton már a Mechwart ligettől kezdve kettesével állnak a rendőrök, a Millenáris körül pedig minden kis utca le van zárva, és csak azokat engedik be, akik a rendezvényre mennek. Tudósítónk találkozott olyan kisiskolásokkal, akik társuknak vitték volna a leckét, de nem engedték be őket a Kisrókus utcába. Ebbe az utcába kanyarodnak be az elegáns Audik és Skodák, és sorra szállnak ki belőlük a vendégek. A Millenárison tudósítónktól elvették a megkezdett ásványvizes palackját is.

14.42
Gyülekeznek a vendégek - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

14.45
Széles és Demján már megérkezett

Pozsgai Imrét, Pálinkás Józsefet, Széles Gábort, Gyarmati Dezsőt, Kerényi Imrét és Erdei Tamást, a Bankszövetség elnökét látta tudósítónk az érkező vendégek között. A megérkezett már több kormánytag és ismert parlamenti képviselő, többek között Rogán Antal és Kubatov Gábor is.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

14.48
Balázs Péter megint élőben hallgatja Orbánt

Tudósítónk a vendégek között látta Balázs Péter színészt, Polt Pétert, Csányi Sándort, az OTP vezérigazgatóját. Ott van a Millenárison Reviczky Gábor is.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

14.50
Selmeczi Fellegivel puszilkodott

A kormány nagy része már megérkezett a terembe, tudósítónk épp látta, amint Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője puszit adott Fellegi Tamás tárca nélküli miniszternek. Halk népzene szól a háttérben.

14.51
Az újságírókat elkerítették

Az újságírókat - ahogy a legutóbbi kormányrendezvényeken is - ismét kordon mögé terelték a terem egyik sarkába, így kérdéseket nem tudnak feltenni az érkező vendégeknek.

14.53
Makray Katalin magyaros ruhában érkezett

Megérkezett Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége is. Magyaros ruhát vett az évértékelésre.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

14.55
Matolcsy még sehol

A kormány Matolcsy György kivételével teljes létszámban a teremben van - jelentette tudósítónk, aki Vízy E. Szilvesztert, Mádl Dalmát, Hegedüs Zsuzsát is látta a vendégek között.

14.58
Szijjártó telefonál - kép

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

15.00
Bencsik szemének hihetetlen varázsa

"Láttam a Békemenetet a tévében, a szemednek olyan varázsa volt, hogy nem tudtam elhinni" - mondta Bencsik Andrásnak egy ismerőse tudósítónk szerint a Millenárison. Ott van a kormányt támogató békemenet másik szervezője, Bayer Zsolt is, aki hideg ellenére tudósítónk szerint sapka nélkül, napszemüvegben érkezett.

15.07
Balog Zoltán vezeti fel Orbánt

"Csak rosszabb ne legyen" - idézett fel egy anekdotát Balog Zoltán államtitkár beszél Orbán Viktor évértékelése előtt a Millenárison. Balog azt mondta, nem új életet akarnak, mert "szeretjük a régit", de megújulást szeretnének, és azt, hogy ne új, hanem jobb élet legyen. "Azt is kérdezzük miniszterelnök úrtól, hogy mikor lesz már egy kicsit unalmasabb" - mondta.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

15.10
Nyugit akar Balog

Az elmúlt húsz évben a kalandvágyunk kielégült, jó lenne, ha jönne egy kis konszolidáció - mondta Balog. "Mi akkor is polgári, keresztény Magyarországot akarunk", ha nem ez lesz - tette hozzá. Balog a Békementről is beszél, köszöni, hogy "ezt megtehettük". Azt mondta, azért mentek, mert "ki kell állnunk magunkért". "Igazi férfmunka, és asszonyi-női munka volt" - mondta.

15.12
Orbán Matolcsyval érkezett

Közvetlenül Balog felszólalása előtt megérkezett a terembe Orbán Viktor is Matolcsy György és Balog társaságában - jelentette tudósítónk.

15.13
Orbán: Hosszú lesz és meredek

Hosszú lesz, és itt-ott meredek, úgyhogy csatolják be az öveiket" - kezdte beszédét Orbán Viktor, aki Abraham Lincolnt idézte, majd köszönetet mondott a Békemenetért azoknak, akik "kiálltak Magyarország mellett és egymásért".

15.15
Igavonó lóhoz hasonlítja magát Orbán

"A magamfajta politikai harcosok is emberből van, akiknek számít, hogy néha bíztassák" - mondta Orbán, aki azt mondta, nem sajnáltatni akarja magát, mert "aki lónak állt, az húzzon".

15.16
Európa olyan, mint az alkohol

Az európai gazdasági helyzetről beszél Orbán, azokat az országokat sorolja, ahol az elmúlt hónapokban megbukott vagy távozni készült a kormány, ahol zavargások törtek ki, tüntetések voltak. "A 2011-es év megrendítő volt Európa számára" - mondta. Nemcsak az álmok, remények, hanem az önbizalom is behorpadt - mondta. "Európa lassan olyan lesz, mint az alkohol: nagy célokra inspirál, és megakadályozza, hogy elérjük azokat" - mondta.

Hoppá! A nap mottója:The system cannot find the path specified. (-2147024893)