Orbán az ötmillió bűvkörében - parlament percről percre

2012.06.04., 11:01

A nemzetközi nyomásnak engedve elhalasztották a jegybanktörvény hétfőre tervezett zárószavazását a parlamentben, az alaptörvényt azonban módosították, így Schmitt Páltól már senki sem veheti el járandóságait. A nemzeti összetartozás emléknapján tette le a miniszteri esküt Varga Mihály. A szocialisták távolmaradásukkal tüntettek az ünnepi megemlékezés alatt, a KDNP-s Harrach Péter pedig nem kapott szót a házelnöktől, ezért később már fel sem akart szólalni. Orbán Viktor az oligarchákat firtató ellenzéki kérdésre úgy felelt: először ez a kormány volt képes olyan szabályokat alkotni, amelyek kizárják az off-shore cégeket a közbeszerzésekből.

11.28 |

Kijött Orbán, bemegy az MSZP

Az ünnepi megemlékezés alatt az MSZP-s képviselők a folyosón flangáltak és büféztek - jelentette tudósítónk a parlamentből. Amikor a folyosón megjelent Orbán Viktor miniszterelnök, egyikük a többiekhez fordulva azt mondta: "Na, kijött Orbán, akkor most már bemehetünk."

11.27 |

Mit ünnepelünk?

Senkit nem lehet kizárni a nemzeti összetartozás rendszeréből, viszont lehet úgy viselkedni, hogy valaki kizárja saját magát - figyelmeztet mindenkit Harrach, aki különböző internetes fórumokról beszél. "Mit ünnepelünk?" - kiabált bele egy ellenzéki képviselő a KDNP-s politikus emelkedett hangulatú beszédébe.

11.24 |

Gyász és közömbösség

Harrach Péter nyitja a napirend előtti felszólalásokat. A KDNP frakcióvezetője szerint aki ebben a teremben ül, ismeri a Trianoni békediktátum pontos tartalmát. "Magam is csak iskolás koromban találkoztam először Kolozsváron élő nagyapámmal" - mondta Harrach. "Mit jelent ez a nemzeti összetartozás?" - kérdezi a politikus, majd meg is adja a választ. Gyászról és teljes közömbösségről beszél, szerinte a magyar társadalomnak vannak olyan tagjai, akik bizony ezt élik meg.

11.21 |

Fehérbe bújt Némethné

Németh Lászlóné a hétfői ülésre fehér blúzra cserélte az eddig tőle megszokott szürke ruházatát.

11.20 |

Letette az esküt Varga

Ezekben a percekben teszi le miniszteri esküjét Varga Mihály. A képviselők felállva hallgatják, majd jól meg is tapsolják a politikust, aki az eskü szövegének elmondása után aláírja az ilyenkor szükséges hivatalos papírokat.

11.19 |

Varga az eskü előtt - kép

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

11.18 |

Tapsot kap Kövér

Azoké a mai nap, akik úgy gondolják: minden magyar ember felelős minden magyar emberért - fejezi be beszédét a házelnök. Szavait vastapssal jutalmazzák a képviselők.

11.16 |

Tatárjárás és kővárak

Egy nemzet nagyságát nem országának területe, hanem szellemisége határozza meg - kezdi a nemzeti összetartozás napjához kapcsolódó megemlékezést Kövér László. A házelnök a tatárjárás alatt meghalt magyarokról, a IV. Béla irányítása alatt épített kővárakról beszél. "Napjainkban elsősorban a magyarság szellemisége a tét" - fogalmaz.

11.13 |

Brazíliából is jöttek

Kövér László házelnök már rázza a csengőt, lassan minden képviselő megtalálja a helyét. Kövér külön köszönti a Kárpát-medencéből és a világ magyar közösségeiből érkezett képviselőket, akik a vendégpáholyokból nézik végig a hétfői ülést. A házelnök említést tesz a Brazíliából érkezett magyarokról is.

11.06 |

Még beszélgetnek

Az ülés a hivatalos napirend szerint 11 órakor kezdődik. A teremben egyelőre nagy a zaj, a képviselők egymással beszélgetnek, nem sokan foglalták el a helyüket.

10.23 |

Mit esznek nyáron a gyerekek?

A jobbikos ellenzéki képviselők a délvidéki magyarok és az eszéki konzulátus miatt aggódnak. Simon Gábor MSZP-s képviselő "Mi erről a véleménye miniszter úr?" címmel tesz fel kérdést a nemzetgazdasági miniszternek. Az LMP-s Szabó Tímea azt kérdezi Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől, hogyan kívánja biztosítani a kormány a rászoruló gyerekek nyári étkezését. Bana Tibor jobbikos képviselő pedig arra szeretne választ kapni, hogy fontos-e a kormány számára, hogy végre ismét legyen vasúti összeköttetés a muravidéki magyarság központjának számító Lendva városa és Magyarország között.

09.55 |

Miben reménykedhet az ifjúság?

Az MSZP-s Hiller István az emberi erőforrások miniszterét interpellálja "A felsőoktatásról 3." címmel. A felvidéki magyarokat ért folyamatos jogsértésekkel kapcsolatban kérdezi a jobbikos Szávay István Martonyi János külügyminisztert. "Miben reménykedhet az ifjúság?" - kérdezi Nyakó István szocialista képviselő Matolcsy Györgyöt. A nemzeti összetartozás napjához kapcsolódó témát választott Gaudi-Nagy Tamás, aki a nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli minisztert interpellálja a székely autonómia témakörében.

09.50 |

Összetartozás

A hétfői ülésnap napirend előtti felszólalásait is az összetartozás témája uralja: a kereszténydemokraták frakcióvezetője Harrach Péter és az LMP-s Szabó Tímea is az összetartozást választotta témájául. A szocialista Botka László a szerinte káoszba és bizonytalanságba fulladt pedagógusnapról értekezik napirend előtt, Rogán Antal pedig "Közös dolgainkról" tart beszédet.

09.48 |

Varga lesz a főszereplő

Varga Mihály, a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter lesz a főszereplője a parlament hétfőn délelőtt kezdődő, háromnapos ülésének: az ülés elején - közvetlenül a Trianon-megemlékezés után - leteszi a miniszteri esküt, majd a képviselők az ő kérésére leveszik a napirendről a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításának zárószavazását. Az erről szóló részletes cikkünket itt olvashatja.

09.43 |

Előbb végeznek

A parlament ülése hétfőn a megszokottnál két órával korábban, délelőtt 11 órakor kezdődik. A határozathozatalra már rögtön a napirend előtti felszólalásokat követő interpellációk után sor kerül, vagyis a parlamentnek várhatóan csak délután három óráig kell biztosítania a határozatképességet. Kövér László házelnök napirendi javaslatának összeállításakor azokra a képviselőkre volt tekintettel, akik a nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett rendezvényekre igyekeznek. A nemzeti összetartozás napjára az Országgyűlésben is megemlékeznek a napirend előtt, majd Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter esküt tesz.

9.22 |

Vigyázban állnak - kép

Forrás: MTI/Soós Lajos

09.20 |

Népviseletbe öltöztek

Katonai tiszteletadás mellett, a közjogi méltóságok jelenlétében, a Himnusz hangjaira felvonták Magyarország nemzeti lobogóját a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Parlament előtti Kossuth Lajos téren hétfő reggel. A zászlófelvonáson részt vett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor és Kövér László házelnök is. Az elcsatolt országrészekből érkezett tanulók többsége népviseletbe öltözött, és közvetlenül az országzászló tartóoszlopa mellől, a kizárólag számukra kijelölt helyről kísérhették figyelemmel a zászlófelvonást. Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy az 1920-ban kötött trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a nemzeti összetartozás napja.

09.34 |

Módosíthatják a médiatörvényt

Háromnapos ülést tart az Országgyűlés hétfőn, kedden és szerdán. A képviselők dönthetnek az Áder János államfő által megfontolásra visszaküldött, a médiaszolgáltatást szabályozó törvénymódosításról, emellett elfogadhatják még a járások kialakításáról szóló törvény módosítását, továbbá az adózást érintő jogszabályok változtatásait. Várhatóan módosítják az alaptörvényt is: a nemzetgazdasági miniszter előterjesztésére a képviselők a tavaly december 30-án elfogadott, Magyarország alaptörvényének átmeneti rendelkezései című jogszabályból törlik azt a részt, amely lehetőséget ad az MNB és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonására, így közvetve Simor András jegybankelnök leváltására is.

Előző
Következő »