Katasztrófahelyzet alakult ki az országban a csütörtök hajnal óta tartó havazás miatt. Péntek este még mindig 70 ezren voltak áram nélkül, 13 megyében vannak járhatatlan utak, sokan több mint egy napig vesztegeltek az autójukban, és több tucat települést elzárt a hó. A március 15-i ünnepségek elmaradtak, Pintér Sándor riadót hirdetett, majd az állampolgárokat és a szabálytalan autósokat hibáztatta, a Belügyminisztérium SMS-eket küldött, a hadsereg tankokkal vonult az utakra. Így temette be a hó március 15-ét.

07.16
Káoszt hozott a márciusi hó

Csütörtökön kemény havazás kezdődött először a Dunántúlon, majd az ország többi részén is. A havazás közlekedési káoszt okozott, az M7-es autópályán 40 autót érintő tömegbaleset történt, több úton egymás után csúsztak az árokba és egymásnak az autók, buszok, kamionok. A havazás okozta káoszt megsokszorozta a helyenként 100 km/h-s szél, amely visszahordta az útra a havat.

A legsúlyosabb helyzet Veszprém megyében alakult ki, ahol még Pápát is le kellett zárni: nem engedtek ki autósokat a járhatatlan utakra. A kint rekedtekért terepjárókkal, sőt katonai teherautóval mentek, másokat csak letereltek az útról, és melegedőbe, átmeneti szállásra küldtek. A hatóságok arra kérték az embereket, éjjel senki ne induljon útnak, az este műszakot záró cégeket pedig arra, hogy inkább tartsák a gyárakban a dolgozókat. A csütörtöki nap eseményeiről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

07.17
Lefújták a március 15-i rendezvényeket

A csütörtöki havazás után a pénteki ünnepnap sem ígérkezik könnyűnek. A kormány az emberek testi épsége miatt lefújta a szabadtéri állami rendezvényeket, így nem lesz ünnepség a Nemzeti Múzeumnál, ahol Áder János mondott volna beszédet. A részletekről reggel nyolc órakor tartanak sajtótájékoztatót.

Nem tartja meg március 15-i nagygyűlését a Jobbik sem, a párt arra kér mindenkit, hogy ne induljanak útnak. Nem tartja meg tervezett programját Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció sem, viszont az eredeti időpontban zárt körben beszédet mond majd Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba, felolvassák a párt 12 pontját.

Az eredeti tervekről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

07.28
Százötven út járhatatlan

Mintegy 150 út járhatatlan és harmincnál több település megközelíthetetlen - közölte a közútkezelő péntek reggel. Továbbra is azt kérik, hogy  hófúvásokban érintett megyékben senki ne induljon útnak.

Országszerte több megyében sok fő- és mellékút vált járhatatlanná a viharos széllökések nyomán kialakult hófúvások miatt. Az Útinform számításai szerint Somogyban 17, Zalában 21, Komárom-Esztergomban 18, Tolnában 10, Veszprémben 17, Győr-Moson-Sopronban 30, Fejérben 26, Vasban 1, Borsod-Abaúj-Zemplénben 7, Szabolcs-Szatmár-Beregben 2 és Bács-Kiskun megyében 2 úton van érvényben teljes útzár. Emellett számos nagyon nehezen járható útszakasz van ezekben a megyékben.

Az ország nyolc megyéjében továbbra is piros, vagyis a legmagasabb fokú riasztás van érvényben az erős hófúvás miatt. Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar, valamint Komárom-Esztergom, Veszprém, Zala, Somogy és Fejér megye legtöbb térségében továbbra is arra kell készülni, hogy az erős hófúvás magas hótorlaszokat emelhet. A veszélyes időjárási jelenségek délután kezdhetnek mérséklődni.

07.30
Több mint harminc település elzárva

A teljes útlezárások miatt elzárt település a zalai Zalaszentmárton, Belezna, Rezi, a tolnai Szakadát, a veszprémi Tés, Jásd, Nagyesztergár, Sáska, Zalahaláp, Taliándörögd, Mindszentkálla, Szentbékkálla és Káptalantóti, a Fejér megyei Iszkaszentgyörgy, Magyaralmás, Zámoly, Gánt, Csókakő, Csákberény, Nagyveleg, Vértesboglár, Bodmér, Szár és Újbarok. Emellett a rendőrség lezárta a Veszprémből, Várpalotáról és Pápáról kivezető utakat.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint nem lehet bejutni Hejcére, Regécre, Mogyoróskára, Fonyra, Korlátra, Pányokra, Simára, Baskóra, Abaújalpárra, Arkára, Boldogkőváraljára és Boldogkőújfaluba.

07.32
Nyolcezren átmenti szálláson

A rendkívüli időjárási körülmények miatt mostanáig több mint ezer helyszínen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek. Több mint 8 ezer embert kellett átmeneti szálláson elhelyezni, több mint 100 ezer ember maradt áram, mintegy tízezer pedig vízszolgáltatás nélkül.

A katasztrófavédelem megerősített ügyeleteire az érintett megyékben az intenzív havazás következtében több ezer segélyhívás érkezett. Több mint százan sérültek meg különböző közúti és egyéb balesetekben.

07.42
Sokat késnek a vonatok

A havazás és a viharos erejű szél nagyon komoly gondot okoz a vasúti közlekedésben szerte az országban. Főleg a Budapest-Szolnok-Nyíregyháza-Záhony, a Miskolc-Nyíregyháza és a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon van súlyos fennakadás, de szinte mindenütt késnek a vonatok - közölte az MTI-vel pénteken Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese.

Van olyan járat, amely több száz percet késik. Több vonalon nagyon rövid idő alatt magas hóakadályok keletkeznek, így a hóekés mozdony hiába járja végig a pályát, utána sem lehet vonatot indítani.

A Budapest-Komárom-Győr vonalon a hóátfúvások miatt Komárom és Győr között le kellett zárni az egyik vágányt. A viharos erejű szél nemcsak a havat hordja, hanem leszakította a felsővezetéket is az említett a vonalakon. Az állomásokon, megállóhelyeken szerte az országban több százan dolgoznak a peronok síkosságmentesítésén, a váltók tisztításán és a felsővezetékek javításán.

Pénteken az InterCityre és a feláras vonatokra nem kell helyjegyet vásárolni - közölte a sajtóügyeletes.

07.44
Nem indulnak buszok a Dunántúlra

A rendkívüli időjárás miatt a Volánbusz Zrt. előreláthatólag péntek délig nem indít járatokat Budapestről a Dunántúlra. Az elővételben megvásárolt menetjegyeket a társaság visszaváltja - közölte az MTI-vel Szalayné Kotroczó Eszter, a cég szóvivője. A dunántúli megyékben mintegy százötven út járhatatlan és harmincnál több település megközelíthetetlen.

07.46
A mentőegységek is elakadtak a 86-oson

Éjjel a 86-os úton, Győr-Moson-Sopron megyében Szil és Páli között a több kilométeres járműsorból mintegy két kilométernyit sikerült kiszabadítani - közölte a megyei rendőr-főkapitányság. Jelezték: a válságos helyzetben a rendőrség mezőgazdasági gépek helyszínre irányításával próbálja menteni a bajba jutott autókat és buszokat, de néhol olyan kritikus az utak állapota, hogy a traktorok is elakadnak.

A helyzetet nehezíti, hogy változatlanul erős, néhol viharos szél fúj, amely fél-egy méterre csökkenti a látótávolságot és hótorlaszokat, néhol méteres hófalakat emel.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője, Pécsi Norbert Sándor péntek reggel azt közölte, hogy a 81-es úton Pér és Töltéstava, a 83-ason Gyarmat és Veszprém megye határa, a 86-oson pedig Szil és a megyehatár között elakadt kamionok blokkolják a forgalmat. Hozzátette: megyeszerte 28 négy számjegyű összekötő út forgalmát bénította meg a hófúvás. A közútkezelő továbbra is azt kéri: aki teheti, ne keljen útra a térségben.

08.00
Százezren áram nélkül maradtak

Összesen 160 település maradt áramszolgáltatás nélkül, ami több mint 100 ezer embert érintett. Vízszolgáltatás jelenleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5 településén szünetel átmenetileg, mintegy 11 ezer lakost érintve - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

08.03
Leállították a balatoni kompot
A rendkívül erős szél és rossz útviszonyok miatt ideiglenesen leállították a balatoni kompjáratot. Széles János, a rév állomásfőnöke péntek reggel az MTI-vel azt közölte, hogy a Szántód és Tihany között közlekedő kompot akkor indítják újra, ha az időjárás lehetővé teszi.
08.05
Kilométeres autósor az M1-esen

 Kilométeres autósor vesztegel az M1-es autópályán Győr közelében - közölte pénteken reggel a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A főváros felől "egy sávon, csörgedezve" halad a forgalom, a Budapest felé tartó oldalon pedig azzal próbálják javítani a helyzetet, hogy Győrnél nem engedik az autósokat felhajtani a sztrádára.

Az MTI a mentésben részt vevőktől úgy értesült: azt tervezik, hogy több ponton átvágják az autópálya szalagkorlátját, így téve lehetővé, hogy a hófalak által feltartott autók vezetői visszaforduljanak vagy mellékutakra "meneküljenek".

Az MTI tudósítója által találomra megkérdezett, Győr déli, az M1-eshez közeli részén lévő mintegy fél tucat panzió, szálloda mindegyikében azt közölték: késő estére telt házuk lett, mert az autópályán veszteglők közül sokan úgy döntöttek, inkább biztonság, meleg helyen alszanak, és később folytatják útjukat.

08.08
Bajnaiék sem tüntetnek
A zord időjárás miatt - az állami rendezvényekhez hasonlóan - az Együtt 2014-Párbeszéd Választási Szövetség is lemondja mai, ünnepi rendezvényét, amely a budapesti Március 15. téren kezdődött volna 15 órakor. Bajnaiék közleménye szerint több száz szimpatizánsuk jelezte, hogy nem meri vállalni az utazással járó kockázatokat.
08.18
Átvágták a szalagkorlátot az M1-esen

Az M1-es autópálya 90-es kilométere környékén, Bábolna közelében, a Győr irányába vezető oldalon továbbra is áll a forgalom, a személyautók mentésének ideje bizonytalan. Az autósokért melegedőbuszokat indítottak - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A pálya Budapest irányába vezető oldalán lassan megindult a forgalom. Győr felé a 77-es szelvényben átvágták a két oldalt összekötő szalagkorlátot, a rendőrök megkezdték a 65-ös és a 83-as szelvények között rekedt járművek kimentését.

08.25
Akadozik a tömegközlekedés Budapesten

A havazás miatt nem közlekednek az 51-es és az 52-es villamosok a Török Flóris utca-Nagysándor József utca közötti szakaszán - írta péntek reggel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán, hozzátéve, hogy a rendkívüli időjárás miatt a korábban meghirdetett mai közúti zárások és a hozzájuk kapcsolódó tömegközlekedési változások döntő többsége elmarad.

A BKV fődiszpécsere péntek reggel az MTI-nek azt mondta: a téli időjárási körülmények között nehezebben, de tudnak a járataik közlekedni, nagyobb fennakadások nincsenek. Az éjjeli és kora reggeli órákban áramellátási problémák miatt több villamosjárat vonalán is pótlóbuszokat kellett beállítani, de a forgalom jelenleg zavartalan.

08.28
Szendvics, tea, meleg takaró

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint eddig mintegy 140 embert sikerült a hóban elakadt járműből kimenteni. Az úton rekedtek ellátása érdekében az érintett megyékben 227 melegedő szálláshelyet alakítottak ki, amelyeken eddig több mint nyolcezer embert helyeztek el, az ő ellátásuk folyamatosan megoldott takarókkal, meleg teával és szendvicsekkel. Az úton rekedt utasok közül, akik nem kívánták a gépjárművüket a helyszínen hagyni, melegedő buszokat biztosítottak, és gyermekeiket a legközelebbi melegedőhelyekre szállították.

Az úton rekedtek mentésével egy időben a súlyos betegek kimentéséről, ellátásáról, a forgalmi fennakadások miatt elakadt mentőegységek mentéséről is gondoskodni kellett. Mint kifejtették: a sárospataki melegedőhelyen egy epilepsziás gyermek gyógyszeres ellátását biztosították, a szerencsi pályaudvaron rekedt csaknem kétszáz utas számára a melegedést szerelvényeken sikerült megoldani.

Szajolon egy 1600 embert szállító személyvonat rekedt a pályaudvaron. Az utasokat, köztük négyszáz gyermeket a közeli kollégiumokban helyezték el ideiglenesen. Az érdi buszgarázsból két csoportban húsz busz az M1-es autópályán, négy pedig az M7-es és a 7-es úton rekedtek kimentésére útnak indult - írta a katasztrófavédelem.

Az OKF arra kéri a lakosságot, hogy továbbra se induljanak útnak, valamint kísérjék figyelemmel a hatóságok közleményeit, tájékozódjanak az időjárási és útviszonyokról.

08.30
Tamásinál mindenkit kimentettek

Péntek hajnalban befejeződött a 65-ös úton, Tamási és Iregszemcse között járművekben rekedt utazók kimentése, a környék településein 1000-1200 ember töltötte az éjszakát ideiglenes szállásokon. A legtöbb embert Tamásiban és Iregszemcsén helyezték el művelődési házakban, kollégiumokban, de Nagykónyiban, Pincehelyen és Simontornyán is sokan éjszakáztak.

A bajbajutottak jelenleg is arra várnak, hogy járhatók legyenek az utak. A védelmi bizottság elnöke arról számolt be: továbbra is le van zárva Tamásitól Iregszemcse felé a 65-ös, Pincehely és Nagykónyi felé pedig a 61-es főút.

Csütörtökön Iregszemcse és Tamási között öt autóbusz és sok személygépkocsi csúszott árokba, az éjszaka folyamán több mint száz embert, köztük sok diákot, beteget terepjárókkal, traktorokkal szállítottak Iregszemcsére helybeli magánemberek, gazdálkodók. Az utasok közül sokan tizenkét órát vártak a mentésre. 

Boros Brigitta Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatása szerint a tamási és a dombóvári járás útjain kritikus a helyzet annak ellenére, hogy a közútkezelő gépei folyamatosan tisztítják az utakat.

08.33
Meddig tart még a havazás?

 Az ország nyolc megyéjében továbbra is piros, vagyis a legmagasabb fokú riasztás van érvényben az erős hófúvás miatt. Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar, valamint Komárom-Esztergom, Veszprém, Zala, Somogy és Fejér megye legtöbb térségében továbbra is arra kell készülni, hogy az erős hófúvás magas hótorlaszokat emelhet.

A hófúvás, valamint a viharos szél miatt a Dunántúl nagy részén, de az ország keleti felében és a középső területein, köztük a budapesti kistérségben is riasztás van érvényben.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek hajnalban az MTI-hez eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében azt írta: erős hófúvás továbbra is a Dunántúl középső sávjában és az északkeleti megyékben várható.

A legerősebb széllökések általában továbbra is 60-90 kilométer/óra között várhatók, de a Bakony és a Balaton térségében reggel és délelőtt továbbra is számítani kell 100-110 kilométer/óra körüli széllökésekre is. A sokfelé viharos északnyugati szél északkeleten a déli óráktól, a Dunántúlon csak a délután második felétől kezd jelentősen mérséklődni.

A havazásból a Tiszántúlon újabb 5-10, a Duna-Tisza közén és a Dunántúl keleti felén nagyjából legfeljebb 5 centiméter friss hó hullhat. Késő délután mindenütt megszűnik a csapadék - olvasható az előrejelzésben.

Jelenleg az egész országban fagypont alatti a hőmérséklet. A nappali órákban mínusz 4 és plusz 1 fok között alakulhatnak a maximumok.

08.35
Meglátjuk, meddig jutunk

A 4-6-os villamos sofőrje a Blaha Lujza teret Buda felé a következő figyelmeztetéssel hagyta el: "Kedves utasaink, elméletileg a Széll Kálmán térig megyünk, gyakorlatilag meglátjuk" - jelentette tudósítónk. A Széll Kálmán téren váltóhiba miatt sokáig nem indultak el a villamosok Pest felé.

08.38
Járhatatlan az M7-es Somogyban

Somogy megyében az utak balesetveszélyesek és több szakaszon járhatatlanok, az M7-es autópályán és a 7-es főúton továbbra sem lehet közlekedni - közölte Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófelelőse pénteken.

A rendőrök a társszervek együttműködésével 2405 embert és 1419 járművet mentettek ki a hó fogságából. Csütörtök óta 53 baleset történt, közülük hét járt sérüléssel. Huszonhat helyen ezer embernek nyújtottak menedéket forró teával, takarókkal.

A megyében továbbra is mintegy harminc járhatatlan útszakaszt tartanak nyilván. Egyelőre megközelíthetetlen Nagybajom, Kadarkút, Osztopán, Somogyjád, Gamás, Karád és Mike. A rendőrség kéri, hogy a megyében a hóhelyzet miatt senki ne induljon útnak. Somogyban 8-20 centiméternyi hó hullott, és továbbra is viharos erejűek a széllökések.

09.00
Késnek a vonatok a GYSEV vonalain

A GYSEV vonalain elsősorban a Győr-Moson-Sopron megyei szakaszokon kell késésekkel számolni a hóhelyzet miatt, 10-50 perces csúszások előfordulhatnak. A feláras vonatokra a pénteki üzemzárásig nem kell pótjegyet váltaniuk az utasoknak, és továbbra is érvényes a rendkívüli időjárás miatt bevezetett intézkedés, hogy elfogadják a Kisalföld Volán bérleteit is.

Éjszaka két felsővezeték-szakadás és egy sínre dőlt fa is nehezítette a közlekedést, a hajnali órákra pedig több helyen nagyobb hótorlaszok alakultak ki a hófúvás miatt. A hibák elhárításán folyamatosan dolgoznak a vasúttársaság szakemberei.

Hoppá! A nap mottója:The system cannot find the path specified. (-2147024893)