A körülbelül kétezer fős Győrújfalut teljesen kitelepítik, lezárják a Batthyhány téri metrómegállót is, korlátozzák a forgalmat a Bem rakparton. Nem nyugszanak Európa folyói, a Duna megérkezett Magyarországra, Nagybajcsnál rögtön egy rekorddal. Orbán és Pintér nem mozdul egymás mellől, Áder szerint nem kell tragikus képet festeni. Dömösön, Pilismaróton és Dobogókőn csak forralás után ajánlott inni a csapvizet.

06.33
879 centi eddig

Nagybajcsnál a Duna vízszintje péntek hajnalban már 4 centiméterrel meghaladta az eddigi legmagasabb, 2002-ben mért szintjét: az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) 3 órakor 879 centiméteres vízállást jelentett.

06.41
Hétfőre ér Budapestre

Budapesten 773 centiméteres vízállást mértek péntek hajnalban a csütörtök késő esti 761 centiméter után, a tetőzés várható időpontját továbbra is hétfő reggelre teszik a szakemberek, a vízállás akkor várhatóan 885 centiméter lesz. A fővárosban az eddigi legnagyobb vízállást, 860 centimétert, 2006-ban rögzítették.

06.43
Villámgyorsan emelkedik

Komáromnál pénteken 3 órakor 785 centiméteres vízállást mértek, az elmúlt 4 órában 14 centiméterrel emelkedett, itt 830 centiméteren tetőzhet a folyó az előrejelzések szerint vasárnap hajnalban. Esztergomnál a legfrissebb adatok 728 centiméteres vízállást mutatnak, több mint 20 centiméter emelkedett 4 óra alatt a vízszint. A folyó várhatóan vasárnap napközben éri el legmagasabb szintjét, 795 centiméterrel. 

06.58
Csúszik a divattervezés

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium háttérintézménye, a magyar kreatívipar fejlesztéséért felelős Design Terminál 2013-ban harmadszorra szervezte meg a fiatal divattervezők piacra lépését segítő Gombold újra! pályázatot, melynek döntőjét nem most szombaton, hanem két hét múlva rendezik meg.

07.05
Orbán kezében a víz

Most úgy fest, kézben tartjuk az eseményeket - jelentette ki az árvízről szólva a védekezést a helyszínen irányító miniszterelnök a Kisalföldben pénteken megjelent interjúban, közölve azt is: "csak a vízzel együtt megyek vissza Budapestre". "A legrosszabbra is fel kell készülni. Akkora mennyiségű víz érkezik, aminek elhárításával még korábban sosem birkóztunk meg" - fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök hangsúlyozta: ha a meglévő összefogás megmarad, esetleg erősödik, "nagy valószínűséggel a mederben tudjuk tartani a vizet".

07.13
Hétszázan a Dunakanyarban

A Dunakanyar legkritikusabb árvízvédelmi szakaszain segíti a munkát 719 hivatásos tűzoltó, az ország különböző pontjairól érkezett a váci és a szentendrei parancsnokságra.

07.22
Pozsonynál már apad

Bősnél, Révkomáromnál és Párkányban még árad, Pozsonynál azonban péntek hajnal óta már apad a Duna vízszintje, amely ott csütörtök éjjel érte el a tetőpontját. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) adatai szerint a Duna Pozsonynál 10,32 méteres vízszinten, másodpercenként 10 540 köbméteres átfolyási sebesség mellett tetőzött, és ezzel csaknem fél méterrel meghaladta a 2002-ben ott mért több mint százéves rekordot.

07.26
Két kritikus pont

Elérte az országot az ár, a leginkább veszélyeztetett kilenc szakaszból kettő rövidesen vizsgázik - mondta Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója pénteken az M1 Ma reggel című műsorában. Az első ilyen helyszín a Mosoni-Duna bal partjánál van, ahol egy régi töltés javítási munkálatait az érkező árhullám miatt már nem tudták befejezni. Mint mondta: előző este ott történt az úgynevezett suvadás, megcsúszott az odahordott föld. Azóta tömörítették megtámasztották a gátat. A másik a komáromi védvonal, ahol a vízügyi szolgálat szakemberei és a honvédség erői éjjel-nappal dolgoznak, hogy a megfelelő kiépítési magasságot el tudják érni. 

07.35
Nem csitul az Elba

Németország északnyugati részéhez közelít péntek reggel az Elbán levonuló árhullám, keleten pedig számos térségben gátszakadás fenyeget. A Németországot délkeletről északnyugat felé, 727 kilométer hosszan átszelő folyón már mindenütt árvízvédelmi készültség van. A folyó felső szakaszán már tetőzött az árhullám, de továbbra is a nyár elején megszokottnál három-négyszer magasabb vízoszlop teszi próbára a gátakat, amelyek számos térségben vészesen feláztak. Nem múlt még el a veszély a Duna bajorországi szakaszán sem, a Regensburg és Passau közötti Deggendorf térségében több település víz alatt áll.

07.38
Orbán laktanyán aludt

és a vacsoráját is egy győri kaszárnyában költötte el. (Összefoglalónk a tegnapi eseményekről.)

07.41
Kisoroszinál megtoldják a gátat

Kilenc méter körüli vízszintre számítanak vasárnap vagy hétfőn a közúton már megközelíthetetlen Kisorosziban, ezért pénteken újabb 20 centiméterrel, 920-ra emelik a gát magasságát.

07.48
Győrújfalunál tartják

a vízzel a tempót, reggelre sikerült a védekezéshez szükséges magasságig emelni a Mosoni-Duna töltését, és visszahordani a kora este megcsúszott falrészt.

07.57
Egy szép kép Győrből
A megáradt Mosoni-Duna Győrben 2013. június 6-án esteForrás: MTI/Illyés Tibor

 

08.04
Közeledik az egymillió

Pest megyében eddig 710 600 homokzsákot építettek be a töltések, védvonalak magasítására, megerősítésére. A hétfő-keddi tetőzésig valószínűleg meglesz az egymillió is.

08.11
A cseheknek továbbra sem jó

Lassan, de apadnak már a folyók Csehországban. Miután az Elba csütörtök reggel tetőzött Ústí nad Labemnél és Decínnél, az árhullám péntekre átvonult Németországba. Az árvíz azonban továbbra is súlyos gondokat okoz. Péntek reggel Észak-Csehországban továbbra is mintegy 7000 háztartás volt áram nélkül, több mint 1900 gáz nélkül, s rendkívül nehéz a közlekedés a régióban, mert az utak egy része el van öntve, illetve a víz sok helyen megrongálta az utakat. Akadozik a vasúti közlekedés is, késnek a vonatok. Az országos tisztiorvosi szolgálat jelentése szerint komoly probléma, hogy 34 ezer ember ivóvíz nélkül maradt. Az árvíz következtében a folyók mentén mintegy 900 vízkiemelő kút és 80 vízvezeték rongálódott meg. Ezeket ki kell tisztítani és fertőtleníteni kell, ami még napokat vesz igénybe. A hatóságok palackozott vízzel és lajtos kocsikkal segítik ki az ivóvíz nélkül maradt települések lakosait.

08.18
Egész éjszaka küzdöttek

Ausztriában tovább apadt a Duna péntek reggelre, de főként Bécstől keletre még nem múlt el teljesen az újabb elöntések veszélye. Bécsnél péntekre virradó éjjel öt óra alatt húsz centiméterrel csökkent a vízállás. Hasonló mértékben csökkent a vízszint Ausztria keleti részén, a szlovák határhoz közeli szakaszon. Egész éjszaka folytatódott a küzdelem az árvíz ellen Hainburgnál, a szlovák határtól 15 kilométerre. Ott egy vasúti töltés alámosása és a feltörő buzgárok miatt is védekezni kell. A falu egy részét már elöntötte a víz, az áramot kikapcsolták. Gänserdnorfnál szintén meggyengült egy gát, ezért a közeli Bad Deutsch-Altenburgnál egy szálloda vendégeit felkészítették arra, hogy szükség esetén el kell hagyniuk a szállásukat.

08.25
Hideg és szomorú érzés volt

Olvassa el a Dunában ácsorgó férfivel készült exkluzív interjúnkat.

08.27
Orbán a legrosszabbra készül

A miniszterelnök szerint mivel a valaha volt legnagyobb árhullámmal kell szembenézni a Dunán, a legrosszabbra is fel kell készülni."Bekövetkezett az, amit szerettünk volna elkerülni, de sajnos nem sikerült": a határszakaszon már a valaha mért legnagyobb vízállás feletti vízszintet mértek a folyón - mondta Orbán Viktor péntek reggeli győri sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy Nagybajcsnál megdöntötte az eddigi rekordot a Duna vízszintje.

08.35
Marad a készültség

Bősnél, Révkomáromnál és Párkányban még árad, Pozsonynál azonban péntek hajnal óta már apad a Duna, amelynek vízszintje ott csütörtökön éjjel érte el tetőpontját. Pozsony valószínűleg már fellélegezhet, néhány órája ugyanis a városnál lassú ütemben, de folyamatosan apad a Duna és a Morva is. Mindkét folyó vízszintje csütörtökön a késő esti órákban érte el maximumát Pozsonyban, illetve Dévénynél, majd a kora hajnali órákban apadni kezdett, reggel nyolc óra előtt a vízmérce 10,14 métert mutatott.
    
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) adatai szerint a Duna Pozsonynál 10,32 méteres vízszinten tetőzött, csaknem fél méterrel meghaladva a 2002-ben ott mért több mint százéves rekordot, és a vízhozama másodpercenként 10 ezer 540 köbméter volt. Az éjszaka folyamán mintegy ezer ember volt készültségben a pozsonyi védőgátakon, rendkívüli esemény azonban nem történt, a mobil védőgátak mindenütt kitartottak. A folyók vízszintjének csökkenése mellett, Pozsonyban továbbra is érvényben marad a kedden meghirdetett rendkívüli helyzet és a harmadfokú árvízvédelmi készültség is.

08.39
Áder szerint jobban védekezünk

mint négy éve, vagy még korábban. Előbb kezdődött, szervezettebb és a korábbi árvizekénél begyakorlottabb a mostani védekezés - mondta Mecsér határában a töltésnél pénteken újságíróknak.

Hoppá! A nap mottója:The system cannot find the path specified. (-2147024893)
Ezek is érdekelhetnek
hirdetés
hirdetés
hirdetés