Napirend előtt az október 23-i eseményekről vitáztak a képviselők, az LMP szerint a Fidesz és az MSZP együtt tette tönkre az ünnepet, míg a Fidesz szerint az LMP hiteltelen pont azért, mert Szél a pártja mellett kampányolt, amikor az ünnepi megemlékezések miatt kritizálta a többi pártot. Emellett a KDNP a székely autonómia fontosságát hangsúlyozta, míg az MSZP demagóg érvekkel kritizálta a költségvetést. Több performansz is volt a hétfői ülésnapon: egy jobbikos képivselő közégpes láthatósági mellénnyel, míg egy LMP-s képviselő bio-ajándékkosárral lepte meg a kormánytagokat. Parlamenti hétfő.

12.23
Fideszmaffiázás

Az ülés előtt Varju László, a DK alelnöke tartott sajtótájékoztatót. Címszavakban a lényeg: kétkarú rablók, fideszmaffia, baráti cégek, Kajmán-szigetek.

12.30
Napirend előtti rezsicsökkentés

A napirend előtti felszólalások címeiből nem sok minden derül ki. Az LMP-s Szél Bernadett Együtt tették tönkre címmel kormánykritikus felszólalását hallgathatjuk meg, és valószínűleg az MSZP-s Józsa István Vesztesek és nyertesek című monológja is hasonló témájú lesz. A kormánypártok a székely menetelésről (Kalmár Ferenc András - KDNP), valamint a pénzügyi rezsicsökkentésnek nevezett intézkedésről (Rogán Antal) fognak beszélni. A jobbikos Balczó Zoltán is gazdasági témában szólal meg, ő a cím szerint az államadósságról fogja mondani az igazat.

12.41
Bűz a Ház körül

Nagyon kellemetlen szakaszába érkezett a Kossuth tére felújítása. A Parlamentbe jövet az egész tér környékén fojtogató szarszag terjeng. Valószínűleg a csatornázási munkálatok folynak. Több turista és járókelő befogta az orrát, amikor éppen kordonok között kacsázott.

12.49
Für Lajosra emlékeznek

A parlamenti ülésterem közepén, ott ahol az írnokok szoktak ülni, most Für Lajos arcképe van egy gyászkoszorúval. A volt honvédelmi miniszter, MDF-es politikus múlt héten hunyt el. 

12.52
Nem sokan vannak

Nyolc perccel az ülés kezdete előtt alig vannak a teremben. Schiffer András például pont most érkezett meg, és köszöntötte a fideszes Balla Györgyöt.

13.01
Nulla darab MSZP-s van a teremben

Lezsák Sándor alelnök megnyitotta az ülést, a teremben viszont nincsen egy MSZP-s sem. A többi széksor is nagyon szellős.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

13.03
Für Lajos megint

Lezsák házelnök Für Lajost méltatja, életrajzát ismerteti. Most épp 1972-nél jár. (Für Lajosról bővebben itt olvashat.)

13.07
Még mindig Für Lajos

A ház most néma vigyázzállással emlékezik az elhunyt képviselőre.

13.13
Szél: Együtt tették tönkre az ünnepet

Az LMP-s Szél Bernadett az MSZP-t és a Fideszt ekézi egyszerre. Szerinte ők együtt tették tönkre az ünnepet, mert a Fidesz a fülkeforradalomra emlékezett, míg a baloldali ellenzéki pártok saját magukkal voltak elfoglalva és nem pedig a pesti srácokkal. "Nehéz eldönteni, hogy melyik gyülekezet volt a kiábrándítobb, mert míg miniszterelnök katonai sorfal előtt mondott beszédévé pártgyűlésé silányította az állami ünnepet, addig a másik oldalon egymást szidták a pozíciókért" - mondta Szél, aki azt kéri hogy nem agresszíó kell, hanem jó kormányzati teljesítmény és konstruktív ellenzéki kritika. Szél azt mondta, hogy "amíg önök acsarkodnak, nem foglalkozik senki az emberek valós problémáival". Az LMP-s képviselő a felszólalása végén az LMP-t méltatta és arra kérte az embereket, hogy szavazzanak a pártra, ha véget akarnak vetni a jelenlegi elit uralmának.

13.19
Rétvári: Nyilt törés a baloldalon

A kormány részéről Rétvári Bence reagál. A KIM államtitkára azon akad fent, hogy Szél a Békemenetet szervező CÖF-től kölcsönözte felszólalásának címét: Együtt tették tönkre az országot. Az államtitkár arra az ellentmondásra is kitért, hogy miközben az LMP azon méltatlankodik, hogy politikai célokra használták ki az ünnepet, Szél az LMP-re melletti kampányolásra használta fel ugyanazt a felszólalást. "Az erős Magyarországért kiállni képes csoportosulással szemben a Duna túloldalán kormányozni képtelen társaság tartott gyűlést, akik még a felszólalási renden is összevesztek" - mondta Rétvári az ünnepi megemlékezésekről, aki szerint 23-án "egy röntgenfelvételt láttunk a baloldal nyílt töréseiről".

13.22
Fontos a székely autonómia

A KDNP-s Kalmár Ferenc András a székely autonómia jelentőségéről beszél a hétvégén tartott Nagy Székely Menetelés apropóján. Kalmár szerint az EU számos régiójában és a világ más részeiben is sokaknak kivívni az autonómiát. "Kérjük a jóisten kegyelmét úgy nemzeteinkre, mint egész Európára" - zárta felszólalását Kalmár.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

13.27
Semjén: Az autonómia nem kegy!

A KDNP-snek a fő KDNP-s válaszol: Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes. "Nem vagyunk alábbvalóak sem egyik más népnél sem!" - indította Semjén a felszólalását, aki szerint a mostani átrajzolás nagyon hasonlít a Ceausescu-féle átrajzoláshoz. "Az autonómia nem kegy, amit a románság a magyarságnak adományoz, hanem emberi és természeti jog" - mondta Semjén, aki úgy véli, nemzeti konszenzus kezd kialakulni az autonómia területén.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

13.33
Ez a leszakadás költségvetése

Józsa István a költségvetésről beszél. "Negyvenszer emeltek adót, amivel megszegték az adócsökkentési ígéretüket" - mondta az MSZP-s poltikus, aki szerint ez a költségvetés csak Orbánnak és haverjainak tömi ki a zsebét. Józsa éppenhogy nem lélegeztetőgépezik. Összehasonlítja például a parlament költségvetését és a Mentőszolgálatét, a Kossuth tér újjáépítésének költségvetését a gyerekétkeztetésre szánt pénzzel, a kommunikációs pénzeket a hajléktalanokra költött pénzzel. Józsa szerint szociális célokra összesen is kevesebb pénzt költenek, pedig ez eddig sem volt sok. "Egy olyan költségből csökkentenek, ami korábban fel sem merült" - utalt az MSZP-s politikus a pénzügyi rezsicsökkentésre.

13.36
Kreatív laptophasználat

Fotó: Tuba Zoltán - Origo
A fideszes Vécsey László kreatívan használja a laptopját.

13.38
Elmúltnyolcév!

Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkár elmúltnyolcévezéssel és az MSZP-s szolidaritási adó igéretével vág vissza. Mesterházy egyik beszéde szerint a magas jövedelműekre az MSZP új adót akar kivetni, ami Cséfalvay szerint teljesen megalapozatlan, mert az még az átlagjövedelmet is megadóztatná.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo
Cséfalvay jegyzetei.

13.41
System error
A parlamenti piros tarsalgóban elfelejtették átkapcsolni a tévét a parlamenti ülésre, így most az M1-ről hangos jazz-zene szól. A tarsalgón áthaladó képviselők tudósítónk szerint érdeklődőbben nézik, mint az ülést szokták.
13.44
Újra kell tárgyalni az adósságot

A jobbikos Balczó Zoltán az államadósságról beszél. Szerinte a jelenleg fizetett kamatteher is a '90 előtti időkre vezethető vissza, ezért szükség lenne újratárgyalni az adósságot, "mert ezt nem lehet kinőni, reménytelen helyzetet eredményez". 

13.48
Miért kéne újratárgyalni?

A kormány részéről ismét Cséfalvay Zoltán reagál, aki megint kénytelen egy kis közgazdaságtani órát tartani. Szerinte siker az, hogy a piacról tudjuk finanszírozni magunkat, mert így nem függünk senkitől. "Miért kéne újratárgyalni, átütemezni az adósságfizetést?" - kérdezi ingerülten Cséfalvay, aki szerint egy olyan országnak nem kell átütemezni az adósságát, aki tudja magát finanszírozni a piacról. "Ez óriási érték, ami nem olcsó, az igaz" - mondta az államtitkár.

13.52
A november is a rezsicsökkentés hónapja

Rogán Antal szerint a november a pénzügyi rezsicsökkentés hónapja. A frakcióvezető szerint már az alapkamat csökkentésével is nagyon sok ember jól járt, mert alacsonyabb kamatot kell fizetniük. Emellett a 2014. januárjától érvényes ingyenes készpénzfelvétel is jól jön az embereknek - mondta Rogán, aki Józsának is odaszól, mert szerinte az MSZP-nek nincs igaza abban, hogy ez a csökkentés csak a fideszes banki és tranzakciós adó kismértékű csökkentése, ugyanis itthon mindig fizetni kellett ezért. "Az elmúlt hónapokban tapasztalhattuk, hogy a bankok nagyobb mértékben emelték a banki díjakat, mint az indokolt lett volna" - mondta Rogán, aki szerint jogszabállyal kell megváltoztatni ezt a helyezetet, így a 150 ezres értékhatárral elsősorban az alacsonykeresetűek járnak jól. A Fidesz frakcióvezetője még a végén egy kicsit elmúltnyolcévezik is egy kicsit.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo
Rogán órával és tablettel.

13.59
Napirendről szavaznak

Darálnak, elutasítanak, megszavaznak. Egyetlen izgalmasabb fejlemény, hogy Szél Bernadettet az LMP-frakcióvezető-helyettesévé nevezték ki.

Hoppá! A nap mottója:The system cannot find the path specified. (-2147024893)