Orbán Viktor a Millenárison tarotta meg szokásos évértékelő beszédét. Arról beszélt, honnan indultunk, hova jutottunk, és hova tartunk. Köszönetet mondott Schmitt Pálnak és a békemenetnek, nagyot kacagott a saját viccén. Konkrétumok helyett inkább csak példázatokban beszélt, és arra szólította támogatóit, hogy védjék meg az elmúlt négy év eredeményeit a posztkommunista restaurációtól. A beszéd percről percre.

14.46
Fontos beszéd lesz

Orbán Vikto vasárnap délután három órakor a Millenárison újra értékeli az évet. Ha már nem emlékszik, miket ígért az elmúlt négy évben, ebben a cikkünkben elolvashatja. Az idei évértékelő egybeesik a választási kampány kezdetével, így még a szokásosnál fontosabb lehet a Fidesz és a miniszterelnök számára is.

Habony Árpád, a miniszterelnök tanácsadója érkezik a MillenárisraFotó: Tuba Zoltán - Origo

 

14.50
Ráchel és a kis koszos kocsija

A Millenáris Teátrumhoz már érkeznek a vendégek, a fontosabb emberek a hátsó bejáraton át közelítik meg az épületet. Tudósítónk szerint már megérkezett több miniszter, látta bemenni Navracsics Tibort, Németh Lászlónét, Hende Csabát, Kövér Lászlót. A hátsó bejárathoz érkezett a miniszterelnök lánya, Orbán Ráchel is a maga vezette kis koszos Volkswagenjével - jelentette tudósítónk.

Orbán Ráchel érkezikFotó: Tuba Zoltán - Origo

 

14.55
Nagyon jó lesz kint is a hangulat

Az újságírók hosszú sorokban állnak bebocsátásra várva a Millenáris melletti Kisrókus utcában, de tudósítónk szerint csak a tévéstábokat és a videósokat engedik be. Az írott sajtó munkatársait - így tudósítónkat is - elküldték, a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan azt tanácsolta, hogy menjenek az épület mellett felállított kivetítőhöz, ott is nagyon jó lesz a hangulat.

Széles Gábor érkezik a hátsó bejárathozFotó: Tuba Zoltán - Origo

 

14.58
Aki nagyon akarta, az bejutott

Az épület főbejáratán keresztül mennek be a terembe "az egyszerű halandó emberek" - jelentette tudósítónk, aki két érkező vendéggel beszélt is pár szót. Egyikük egy Fidesz-aktivista volt, aki maga kérte a párttól, hogy élőben hallgathassa Orbán Viktort, és kapott is meghívót. Másikuk a Fidelitas maglódi szerveztének tagja, nekik felajánlották, hogy jöhetnek, ha akarnak.

15.05
Orbán megérkezett

A miniszterelnök a kezdés meghirdetett időpontja előtt néhány perccel érkezett meg a Millenárisra, jelentette tudósítónk. Néhány perccel később el is kezdi beszédét.

15.06
Nincs minden rendben

Orbán arról fog beszélni, hogy honnan indultunk, hova jutottunk, és hova tartunk. Azt mondja, nagyon jó eredményeket értünk el, de még koránt sincs minden rendben. Úgy vagyunk ezzel, mint az öreg székely, akitől megkérdezték, hogy hova visz ez az út?, mire csak annyit mondott, hogy nem visz ez sehova, mi megyünk rajta. 

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

 

15.08
A kommunisták meg az oldalkocsis liberálisok

Tönrevágták az országot 2010-re, mondja Orbán, miután nekik nem sikerült nyerniük 2002-ben és 2006-ban. "Én csak posztkommunizmusnak hívom ezt az időszakot" - mondja Orbán. Szerinte kevés volt a munka, egyre nőtt azoknak a száma, akik nem a gyerekeikért, hanem a gyerekeikből éltek, a nyugdíjak zsugorodtak, a rezsi nőtt, százezrek rekedtek hitelcsapdában.

15.10
Hogyan jutottunk ilyen mélyre?

Orbán szerint ebben az időszakban az emberek úgy érezték, hogy szívják a vérüket, miközben a politika lenézi őket, és csak magáért dolgozik. Hogyan jutottunk ilyen mélyre? - kérdezi Orbán, aki szerint azért történt ez, mert az emberek és az állam folyton szembekerültek egymással, miközben az irigység kultúrája burjánzott, és megfojtott mindent, amiből siker lehetett volna. A sikernek nem volt helye, helyette a fékek és egyensúlyok nevében a labancok alakították az ország politikáját.

15.12
Köszönet Schmitt Pálnak

2010-ben végre eljött az új rendszerváltás. Új alapokat kellett teremteni, ezért kellett új alaptörvény. "Köszönet Schmitt Pálnak" - mondja Orbán.

15.14
A népből, a néppel a népért

Új gazdasági szerződés is kellett, ezért vetettek ki adót a bankokra pl - mondja Orbán. A kormányzása lényegét egy amerikai elnök mondásával foglalja össze: "A népből a néppel a népért".

Orbán szerint ritka és nagyvonalú ajándék a gondviseléstől, hogy kétszer is megadatott az országnak a rendszerváltás lehetősége.

15.16
Köszönet a békemenetnek

Orbán szerint nem igaz az, hogy az emberek nem akarnak részt venni a politikában, szerinte milliók mozdulnak meg, hogy meg kell védeni a rezsicsökkentést, és milliók menetelnek, ha meg kell védeni az országot a támadásoktól. "Köszönet a békementnek" - mondja.

15.17
A baloldal és a rendszerváltás

Két út áll az ország előtt: a jövőépítés vagy a posztkommunista restauráció - mondja Orbán. Szerinte egy külön előadást megérne a baloldal és a rendszerváltás viszonya. Negyed óra kellett, hogy először előkerüljön Simon Gábor, akit ugyan nem nevez meg, de egyértelműen utal rá, amikor azt mondja, hogy egyes baloldali vezetők, miközben az éhségmenet élén meneteltek, több százmilliót meneteltettek ki külföldre. "Magukat legelteik, és nem a nyájat" - mondja Orbán, amit tapssal hálál meg a közönség.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

 

15.21
Nem ástuk el, ami ránk bízatott

Orbán egy hosszabb evangéliumi példázat után azt mondja, hogy az ő kormánya nem ásta el, ami rájuk bízatott, hanem jól sáfárkodtak vele.

15.22
Az apróért is le kell hajolni

Orbán rátér arra, meddig juthatunk. Szerinte messzire, egy nagy, felívelő korszak küszöbén állunk.

Röviden felidézte az öszödi beszédet, és hozzátette, hogy tisztában van vele, hogy ez már a fülén jön ki a hallgatóságnak, "de fontos, hogy az aprópénzért is le kell hajolni". A vendég csigapástétomot rendel, de a pincér bevallja hogy tettek bele egy kis disznót is. Nem is kicsit, valójában fele disznó, fele csiga. Na, csak ezt ne, ezt mégegyszer ne - mondja Orbán, és nagyon nevet a saját viccén.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

 

15.25
Nem vagyunk már szolgák

Orbán azt mondja, még mindig elcsodálkozik, pedig nem tegnap kezdte a szakmát, hogy külföldről akarják megmondani nekünk, hogy mit csináljunk. A keletiek azt mondják, hogy a láb tudja, hogy hol szorít a cipő. "Az a brüsszeli válasz, hogy vágjuk le az ujjunkat, nem megoldás" - mondja. Újra van önérzetünk, nem vagyunk már szolgák. Ez az igazi rendszerváltás, Magyarország lelkében is megfiatalodott - mondja.

15.29
A francia meg a kínai bölcsek

"Ne mondd a szökőkútnak, hogy nem iszol a vizéből. Még a végén a kínainak lesz igaza, aki azt mondja, hogy mindegy, hogy fekete vagy fehér a macska, csak fogja meg az egeret." Hogy ezzel pontosan mit akar mondani Orbán, azt nem értjük, mindenesetre azzal folytatja, hogy mostanra védekezésből átváltottunk támadásba, és a piros-fehér-zöld sarkot választottuk.

15.32
Ez még nem elég

Nem nyugtatják meg az eredmények, mert igaz, hogy csökkent a népességfogyás, de még mindig nincs növekedés. Igaz, hogy nőtt a minimálbér, de hol vagyunk még attól, amit el kellene érni? Az azonban fontos, hogy ne hagyjuk, hogy ezeket elvegyék tőlünk.

15.33
A jó öreg Winston

"Nincs pezsdítőbb annál, mint amikor rálőnek az emberre, de nem találják el - mondta a jó öreg Winston" - mondja Orbán, aki szerint az a kérdés, hogy erős ország leszünk, vagy gyenge, aki mindig összehúzza az irháját. Mutassuk meg áprilisban, hogy erősek és egységesek vagyunk.

15.34
Holnap reggel indulunk!

És mit kell tenni 50 nappal a választások előtt? - kérdezi Orbán, aztán meg is adta a választ: Fújjátok meg a kürtöket, és nyergeljetek, mert holnap reggel indulunk!

 

Hoppá! A nap mottója:The system cannot find the path specified. (-2147024893)
Ezek is érdekelhetnek
hirdetés
hirdetés
hirdetés